Tenigl Takács László

NAPSZÁMOS-ANZIX

2009 április

NAPSZÁMOS-ANZIX

Létük többnyire öröklét. Amolyan ikonféle. Se cselekmény, se tennivaló. Néha események, dolgok a gyerek körül. Elmegy, hazajön, lázas vagy vérzik az orra. A gyerektelen napok csak lengedeznek, mint a jéggé fagyott ruhák a szárítókötélen. Ha kezdődik az idény, a jégkéreg megreped, a csiszolt falapra festett madonnák életre kelnek, hangok és kiáltozások szállnak a hajnalok nyomában, sietős léptek kopognak, s az izmok visszaszoknak. A munka felolvadt idő. Tágul a tér, beleng, kifeszül, mint a festővászon. Májustól szeptemberig a napszámos hozzád hasonló, dolgos és földi halandó.

kékülő döghús

(Az ágyat úgy telepakoltuk a mosással, hogy már le sem feküdtem. Éjféltájt jött ki az utolsó adag. A betűk, mint a legyek, mászkálnak a papíron. Ahogy a villanyt leoltom, kikelnek a sötétből az utcai lámpasorok. Férgek a kora reggel kékülő döghúsában. Régen írógéppel írtam. Kis üveglapok fedték a billentyűket, a sor végén csilingelt, mint a villamosok. Lehetett harminc kiló.)

 *

Mobil. Ébresztőfunkció. Tízpercenként „baj van a részeg tengerésszel”, egyre hangosabban. Kelni apránként érdemes, a szünetekben picit visszafelé lépdelni az álomfokokon. Legvégső, igazi ébredés úgy fél öt körül. Szedelődzködés, kávé, első cigaretta, félig szaladva a gyülekezőhelyre. A munka kezdete hatkor. Vége kettő és három között. Hazaérkezés.

(Úgy négy óra tájban. Riadt. Lehetett negyed öt is. Próbált visszaaludni. Félig ebben, félig a túli világban araszolt, mint a hernyó. Altató szavakból nyálazott szálat maga köré, mielőbb visszagubózni a bábba, hol boldog a lélek, nem fájnak fények és árnyékképek. Munkásillat áradt belőle, mit nem egyhamar szed le a testápoló. Gázolaj- föld- és palánta-parfüm.)

*

Kettő- és háromezer között a napi kereset. Mindennap nem mehet, a hétvégét muszáj kihagyni. Ha túlhajtja magát, könnyen lebetegszik: költsége egyheti bér. Patika, hálapénz, fizetni kell a fuvarért is. A napszámos falvakban él. Messze a rendelő. Kínszenvedés a több órás, átszállós buszút. Jövedelme húsz munkanapra ötven- és hetvenezer körül. Vannak esős napok is.

verslépték

(Éppen itt lakik a barátom. Vasárnap érkezett, azóta ténfereg, zihál, faragja a verset, mint a nyársat. Csupa processzor, RAM és dióda, mit szétszerel s összerak éppen sorsa és kivolta. Néha összeülünk, könyvekkel fejünkben. Van költészettana. Alexandriai jambusokról beszél. Oktat a versléptékre.)

 *

A napszám vásárlóértéke mindig az adott árak szerint. A kábeltévé díja idén: kétnapi munka. Felfújható gyermekmedence (kell a melegben): ötnapi munka. Használt szekrénysor: húsznapi munka. Néha adomány. Számítógép a fiúnak: egyhavi munka. Iskolakezdés: tíznapi munka. Nem nyaralnak. Nyaruk a napszám. Nincs filozófiájuk. Vágyaik egyszerűek, mint a heti fizetség. Alkalmi kereset esetén a vágyak dalszövegek, az összegek pedig, mint a szögek. 

(Hallom, az egyik bolondja elszületésnapozott vagy egyhavi bért. Egész hétvégén fehér ruhában libegett házról házra, mint valami mesehős menyasszony. Mindenkit meghívott: „most ő megmutatja!” Lettünk vagy húszan. Halom szesz, kondér tyúkleves, rántotthús, tortahegyek. Másnap már kölcsönkért. Ötödike tájt jön meg a fizetésem. Kijövünk valahogy.)

