NEM ÜGY
2010 június
Mostanában nem szívesen futok össze a gyilkosaimmal.
Amint meglátom őket, lelkifurdalásom támad, levelüket
ugyanis még mindig bontatlanul hordom a zsebemben,
és nehogy már azt higgyék, kárba vész a megfogalmazásba
fektetett szorgos munka, az összeszorított fogú igyekezet.
Üzenhetnének másképpen is, a traktorral például, ami
diadalmas zúgással halmozza kupacokba a havat, vagy
az üres kukákat borogató széllel. Szándékaik azonban
szerényebbek, politikájuk becsületesebb ennél. Nem
csinálnak ügyet belőlem, engednek dolgozni, boltba menni,
és csak néha figyelmeztetnek egy-egy visszafogott
vakkantással, hogy van határidő, és hogy az az alaktalan
fekete előttem, a szégyenem. Különben jól vagyok. Alak-
ulok. Ha megcsúszom a jégen, Isten már ritkán jut eszembe,
inkább a koponyatörés. Egyre kevésbé érdekel, hogy
ablak mellé üljek a buszon. Nem félek a bankokban.