Nagy Ilona

„NINCS SZÖMÉLVÁLOGATÁS”

Mítoszaink a halálról [1991 ősz]

„NINCS SZÖMÉLVÁLOGATÁS”

A keresztény népek folklórja a világ teremtését, a világon fellelhető jelenségek keletkezését a Bibliában elbeszélt teremtéstörténethez igazodva tolmácsolja. A magyar elbeszélő népköltészet biblikus tárgyú alkotásait számba véve több változatban is megtaláljuk a paradicsombéli bűnbeesés népi interpretálását. A Genesis 2, 15—17 és 3, 2—23 verseiben elbeszélt történet a halál keletkezésé­re is választ ad. Az Úr Ádámnak mondja: „Orcád verítékével egyed a te kenyere­det, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél; mert por vagy te s ismét porrá leszesz. […] Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék s örökké éljen: kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből.” A magyar népi elbeszélések a bűnbeesést, a szexualitás megjelenését az emberi életben változatos módon jelenítik meg: a következményt, a Paradicsomkertből való kiűzetést is költői eszközökkel ábrázolják (az isteni parancsot két ízben sike­rült Ádámnak és Évának kijátszania, harmadszorra kénytelenek távozni; Éva kifelé menet tövestől kitépkedi kedves virágait, hogy majdan ezeket elültetve, em­lékeztessék őt az egykori boldog életre stb.), ám azt a tényt, hogy az emberiség azóta halandó, csak olyan szövegek tartalmazzák, amelyek a Bibliát hűségesen, szinte szó szerint „mondják vissza”.
lét és kultúra törvényei
A halál eredetéről, okáról, szükségszerűségéről szóló szövegek nem a tudás fájánál történtekkel kapcsolatosak, még akkor sem, ha szereplőik bibliai személyek, esetleg maga Ádám. Cselekményük abban a régmúlt időben játszódik, amelyben az emberi lét és kultúra törvényei kialakultak, és máig ható érvényüket elnyerték: tehát a világ teremtésekor vagy a teremtés korrekciója során, amikor Jézus Krisztus, a teremtő Isten fia, a földön járva megerősítette vagy módosította a világ ősállapotát, helybenhagyta vagy megváltoztatta az eredeti világrendet, amelyet az első teremtés létrehozott.

A halál eredetéről szóló történetek ugyanis mítoszok, még akkor is, ha legenda-meséknek tűnnek. Amikor a magyar folklórnak a halál kérdéseire adott költői vála­szait áttekintjük, célszerűnek látszik számba venni a törzsi kultúrák halálmítoszait is, hogy segítségükkel közelebb jussunk az eredetmítosz és monda hasonlóságá­nak, olykor azonosságának a fölismeréséhez.

William Blake: Isten elítéli Ádámot, wikimedia.org

William Blake: Isten elítéli Ádámot, wikimedia.org

Sir J. G. Frazer az általa primitívnek nevezett népek halálmítoszaival két művé­ben is foglalkozott, először 1913-ban. Kiindulópontja az volt, hogy ezek a népek nem hisznek a természetes halálban, szerintük az emberek eredetileg halhatatlanok voltak, s a halált mindig mágia, varázslat, rontás okozza. Mítoszaik annak eredmé­nyeként születtek, hogy a halál valóságát össze kellett egyeztetniük hiedelmeikkel. ,,E mítoszok mind azt a hiedelmet foglalják magukba, hogy a halál a természet rendjének nem szükségszerű velejárója, hogy egyszerűen valakinek a hibájából, helytelen cselekedetéből ered, s hogy mindannyian boldogan élnénk mindörökké, ha az a szerencsétlen baklövés vagy bűn be nem következett volna.” Egy későbbi munkájában, amely az Ószövetség folklórjáról szól, arról ír, hogy a bűnbeesés tör­ténete olyan halálmítosz, amelyben az első emberpár a halál fájának a gyümölcséből eszik, míg a kígyó az élet fájáéból, s így az halhatatlanná válik, az ember pedig halandóvá.

