Horgas Judit

NAP NAPNAK MOND BESZÉDET

Mohácsi András kiállításához

NAP NAPNAK MOND BESZÉDET

Karanténba zárva az alkotó ember először biztos pontot keres, valami ősi kapaszkodót, amivel vigasztalódhat, aztán lassan tapogatózva útnak indul, hogy a régiben megtalálja az újat. Mohácsi András nem vallásos, de hívő ember, akinek kíváncsisága daccal keveredik, és mint Arany János szőlős gazdája így kiált: „én uram isten! / Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!”

kendő-világ

Az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban a zsidó újév, a Ros Hásáná előestéjén bemutatott Talisz / Tallit című képsorozatában Mohácsi András a zsidó férfiak imalepleinek részleteit festette meg. A legtöbb kép címében egy-egy zsoltár számát is feltünteti, mintegy szakrális színfalat húzva a kiállított művek mögé. A tálisz gyapjúból vagy selyemből készült, négyszögletes ruhadarab, melyet a zsidó férfi imája teljes ideje alatt magára terít, de Mohácsi fokozatosan eltér a hagyományos, fekete-szürke-fehér színvilágtól, ahogy a kiállításhoz készített rövidfilmben mondja, a karantén ideje alatt festett sorozatban a képek elkezdtek kiszínesedni, mint hajnali szürkület után az ég. „Egy elképzelt kendő-világ” rajzolódik ki, amiben a festő által használt fluoreszkáló festékek miatt a képek mást mutatnak fényben és sötétben. „Lenyűgöz, hogy a képeknek van egy holdvilág tartalma és egy napvilág tartalma…. Ha behunyom a szemem, mit látok akkor? Ha magamba nézek, mit látok akkor még tovább?”, mondja Mohácsi, különös módon újrafogalmazva a 9. zsoltárt: „Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést.”

A tálisz használatáról a Tóra nem tesz említést, csupán a szemlélőrojtok (cicit) használatát írja elő: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat.” (4. Mózes 15, 37–39) A jelenleg használt táliszok bojtjait a négy sarkon vágott lyukon átdugott 8 fehér fonal fonata adja. A 8-8 szálvéget úgy sodorják, hogy a leghosszabb szálat rácsavarják a hétre. Ez pótolja a kék színű fonalat, amelyet hajdanán használtak, de festési módjának ismerete elveszett. A modern héber kifejezés, a „teljesen kék tálisz” szarkasztikusan arra utal, ha valaki tökéletesnek tünteti fel magát, bár valójában nem az. Mohácsi képein a ragyogó kék csíkok mintha egyszerre kapaszkodnának a mózesi örökségbe és feleselnének a hagyománnyal. A meg-megdőlő, a textilek lágy vonalát követő sávok, a karcosan kirajzolódó világos és sötét árnyalatok a 25. zsoltár könyörgését idézik: „Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.” A képkeretbe zárt csíkok a követhető ösvények sokféleségét, a pillanatnyi fénytörések tobzódó színvilágát rajzolják meg.

belső békesség

A Jurányi ház második emeletén lévő műtermében, a festékkel összekent székeken kuporogva, különös tégelyek, üvegcsék és üres borospalackok között idén tavasszal még történelemről és szabadságról beszéltünk, demokráciáról ebben a fogyó levegőjű országban, és tétova szavaink talán ott keringtek a műteremben, amikor karanténba zárva a 120. zsoltárhoz készített festményt: „Mentsd meg, Uram, lelkemet a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!… Sok ideje lakozik az én lelkem a békességnek gyűlölőivel! Magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra készek.” Mintha a sok fölösleges beszédet, a nyelvet elhagyva a rákényszerített magányban visszatalált volna a belső békességhez, a belülre figyeléshez.

Mert mi mást tehet egy festő, mint hogy utakat keres, fonalakat és vonalakat húz, és csak részleteket ábrázol? Van-e nagyobb bátorság, mint belátni, hogy a nagy, teljes egészre nem láthatunk rá, csak az apró részletek ábrázolására, módosítására, színezésére van lehetőségünk? Ahogy a 8. zsoltár rácsodálkozik az univerzumban az egyén kicsiségére: „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember – mondom – hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?” És ebben a gondolatban azt is érzékelteti, hogy a Teremtő figyelmével felelősség is jár, mert „kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél… Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél”. Úgy kell húzni azt a vonalat, hogy a maga kicsiségében tökéletes legyen.

A kiállítás megnyitóján játszott, fájdalmasan gyönyörű zene (Kovács Márton, Móser Ádám és Radnay Csilla előadásában) ugyanazt a szívszaggató, mégis életerőtől duzzadó lendületet sugározta, ami a túlélés furfangjaként megjelenik a jellegzetesen zsidó viccekben is, és valamennyi zsidó ünnep rövid összefoglalójában: „Meg akartak minket ölni. Nem sikerült. És most együnk.”

 

A kiállítás október 8-ig látogatható.
A helyszín nyitva hétfő-csütörtök 12-18 óra, péntek 10-14 óra