SALE

pirkadatkor szeret leginkább dolgozni,
most is ötkor pattan ki az ágyból,
a tojáshéj még a fenekén,
de szeme már a szakszerűtlenül felfújt Napot
kémleli az égen.
azután munkához lát,
és most tényleg szívet-lelket belead.

szuflája tegnap éjjel elfogyott,
elitta vagy kártyán vesztette el,
azután hajadonfőtt érte a zápor,
azóta köhög, ezért csak két lufit tölt meg,
mint két tojás,
és mindkettő záp.

zárszámadását a hóna alá csapja,
kisétál a pályára,
tíz éve mindennap kisétál oda,
ahol fékezhetetlen vágtájukba dermednek a lovak
és a pálya fölött fekete madarak köröznek.

végkiárusítás,
motyogja ügyetlenül a nőknek,
akik ügyet se vetnek rá és továbbhaladnak,
nem baj, nem lóverseny,
gondolja.

köhögve nézi a korlát vízszintesét,
a lépcsőfokok egymásra hányt vízszintesét,
a tekintetek csüggedt vízszintesét nézi
és dacosan szorítja léggömbjei zsinórját.

végkiárusítás,
motyogja mosolyogva a tányérsapkásnak,
olcsón adom, mondja a tányérsapkásnak,
az egyik neve Szív,
a másiké Lélek
és ráadásul jár a zápfogam.

mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák,
a tányérsapkás félrenéz egy pillantra,
ilyen áron nem kell, válaszolja,
aztán kardot ránt,
egy pukkanás, az volt a Szív
és az volt a sárgája,
egy pukkanás, az volt a Lélek
és az volt a fehérje.

jó vásárt csinált, uram, bólogat,
aztán köhögve hazamegy,
kipiszkálja köldökéből a szöszt,
aztán köhögve vízszintesbe fekszik,
aztán köhögve nézi a Holdat,
a szakszerűtlenül felfújt Holdat.

mekkora hólyag,
gondolja még,
mielőtt elalszik,
majdnem elpattan a szívem,
majdnem szétdurran az agyam,
micsoda hólyag,
gondolja még,
vigye el a fene, vagy
vigye el a szél.

kép | Hórusz Archívum