NEM IS ROBBANT FEL

Birtalan Ferenc Aknavető című versére
Igaz hogy a képen a Népszínház utca látható
de biztosan ott is voltak hősök
nem csak a Százados úton
a Hős utcában vagy a Kerepesi temetőben
Ezerkilencszázötvenhat elmúlt
először ellenforradalom volt szegény
aztán népfelkelés később forradalom lett
szóval hosszú és rögös utat járt be
De én sose jártam a Nép
színház utcában apámmal
Az én apám nem tudom járt-e a fronton
de évekig volt orosz hadifogoly
és nem fogta a kezemet
november ötödikén
sem hatodikán
így aztán meg sem torpantunk a járdán
Ennek egyik oka az lehetett
s ez el nem hanyagolható
hogy akkor még meg sem
születtem
Mifelénk a Márvány utcában
akkoriban nem röpködött gránát
és nem is robbant fel
csak a család
Csak anyám öccse és húga indultak el
a nyugati határ felé
Aztán eltelt egy év és talán
még egy negyed és megszülettem
A következő esztendőben
meghalt (anyai) nagyapám
Maradtunk öten:
nagyanyám anyám apám
valamint én a kisded
és a forradalom