Rózsatő, rózsabogár. A többi
Oly ideiglenes: kár vesztegetni rá a
Szót. Május vége, de az is mintha csak
Valami köd mögül, kívül reked, nincs
Jelene, szorítása. Ülsz és ülök és
Sárga és bíbor virágok geometriája,
Az is minek; a keskeny, boltíves
Átjáró rég bezáródott mögöttünk.
Az arcunkba csapódó tüskés
Ágak helyén ma fal áll, ledől
Az is, nevünket ha rá is véstük
Valaha, ugyan mit jelenthet még,
S ha mégis együtt, erősen, ha valahogy
Mégiscsak át, újra, a falon, mely
Testünkből készült, ha valahogy mégis
Elszántan át, az is miféle, ugyan
Miféle diadal neveink roncsain
Gázolni át, adva át végképp
A földnek, ami volt közös, ugyan
Miféle parkja az elmének készül
Ránk, ülsz, ülök, mondom.
Kezet a kéz, comb a combhoz, a szem,
Ahogy egymásra, de mintha csak katedrál-
Üvegen át; valami ismeretlen, szálkás
Fény szilánkok a lepergő cserepek,
Ahogy betemetnek, de ülök és
Ülsz, mi más mondható még, miféle
Végső diadal tanúi lettünk,
Rózsatő, rózsabogár, az is minek —
Letelt, letelt, nincs folytatása.