Frazer után a kutatás nem sok új eredményt hozott, de számos összefoglaló gyűj­temény jelent meg Afrika, Óceánia, Indonézia, Ausztrália és Észak-Amerika né­peinek halálmítoszairól, így szinte az egész világra kiterjedő képet kaphatunk erről a kérdésről. Vargyas Gábor halálmítoszokról szóló munkájából azokat a mítosztí­pusokat idézem, amelyek a magyar mondákkal is egybecsengenek.
félresikerült üzenet
Afrikában a leggyakoribb típus a „félresikerült üzenet”: Isten elküldi a kamé­leont az emberekhez azzal az üzenettel, hogy halhatatlanok lesznek, majd a gyíkot azzal, hogy meg kell halniuk. Mivel a kaméleon különböző okok miatt késlekedik, a gyík ér elsőként célba, az ő üzenete marad érvényben. Magyar mondákban a katonák, a parasztok és a kovácsok rossz sorsa, nehéz élete annak következménye, hogy Szent Péter mint „rossz üzenetvivő” elferdíti az Úristen vagy Jézus Krisztus rendelkezéseit. („Adj nekik jó kosztot, fehér kalács, sunkát! — Értöm, Uram, ér­töm, komisz könyér, puskát”; a parasztoknak Isten megengedte, hogy csak két órát dolgozzanak ezentúl, öttől hétig. Péter azonban „bepálinkázva” úgy adta to­vább az üzenetet, hogy héttől ötig dolgozzanak.) Ezeknek a tréfás, önironikus történeteknek a hátterében ugyanaz a mítoszi logika áll, mint az afrikai halál­magyarázatokéban: a világban semmi kín, szenvedés nem lenne, ha a Teremtő akarata érvényesült volna. Minden rossz okozója az Istennel szembenálló Gonosz vagy a teremtésnél őt helyettesítő, démiurgoszként szereplő, gyarló Szent Péter.

Ugyancsak Afrikában ismert a „halál rossz választás miatt” típusú történet: az embereknek választaniuk kell két csomag között: az egyik a halhatatlanságot, a másik a halált tartalmazza. Mivel az emberek rosszul választanak, halandók lesznek. Egy másik, hasonló típusban („a csomagból kiszabadult halál”) a halál csomagba zárt. Az emberek megkapják ezt a csomagot, de tilos kinyitniuk. A parancsot áthágják, a halál elszabadul (Pandóra mítosz). Míg az afrikai példákban általában csak a halál és a halhatatlanság között kell választani, indonéziai mítoszokban a csomag szimbolikusan fejezi ki a halandóságot, illetve a halhatatlanságot: az egyikben banán van, a másikban kő. (A banánfa termőága elszárad, miután termést hozott, majd a következő évben új sarjakat hoz, amelyek termőre fordulnak.) Itt tehát a kő, illetve a hasonló történetekben a sokszor vedlő állatok – rák, kígyó, gyík – mint az örök élet szimbólumai állnak szemben a halandóságot jelképező banánnal.

Mictlantecuhtli, a halál azték istene, ancient.eu

Mictlantecuhtli, a halál azték istene, ancient.eu

A magyar mítoszban a „csomag” késve érkezik: a bűnbeesés, az emberi halál okának bekövetkezte után, de a csomagból kapott isteni üzenet visszautal a bűnre, egyszersmind meg akarja óvni az embereket hasonló balvégzettől azáltal, hogy az asszonyok alávetett helyzetét elrendeli. A bűnbeesés után Ádám és Éva „előmentek az Isten parancsára. Az Isten adott Éva anyánknak egy tálat. Abba a tálba volt beletéve, hogy amiért a gyümölcsöt megkóstolták, Éva anyánk engedelmes legyen az embernek. Az engedelmesség volt beletéve. Azóta adott az Isten nekik kész vetést, hogy élhessenek. Akkor a tálat felnyitották, az volt beletéve, hogy a fehércseléd a férfinak engedjen, mert ha a fehércseléd a férfi keze alatt lett volna, az almából sem evett volna.”
sikertelen utánzási kísérlet
Az ember teremtésének történetével függ össze az az afrikai típus, amelyben „a teremtők visszaveszik az embertől az általuk alkotott részt”. Ezekben a míto­szokban mindig két isten teremti meg az embert; a földisten fából vagy agyagból kiformálja, az égisten életre kelti. De az istenek később összekülönböznek egymás­sal, s mindkettő visszaveszi az embertől azt, amit ő alkotott. Ezért hal meg az ember – lelke az égbe, teste a földbe kerül vissza. Az indonéziai „rossz teremtő által életre keltett emberiség” típus sok szállal kapcsolódik a jóval elterjedtebb, például a zsidó hagyományból és számos európai nép folklórjából is ismert „rossz teremtő sikertelen utánzási kísérlete” motívumhoz. Eszerint a teremtő létrehozza az embert, de különböző okok miatt lelket nem tud adni neki. Elindul tehát, hogy hozzon. Távollétében azonban valaki olyan kelti életre az embert, aki egyben a halál csíráját is beléjük oltja.

