
a test elveszti lényegét
átlátszó könnyűvé lesz
átfúj rajta az idő
ráncain a sok résen
olyan lesz mint a ladik
kotyog part közelében
ki tudja hol az evező
gazdája sincsen ébren
olykor néhány hasonlatot
játszódik mint a nyárral
mint aki azonos lehet
egykori önmagával
a szél a víz a hó a tél
társai maradtak
nincs ajtó van négy fal födél
meg egy parányi ablak