*

Öltözékről mindenki maga gondoskodik. Tereptől, talajtól függően bakancs vagy tornacipő. Sort, rövidujjú ing, turkált dzseki, pulóver, ha hűvösre fordul, dzsogging. Nem járnak rongyosan. Messziről meg nem mondod róla, hogy kicsoda. Kétnapi bér a munkaruha. Ha teszkógazdaságos. Bérükkel bevásárlóközpontba szaladnak a műszak után. Bőrük és piszkos körmük miatt olykor megállítja őket a biztonsági őr.

(A versek s a szerelmek is elhasználódnak egy szezon alatt. Pótoltam őket. Alkudtam, rádupláztam. Maradt némi öröm s hulladék utánam egynémely városokban és agyakban. Itt odafigyelek a kenyérre. Töröm és mártogatom. Néha felkapom a fejem, belenézek egy szempárba, tenyérbe.)

*

Étel és ital nem jár. A felvágott vákuum-fóliázott. Akciós májkrém-konzerv, paprika, paradicsom, előreszeletelt, tartós kenyér. Rekkenő hőségben fagyasztott csapvíz. Egyszer közösen vettek egy tízkilós dinnyét, és felcipelték a hegyre. Ritkán fordul elő. Kell az erő. Főtt étel este, esetleg, ha marad rá kedv és idő.

(Nekem ne magyarázzon! Látom, hogyan eszik a nevelt lányom. Gépsonkát magában, fél kilót, jégkrémet, narancsot, téliszalámit, banánt, nutellát, kakaót, ropit, mindent egymásra hányva, s két óra múlva újra elölről. Nincs kétség, honnan ez az éhség.)

*

Alkalmas helyek ritkán akadnak. A bukolikus „tőke tövébe” szarás csak a magas irodalomban. Szégyenlősek, a szőlősorok és zöldségföldek jól beláthatók. Messzire szükséges menni. Igazi katasztrófa a váratlanul, munka közben megjövő menstruáció.

szortyognak

(Hullámokban jön rám, mit írjak. A rímek s a formák néha megzavarnak. Segít, ha a sűrűjébe túrok, a szippantós merít így az emésztőgödörbe. Azelőtt körbe ültek a zagytalanná derített mondatok, és súgtak, mint a vizsgán. Most semmi ilyesmi. Mondott és fel nem lelt szavak szortyognak fejemben, ahogy a fürdővíz örvénylik a kád lefolyóján. Jobbak az övéik.)

 *

Az alkalmi munkavállalói fontos irat. A régi szakszervezeti könyvhöz hasonlít. Hatszáz forintos illetékbélyeg a munkanapra. Ez a napszámból lejön. A „bélyeges” napokra nem jár segély. Havi húszezer többletért még ők se robotolnak. Mindig van náluk alkalmi munkavállalói, a kisfőnöknél készenléti illetékbélyeg. Ha jön a hatóság, beragasztják. „Ez volt az első nap.” A törvény a bliccelő napszámosra éppúgy lecsap, mint a svarcoló vállalkozóra. Mindenki jól jár.

(Meséltem a gyereknek, hogy kiről írok éppen, a patkóhajlító, nagyerős királyról, ki páncélos sereggel és bronzütegekkel … nem nagyon figyelt oda. Harangoztak éppen. Egy ekkora faluban hetente meghal valaki, s a temetés mindig izgalmasabb a mesénél. Zátonyra futott, süllyedő hajó a temető a domb tetején. Orrdísze öntött-beton feszület. Fehérszakállú pap-kapitány adja ki éppen az utolsó parancsokat. Körötte nyárfa-árbocok töredeznek. Odalent az agyagpalába kövült halottak, mint a korallba ágyazott bronzütegek.)

*

Az „aktív” a jövedelemmel nem rendelkező aktív korú nem foglalkoztatott személynek járó juttatás. Összege harmincezer körül. Szempont a kiskorú gyermekek száma, hogy van-e más jövedelme, élettársa. Nyáron kitelik belőle a vízdíj, a villanyszámla, némi törlesztés a hitelből. Télen a túlélés.

belső rend szerint kering

(Olyankor összebújunk. Nem fűt rendesen a kályha. A tűzoltószertár sufnijába egy koldus költözött. Mesélik, hat évig élt az erdőn, nejlonokban. Belső rend szerint kering, mint a naprendszerek, látogatja a családokat. Kalapját leveszi, mélyen meghajol. Talán látta valahol, hogy így kell csinálni. Úgy számolom, szerdán leszek soron. Vekni cipón, pillepalackos boron, némi pörköltön gondolkodom.)

