NAGYAPA-FÁJL

apafejjel még
tejjel-mézzel folyó istállóban
úsztam a jóban előre
s minden félelmem feszülésem fogvacogásom
hogy benyel vagy kivet az álom
minden tévedésem vagy megaláztatásom
mulandónak tetszett volt idő
érthető volt minden még
az érthetetlen is: elviselhető

*
rossz órán még a hangok is Orfeuszé bár
és a késő délutáni fényességben
a fehér abrosz megvesztegető ráncai
vagy a fenyves ahol vitt a lábad
(most fejedben zizeg tovább a tűlevelek zöldje
sávokat fércel eggyé a kezedben mozgó kés
villa vonaláig dől fa fű szél és kutyák) –
még ezek is mind-mind idegen és hideg
nem nézed nem hallgatod csak lökődik át az egész
sima súlytalan közökön s közben a hegyi utcák
vásári csengője szól és ülsz belep vagy el csak elsuhan
mi suhan mi bánt mit írsz minek senkinek
verseid cövekjei birtokot sem útmutatót
tárt ajtót sehova semmit nem akarsz

*
nincs talány sem ráfogások a hegy
nyugati oldalán ez a szélben csobogó
vadalmafa létezik –
látja a lemenő nap küllőibe kapaszkodó
süllyed s közben örül a vadzab érik
gyerekkorában vastag orgonalevelet
szorított szájára rikoltozott mint
vásári zenész éles hangokat rezgetett
most csak eszébe jut a zöld kürt ott szól
innen hallja hajó a hegy ege az Égeire néz
arcforma partot rajzol s beszél a víz
képeit – a fejében-e? – összemossa

kép | a költő műve