Több változatban ismert az a magyar dualisztikus teremtésmonda, amelyben az embert (Ádámot) megteremti Isten, az ördög utánozni kívánja őt, tehát agyagból ő is megformál egy embert. Lelket azonban nem tud belelehelni, az általa létreho­zott forma sohasem kel életre. Az egyik változatban „az agyag hirtelen összegör­dült, és nagy robajjal ment neki az ördögnek. Az ördög ijedtében tüzet kezdett okádni, és úgy szaladt az agyag elől. Azóta folyton szalad, és tüzet okádik, s ez a villámlás. Az agyaggömb pedig utánagördül, és ennek a zörgése a mennydörgés.” Egy másik változatban az ördög bevallja Istennek, hogy a formát „megállítani”, azaz életre kelteni nem tudja. „Azt már segítségöd nélkül nem töhetöm!” — mond­ja Istennek. A válasz: „Lelköt az ördögnek nem adok, érd mög avval, akit magad­nak formáltál!” Ezért nem rendelkezik az ördög a lélekkel. Egy harmadik változatban az ördög a sövényhez támasztja a sárból gyúrt embert, de ezzel csak az élet látszatát kelti, a forma eldől, nem él. Az Isten még a részeg ember lelkét sem adja az ördögnek, mert a halálos ágyán még a részeg ember is megtér, lelke Istené lesz. A magyar mondák tehát megfogalmazzák a teremtés két fázisát, a második teremtő lény anyag felett uralkodni tudó képességét, de az ember kettős természetének halál utáni szétválását már nem vezetik vissza a teremtés körülményeire. Az ördög teremtményei­t egyszerűen nem engedik megszületni.

Egyiptomi vadászok, ancient.hu

Egyiptomi vadászok, ancient.hu

Tibet és Burma határán jegyezték fel azt a mítoszt, amelyben a halál oka tulaj­donképpen egy rossz tréfa: amikor még senki nem volt halandó, egy öregember halottnak tettette magát. Büntetésből kinyílt a halál kapuja, s azóta mindenki meg­hal. Egy új-kaledóniai mítoszban az emberek – a kígyóhoz hasonlóan – levetik bőrüket, és így mindig megújulva örökké élnek. Ám egyszer valaki azt tanácsolja az embernek, hogy vegye vissza a régi bőrét: megteszi, azóta minden ember halan­dó. Viszonzásul ő is tanácsot ad társának: dolgozzon serényebben, noha eddig kis mozdulatokkal művelte a földjét, és az mégis termékeny volt. Az eredmény: azóta mindenkinek fáradságos munkával kell a földjét művelni.
kiváltságos helyzet
A magyar eredetmagyarázó munkák pontosan így festik le az „aranykort”: Ádámnak, „az embernek” kezdetben csak egy barázdát kellett művelnie, csak rövid nyelű kapát kellett használnia: ameddig a kapa ért, az a kis földdarab is elég termést adott. Ádám kapzsiságból több barázdát is felszántott, „az ember” hosszú nyelű kapát csináltatott: azóta kell sokat dolgozni a megélhetésért. Az ember nem vette tudomásul kiváltságos helyzetét, úgy tett, mintha ez a csodás állapot nem létezne: csépelt, amikor a mag magától kihullott, foltozta a ruháját, amikor még elnyűhetetlen ruhát kapott Istentől, az anya elkapta újszülött gyermekét, pedig akkor még járni tudott, mint a kicsi állatok. A büntetés a kezdeti boldog állapot megszűnése lett.