 *

A gyermekmegőrzés gond az egyedülálló anyáknak. Van oly nagy szerencse is, hogy mindketten napszámba járnak. Egy-egy nagymama, ráérő rokon az őrző. Félálomban viszik át őket. Plédbe csavart, kicsi testek, fejük nyaklik-bicsaklik. Továbbalvás, négyen-öten is összebújnak a felnőttektől megürült, még testmeleg duplaágyon. A második ébredés után játék és civódás, míg meg nem érkeznek a por- és permetezőszer-lepte édesanyák. Este gyors mosakodás, szigorú elalvás-parancs. Azután ájult mélyálom. Csak a bekapcsolva felejtett tévé halk zümmögése és villódzása az ablakon át.

(Már alszanak. Monitor előtt ülök. Cigarettázom, borral cicázok, szarvánál fogva ráncigálom az irodalmat. Kérődzik, elbődül, lassan cammog az úton. Világok és műnemek csapszegeit kalapácsolgatom magamban, néha érezni vélem mellkasomban, ahogy a kátrány s a cukor csordogál a vérrel, és mint a grillázs, ráég a szíverek falára. Jól látok. Egyelőre. Az önlét halálos méze még nem ítélt negédes homályra.)

 *

A napszám fajtái tennivalók és jövedelem alapján. A rossz napszám alacsonyabb, „szállító” szervezi, s veszi le a hasznot. Újabb megrendelést hajt fel, így megbízhatóbb. A jó napszám többet fizet, de rövidebb. Bekerülni csak haveri alapon lehet. És kell hozzá saját autó. A benzinpénzt négyen-öten, egy százas fejenként. Így jutnak el a napszámos helyre.

(Néha besűrűsödik, néha hígul a vérem, olykor hőhullám, olykor hideg borzongás fut át. S ahogy a betegség apránként felemészti vesémet, egyre gyakrabban megyek ki éjjel a kertbe vizelni. Olvastam, valami finom, hajszálerekkel beszőtt velőréteg válik le ilyenkor. S az ürített, bomló szövettel lassan múltam is letisztul, valahogy akképpen, ahogy a meder napvilágra kerül a lecsapolt vizekkel. Test-folyóm apálya tanulság. Nincs a mélyben semmi. És nincs mit birkózni agyagba ragadt, iszamos kövekkel.)

*

kurta poénok

A címerezés igazi szívás. A harmattól szinte csurognak a levelek, percek alatt ronggyá ázik az ember. Műtrágyás zsákból fércelt, mókás esőkabátot húznak magukra. Délre a nedves föld s a lélegző vegetáció fullasztó párája borít el. Furcsa, közeli hangok, mint a gőzfürdőben. Viszket minden. A boka kibicsaklik a szántásból maradt göröngyökön. A kukoricalevelek vágnak. A címer fent van, az ember lent. Hajszolják a sorokat, sok buga kimarad. Ha egy is beérik, a fél táblát beporozza. Se nóták, se sztorik, csak kurta poénok.

(Csináltam én is, régen. Törtük, hülyültünk. Egyszer lemaradtam. Elvesztem kicsit. Féltem, átkozódtam, bolyongtam a sorok között. Be is borult. Akkor láttam először, hogyan mászik a sáska a levélen. Gyülekezőt dudált a teherautó, kitaláltam az útra. Kéthetes tábor. Közös zuhanyzó, tűz, lábbűz, menza és mozgalmi dalok. A felső priccseken aludtak a nagyok, mi meg lent. Utáltam, de kellett a bicikli.)

 *

Az utánjáró tördeli le a kifelejtett címereket. Nemcsak felnyúl, tör és lép tovább gépiesen, hanem öt-tíz sort tart szemmel. Egyedül dolgozik. Néha brigádvezetőnek becézik. Átvételkor a kisfőnök őt kéri számon.

