Németh Bálint

FENT

2010 december

FENT

Erősen kapaszkodik a gumikorlátba. Ezt az egyetlen módját ismeri az időutazásnak. Nem szívesen beszél róla senkinek. Lentről kezdi minden alkalommal. Lentről felfelé. Megindul, nem néz a szembejövők arcába, nem törődik a haját borzoló erőszakos légáramlatokkal. Csak kapaszkodik, és megbűvölten figyeli a jobb kezét.

Réges-rég felfedezte már, de csak nemrégiben merte kimondani magában, hogy a teste ilyenkor kettéválik, s ebben a lassú felemelkedésben tényleg megtapasztalhatja a megtapasztalhatatlant. Időről időre, minden alkalommal. Mert amíg a teste többi része reménytelenül röghöz kötött és a kilátástalan jelen foglya, a jobb keze szédületes szabadságot kap, és megmártózhat a múltban vagy az ismeretlen jövőben.

Minden attól függ, mekkora a gumikorlát sebessége. Mert a gumikorlát mindenképpen késik vagy siet, vagy a múltban van még, vagy már a jövőben tartózkodik, de soha, sehol, senki nem látott olyat, hogy a korlát a mozgólépcsővel együtt halad.

A jobb kezére összpontosít, méltósággal halad felfelé, a jobb keze már a múltban – vagy még a jövőben, és akkor egy pillanatra behunyja a szemét, nincsen még és nincsen már, és nincsen test és nincsen jobb kéz, csak haladás van, konok, de méltóságos haladás, azután kinyitja a szemét, lelép a mozgólépcsőről, megérkezett, végigcsinálta, és nem sokkal, de valamivel mégis többet tud, mint előtte, valamivel többet, mint mások, derűsen nyúl tehát jobb kezével a zsebébe, mert előre látja a jövőt, előre érzi, ami következik.

Nyugodtan és komótosan lépdel. Felkészült mindenre, és mélységes, bölcs belátással várja, hogy elhangozzon a kijózanító parancs: jegyeket, bérleteket.

kép | vecteezy.com