A mítoszok tehát a halál bekövetkezésének okát általában valamilyen hibára, mulasztásra, engedetlenségre, sőt bűnre vezetik vissza. A bibliai bűnbeesés törté­nete, annak minden motívuma és szimbóluma: a tiltás megszegése miatti halál, rejtett utalás a nemzés és a halál kapcsolatára, vedlő kígyó mint az öröklét szimbó­luma stb. ugyancsak beilleszthető abba a gondolatsorba, amelynek egyik végén az ostobaság, félreértés, végzetes baklövés van, s amely folyamatosan és alig elválaszthatóan megy át a hiba, mulasztás, helytelen cselekedet gondolatsorán keresztül a súlyos vétek, bűn feltételezéséig. – írja Vargyas.

A magyar eredetmagyarázó mondák számos vonatkozásban (logikai menet azo­nossága, hasonló motívumok) rokoníthatók a törzsi halálmítoszokkal. A halállal kapcsolatos mondáink azonban, ha tartalmilag dekódoljuk ezeket, eltéréseket is mu­tatnak. A bibliai bűnbeesés a magyar mondákban kimondva nem szerepel a halál okaként, csak áttételesen, a Bibliára visszautalva. A magyar mondákban a halál a teremtéskor jelenik meg, később csak működése módosul.
a teremtő osztogat
Gyakori motívum, hogy a világ kezdetekor a teremtő osztogat: javakat, tulajdon­ságokat, szerepeket. „Mikor az Úristen kiosztotta a posztokat, halál nem akart kerülni senkinek, mert az emberek majd azt okozzák, a halált, amért meg kell halni. Az Úr Jézus azt mondta: Na, akkor majd minden halálnak lesz valami oka, a betegség, és majd a betegséget okozzák. És azért van betegség.”

Egy másik monda a halált nem említi ugyan, de a betegség keletkezését az ördög művének tulajdonítja, aki éppen az első emberpár paradicsombeli ,,jó életét” kívánja megszakítani vele. Mivel így a mondában rejtve bennfoglaltatik a halál megjelenése is, nemcsak a betegség megjelenése miatt, hanem az addig minő­sített élet ellentéteként is, és ez az ördög műve, könnyű felfedezni, hogy a történet a Biblia transzformációja. „Mikor Ádám mög Éva a Paradicsomba járt, nagyon is jól éltek: az ördög megirigyelte, hogy semmi bajuk nincs, ellopta a Szépasszony vizit, Ádámra öntötte. Ahuva csak rácsöppent, fődagadt. Ebbül van a támadás. Azuta a támadást a Szépasszony vizinek mondják.”

Több szövegben fogalmazódik meg a költői válasz arra a kérdésre, hogy miért kell mindenkinek meghalni. A halált Isten parancsa végrehajtójaként személyesítik meg. Isten leküldte a Halált a földre, hogy vigye az embereket a mennyországba. A Halál először a fiatalokat kérte, hogy menjenek vele a mennyországba, de azok azt mondták, hogy vigye az öregeket, ők még élni akarnak. De az öregek sem akartak menni. Se szegény, se gazdag, senki nem akart. Végül a Halál megharagu­dott, összeszedett mindenkit, „akit elő-utó talát, oszt vitte a mennyországba. Züte mindönkinek mög kő halni, nincs szömélválogatás!”

Albrecht Dürer: Halál lovag és az ördög, onartetc.wordpress.com

Albrecht Dürer: Halál lovag és az ördög, onartetc.wordpress.com

Egy másik szövegváltozatban Jézus Krisztus egy kocsmában mulatozó fiatalem­berről mondja Szent Péternek, hogy az illetőnek meg kell halnia. Péter, mint annyi­szor, most is az emberek javára jár közben, kéri Jézust, hogy ne a fiatal haljon meg. Egy nyomorék, öreg koldust kér meg tehát, hogy haljon meg a fiatal helyett, de az öreg koldus elutasítja: „Haljon meg minden ember magáért!” Jézus elismétli ugyanezt, ami ily módon immár isteni elrendelés lesz, és máig érvényben van.
a Halál válogat
Ebben a két szövegben adott a szabály, feltehetően a teremtés óta, amióta a halál létezik, hogy mindenkinek meg kell halnia. Ez a szigorúság fellazulni látszik, a Halál elkezd válogatni, Szent Péter valaki számára haladékot kér, de mivel az em­berek egyöntetűen ragaszkodnak életükhöz (ez lenne a bűnük?), újra megerősödik az eredetileg ki nem mondott, de most már nyomatékosan megfogalmazott szabály.