(Ezerkilencszázhetvenhárom. Tán hetvenöt. Utaztam. Háromszáztízből jött ki a drezdai retúr. Lézengtem, untam rövidnadrágos turistalétem. Ujjammal olykor beletúrtam a homokkő-szobrokra, ablakpárkányra, stukkóra rakódott vörös-szürke porba. Lignittel tüzelt fél Európa. Dög-meleg volt akkor is. A Zwingerben kinyitották az ablakokat. Láttam, ahogy legyek szálltak a festett istenkép sebére. Talán az enyv miatt. Senki se vette észre. Az is lehet, csak mesélte valaki. Régen volt. Emlékeim összevegyülnek.)

*

A zöldmunkának jobban örülnek. Nem olyan monoton. Ordasan kemény, ha köves talajból kell a tarackot kapálni. Néha könnyebb, haladósabb, mint a metszés, a kötözés és a szüret. A méretre vágott kötözőzsineget az övükre akasztják. A hawaii táncosok fűszoknyájához hasonlít. Van olyan fajta, amit éjjel kell szedni, lámpával homlokukon. Ha távolról nézem, mint az elveszett gyereket kereső mentőbrigád.

(Ma álmában inni kért nagyanyja. Reggel kiment a sírhoz. Megitatta. Ő nevelte fel. Egyszer nagyanyó időzavarba tévedt, éjnek idején felriadt, s elkezdte meszelni a házat. A szekrényt, kredencet, konyhaasztalt s a nagy családi ágyat újságpapírral takarta le. A lábuk kilógott alóla. Még most is nevet, hogy ezt leírtam. Betyárszép tud lenni a szegénység, csak nem fed be egészen.)

*

A borsó lent van a földön. Négykézláb másznak végig a soron. Családostul éri meg. A két szülő, s a nagyobbik gyerek tízezret is megkeres együtt naponta. Rövid a szezonja. Kijön belőle a terasz beépítése. Ha a kisfőnök nem figyel oda, haza is hoznak belőle. A vödröt a szántás melletti csalitosban rejtik el. Rendes kisfőnök meg is engedi. Nem figyel oda.

(Átjött egy ismerős egy gyanús üveggel. Kérdezi: „kiírtam-e már az összes betűt?” Igaza van. Elég lesz mára. Iszogatunk. Kegyetlen lőre. Mondja, kaszál, ha kell, a füvet is lenyírja, nem hívták meg a keresztelőre, de el se menne, a rokonság pedig mikor hogy, acsarog-kibékül, éppen az erdőre jár, eladna fát, ismerem-e a kisebbik fiát … Végül már alig bírom követni, csak hümmögök-bólogatok. Elfárad ő is, elbúcsúzik.)

*

Az erdőn nem pénzben fizetnek. A rönk a kereset. Télen, ha sürgős, és közel az irtás, kerékpáron tolják haza a fájront után. Nyáron hó végén lovas kocsin vagy zetorral. A ház mellett felstócolt farakás igazi tőke. Eladható, nem adózik, nincs járuléka. Fogyása az idő jele. Ha csak egy szobát fűtenek vele, elég. Vörösre izzított vaskályhák tutaján evezünk télvíz idején.

(Meghalt egy fiatalasszony a minap. Májrák. Nem volt mit tenni. Arcbőre beszáradt, besárgult, mint a pergamen, viaszorra, mint a madárcsőr. Lehetett volna a haldokló munkásasszony figurája Madame Tussaud panoptikumában. Az erdőn még nem fizettek. Használt autógumikból rakott máglyát a család. Nem nagyon beszéltünk. Csak álltunk, sűrű, fekete füstön át néztük egymás odaát felizzó cigarettaparazsát.)

*

A főnök többnyire nem tulajdonos. A kisfőnök a napszámosokkal együtt kel, és munka közben a körmükre néz. A nagyfőnök csak alkalomadtán kerül elő. Terepjárót vezet. Normális vagy szemét. Egyszer szólt, ha nem megy a tempó, másnap már ne jöjjenek. Összepakoltak, indultak haza. Utánuk futott és szabadkozott: „Húzós napja van.” Másnap hozott egy rekesz ásványvizet és jeget. Bukszája degeszre tömött titok, biankó szerződések és bankjegyek.

