NÉMA SZAKADÉK

Szúnyogszagú csöndben a félmárvány terasz,
műanyag terítőn oson a tavasz,
hangyafejnyi morzsák, lekvárfoltszlalom,
spirálos vércsík alkalmi boncasztalon.
Szintekkel feljebb a makrolétezésben,
körmökre égett tompa feszültségben
szaggatva nyiladoz a lefojtott mámor
a tejüveghomály arctalanságából.
Áttetsző tájak benső térképeken,
de csak az ösztönök látnak, a szó már érvénytelen,
árnyék a vízben: felold és pezseg,
az este halkan hullik, mint beteg falevelek.
S minden koppanással új görcs merevedik,
szűkülnek a terek, a pohár lassan telik,
szürke kőpocsolya: a földre szakadt ég,
csak úttalan zárványok, csak néma szakadék.