Ez a gondolatmenet már el is tér a mítoszokétól, az emberek szerepe lecsökken, a módosítási kísérlet a Haláltól, illetve Szent Pétertől ered, tehát nem a halandó emberektől, és az isteni akarat nyomatékosan érvényesül. A legendák Isten-ember viszonyát fedezhetjük itt fel.

Hasonló az előzőkhöz a „Megbüntetett angyal” legendamese típus néhány olyan változata, amelynek a záradéka a halál mindenkire érvényes voltát fogalmazza meg: „Azóta jár a Halál a földön”; „Attól kezdve a Halál nem látott, nem hallott, nem érzett.”; „Azóta süket és néma a halál angyala, és láthatatlan.” Azóta, mióta egyszer megsajnált egy sokgyermekes özvegyasszonyt. Isten leküldte a tenger fene­kére, hogy hozzon fel onnan egy kis követ. Széttörte, benne volt egy kis féreg. – Na látod, ha arra a féregre gondom van, akkor arra az öt gyermekre ne lett vóna gondom?”

Maga a mesetípus több vonatkozásban rokon a „Remete és angyal” cíművel, amelyet Haim Schwarzbaum a Salamonról és Asmodeus démonkirályról szóló talmudi legendából gyökereztet. Ez a legenda viszont ismert az iszlámban is, csakhogy ott jóval derűsebb: az iszlám szellemiséggel nem egyeztethető ugyanis össze hogy a halál angyala ne engedelmeskedjék Allahnak.

Zdzislaw Beksinski műve, tumblr.com

Zdzislaw Beksinski műve, tumblr.com

Mind a két legenda (a megbüntetett angyal és az Asmodeus legenda) magyar mondával rokonítható. Az angyal kineveti azt a férfit, aki olyan cipőt kíván vásárol­ni magának, amely sokáig eltart, mivel ő aztán igazán jól tudja, hogy az illetőnek csak néhány napja van hátra. S a magyar monda: „Egy ember szalmából csinált kertet (kerítést). Azt mondja neki az Isten: – Mit csinálsz, te szegény ember – Szalmából csinálok kertet. – Azt mondja: – Nem tart az semeddig! – De ha nem tart semeddig, amíg én élek, kitart! – Akkor még tudták az emberek hogy meddig élnek. Azt mondta a Krisztus: – Többet, ember, nem tudod, hogy mikor halsz meg! – Azóta nem tudják az emberek, hogy mikor halnak meg.”
rossz néven veszi
Egy ember, Ádám, Matuzsálem – mítoszok hősei: velük szemben áll az ember életéről, haláláról rendelkező Isten vagy Jézus Krisztus, aki rendkívül rossz néven veszi a teremtménytől, ha azt a tudást, amelyet ő adott neki a teremtéskor, hogy t. i. tudja, meddig él, ellene fordítja, és élete utolsó pillanatáig nem teljes bizako­dással dolgozik, ahogy a keresztény tanítás megkívánja.

A magyar mondák a mítoszhoz illő témát, a halál eredetének, törvényeinek fag­gatását a mítoszokhoz hasonló eszköztárral oldják meg, még akkor is, ha az erre vonatkozó szájhagyomány a műveltséget meghatározó keresztény legendákkal és egyházi tanításokkal is rendelkezik. A kérdező emberi elme a mitikus kérdésre csak „mítoszul” tud válaszolni, és az ismert legendákból is ki tudja válogatni azo­kat a sarkalatos pontokat, amelyekbe kapaszkodva az örök emberi kérdésekre vá­laszt lehet találni.

felső kép | Philippe de Champaigne festménye