(Veszekedtek az utcán. Valami ötezres. Egyre-másra gyűltek, sorakoztak, mint az osztag. Nem lett baj. A civódó hangok eltávolodtak, végül már csak távoli moraljás. Szent lett a béke. Mi gyűjtünk. Lehet, hogy jövőre kiruccanunk. Talán belefér Horvátország. Autópályadíj, félpanzió, konzerv és kabócák.)

*

A tulajdonos legendaféle. Messze lakik, senki nem látta még. Övé a cég. Mítoszalapja extrém furcsaság: homokos, halálos beteg, csak jól tartja magát. A kisfőnök vagy a szállító meséli, a napszámosok költik tovább. Szezonális folklór. Ha egyszemélyben ő a főnök is, akkor gazda a neve. 

Geld für Sex?

(Egy német járogat ide. Gyárat akar. Tolmácsolok, böngészgetem a tervet. Akkurátus. Lepárlórendszer, vegyszer-tároló-depók, a táblázat alján euró-milliók sorakoznak. Gyanítom, inkább barátnőt keresget. Mindenkit meghív, rendel és szemezget.”Wunderhübsch” – no, ezt még értem. Átverték egyszer. „Geld für Sex? Niemals!” – veri az asztalt és rikácsol. Sörök. Kocsiját néhány ámuló kiskölyök állja körül. Amúgy nem rossz ember. Beülteti őket egy körre.)

*

A szállító visz ki a földre. Mert az fent van, bent vagy messze. Van fapados mikrobusza. Ő szerződik és fizet. A bér egyharmadát vágja zsebre, néha többet is elvesz a pénzből, azt mondja, rossz volt a munka, tőle is levontak. Előleget ad, gyakran kamatra. Délelőtt ledől még pár órára. A napszámos álma, hogy szállító legyen. A használt furgon ára másfél, két millió. Nagyjából ennyi a tartozása.

(Lehet, hogy mi is vállalkozunk. Baromfitelepről hoznánk az árut. Háromszáz darabja. Először ismerősöknek, némi felárral, többnyire hitelbe. Még mindig olcsóbb, mint a boltban. Ha bukunk, legalább evett egy jót a rokonság. Lehetne gyűjteni csigát, diót vagy gyógynövényt is. De nincs vontatóhorog és utánfutó. Vállalkoztam egy szonettre. A szerkesztő visszaüzente: „dicséretes a szándék”. Úgyhogy se vers, se csirke.)

*

Bejutás annak, aki jóban a nagyfőnökkel. Állandó alkalmazás, törvényes munkaviszony. Minden rendben van bent az üzemben, fűtenek, minimálbérre lesz majd banki hitel, úgy három hónap múlva, esetleg. Mindig izgalmas téma, hogy ki kerül sorra.

(Súgott már néhány nevet. „Még nem biztos, el ne mondd senkinek!” Néha eszébe jut, mi minden nem történt vele. Olyankor elszótlanodik. Hogy mi, azt már tudja. A volt férje régen kiitta magát a világból. Amúgy vidám természetű, szomszédol, kávézik, lepcsel, csillanó szemmel szalad a balhéra. De belül egyedül van. Nehezen olvas, a szótagok, mint a rögök. A hatodikból maradt ki, azóta csinálja. Egyetlen lánya zsibongja körül. Civódnak, összebújnak. Van jogosítványa.)

*

A napszám ki tudja? Szipolyoz-lealáz. Nincs nélküle se bor, se borsófőzelék. Etet és átteleltet. Bizonyítja a történelmet. Lehet rá figyelni. Meg lehet belőle élni.

(Késő délután. Kicsit lehűlt az idő, kimozdulok. Elsétálok az elágazásig. Aranyvessző, por és katáng. Az útszéli gazban cementzsák-papír, műanyagszemét, és üvegcserép. Nem csillog, a maradék fényt is beissza. Erős szag. Érik a bodza. Jobbra járőrkocsi reflektoroz, az iratokat kérik. Végre eljutunk az őszinte beszédig. Ez a határ. Se oda, se vissza.)

kép |  Jean-François Millet festményei