Németh Bálint

ESSZENCIA

(sejtés, bizonyítás és cáfolat)

ESSZENCIA

Elérni addig a pontig először, ahonnan minden belátható,
visszamenőleg igazolva a homályos sejtést. Eszerint
a házak esetleges, távoli szerveződése, a templomtornyok
egymással incselkedő, már-már összeérő párhuzamosai,
az idevezető földút, rajta az innen nem kivehető, ám
biztos fekete pocsolyával, a meddőhányó mögött a Nap,
a hamarosan alkonyatba hajló kép látható és nem látható
összetevői tehát mind egy öntudatlanul elvégzett bizonyítás
kellékei voltak, melynek lépésein a dűlőbe érve haladtál
végig, olyan állítást igazolva ezzel, amit egyelőre – és
ebbe teátrálisan beleborzongsz, jól jönne egy korty
a lenn felejtett borból – sajnos nem ismersz.

*

Elérni addig a pontig, ahonnan minden belátható,
és nem nézni vissza mégse. Először a fenyvessel
van még némi tisztáznivalód, noha a megegyezés
ezúttal is kizárt. Kaptatsz befelé és felfelé, darazsak
rosszalló kíváncsisága körülötted, kiszagolták benned
a betolakodó idegent, túlzott gesztusaid pedig nemhogy
elhatárolnának, inkább azonosítanak vele. Tornacipőd
a talajba süpped, nem fájsz igazán a földnek, de azért
kissé viszket tőled. Amit kilélegzel, tüsszentésre ingerli
a fákat, s hogy magukban tartják, korántsem önuralmuk,
hanem puszta megvetésük jele. Rengeteg mindenen lehet
összeveszni egy erdővel, összegzel később – boldogan.

*
Elérni addig a pontig, ahonnan minden belátható,
és nem nézni vissza mégse, először így képzelted.
Persze visszanézel mégis, nem bírsz magaddal,
ahogy az italban is csak hírből ismered a mértéket
olykor, híreket pedig napok óta nem olvasol – ami
egyébként jó hír. Az eléd táruló nyári kép viszont
mértéktartó, mondhatni, nem tartalmaz hozzáadott
cukrot. Sehol egy részlet, ami túlságosan harsányan
vonná magára a figyelmed, és éppen ez ébreszt
homályos gyanakvást benned. Mintha úgy rendezték
volna, hogy ne tűnjön megrendezettnek. Kegyesen
hallgat róla, de nem tud mihez kezdeni veled a táj.

*
A nyár – természetesen – csupán fedőtörténet,
ez a sejtésed, és a messzi domb túloldalán már
bizonyára titokban ősz van. A meddőhányó mögött,
ahol nem látod, már ráncosodik, töpped a Nap,
az áldott nemesrothadás kitartóan dolgozik,
édes lé csöpög, csorog rá az égre, az ég kádjában
taposó csizmákról nem is beszélve – efféle kétes
eredetű és minőségű képekkel kábítod magad, és
oktalan, cefrés mámorodban bizony nagy téteket tennél
arra, hogy a naplemente ma szerencsére elmarad.

*

Sötétedik. Hogy mit bizonyítottál, még mindig
nem világos, de sietni kell, nincs mód töprengésre,
jusson idő a cáfolatra is, mielőtt a lenn felejtett
borból végképp elfogy az igazság. Szódával persze
bármi elmegy, de ennél minőségibb tapasztalatra
vágysz most. Egyetlen pohárra tisztán, legyen nemes,
legyen kikezdhetetlen, és lehetőleg ne essen jól.
Megtalálod az egyedül megfelelő palackot, töltesz
magadnak, és aztán nem iszod meg. Vagy megiszod
mégis? Vagy meg sem találtad? Mindegy –
az a lényeg, hogy úgy sejted, végül tényleg eljutottál
addig a pontig, ahonnan minden belátható, és aztán
onnan visszanéztél, vagy nem néztél vissza mégsem.
Minden lehetséges, vagy semmi sem lehetséges.

kép | tiero, adobe.com