AZ ÁRDRÁGÍTÓKNAK BEALKONYUL

Pestszentlőrincen vagy a Lipótvárosban történt hatvannyolc éve,
esetleg tavaly, hogy árdrágítóval szűrte össze a levet
egy keményen dolgozó, ám túl hiszékeny asszony. Három napra
megállítja a kenyér árának emelkedését, ezzel lépett hozzá
a rossz szagú férfi a gyár kapujában. A test álmában, a lélek
műszak végén a legsebezhetőbb: az asszony sorsa máris
megpecsételődött. Mintha ajándék rózsa volna, a férfi olcsó
kenyérrel udvarolt, a megbabonázott nő hálásan fizetett érte.
A három nap, akár egy esztendő, letelt. De mint az infláció,
ami először alattomosan kúszik, majd nekilódulva vágtat,
az apró gesztust nagyobbak követték, azokat még nagyobbak.
Nyugati színvonalú házasságot ígért a férfi, később extraprofitot.
Részesedést egy közműszolgáltatóból. Összebútoroztak,
éjjelente aranyszegélyű lavórokba fölözték le a hasznot.
A környező lakásokban halkan sziszegve nőtt a rezsi, miközben
gyanútlanul álmodtak a munkáscsaládok. A nő kialvatlanul
járt be a gyárba, véreres szemmel sorolta, hogy megint többe
kerül a cipő, drágább lett az áram, részt vett az általános
elégedetlenségben. Kettős játékát talán még mindig űzné,
de egy nap meglátta a plakátot a faliújságon: az árdrágítóknak
bealkonyult. Szeméről akkor hirtelen lehullt a hályog,
egyenesen az irodába ment. Tisztítótűzként hatott rá a jótékony
propaganda, bűneiket sorra jegyzőkönyvbe mondta. Másnap
a reggeli műszak előtt a munkásbíróság sóhajtva összeült.
Érdemei miatt a legenyhébb büntetést kapta: felakasztották,
ne kelljen szégyenben élnie. Az árdrágító az éj leple alatt
Amerikába menekült. Mint később kiderült, fajtájának
utolsó példánya volt. Így köszöntött be a teljes árstabilitás.