MIKOR ISTEN A VILÁGOT TEREMTETTE

Valamikor volt egy asszony meg egy ember. Éldegéltek együtt, de az asszony erősebb volt, ha az ember egy szót szólt is, „ütte pofon”. Az ember bánatában elbujdosott, találkozott egy öregemberrel, aki azt tanácsolta neki, hogy keressen fel egy bizonyos forrást, mártsa bele az ujját, nedvesítse be vele magát. Az ember úgy is tett, háromszor elhúzta a vízbe mártott három ujját az orra alatt és kinőtt a bajusza. Azelőtt ugyanis nem volt bajusz. Visszament a feleségéhez és most már ő „ütte pofon az asszonyt”. Az asszonyt bántotta, hogy férjének így megnőtt a tekintélye, megtudta tőle, hogy mit csinált és ő is elment a forráshoz. Mélyen volt a forrás, belehajolt. „Amennyi bogár, darázs, mind rátámadt, oszt kapkolódott ide, oda, de csak bementek a ruhája alá. Oszt végül odakapott az ágyékára. Ott nőtt ki a bajsza. Azért van csak az embörnek bajsza.”

mesék közé ékelve

Ezt a mondát, amely a bajusz eredetéről szól, 1966-ban mondta el nekem id. Gorda József a Somogy megyei Kálmáncsán, aki akkor 88 éves volt. Ún. eredetmagyarázó mondákat gyűjtöttem akkoriban, mert számbavételüket, rendszerezésüket terveztem: katalógust kívántam készíteni. Szövegeim viszont alig voltak, hiszen a századforduló gazdag gyűjtései után az első világháború a folklórkutatás nagy terveit is elsöpörte, és attól kezdve csak itt-ott bukkant fel egy-egy szöveg mesék közé ékelve. Gyűjteni kezdtem tehát azokat az elbeszéléseket, amelyek arról szólnak, hogyan lett a világ, hogyan keletkeztek bizonyos dolgok, mióta van ez vagy az, hogyan és miért változott meg valamilyen jelenség. Néhány, széltében ismert „Mikor Krisztus Urunk a földön járt…” kezdetű, legendaszerű elbeszélés volt próbálkozásaim gyümölcse, amikor elkerültem Kálmáncsára. Kánikula, por, gyaloglás az óriás falu egyik végéből a másikba, mert úgy irányítottak a falubeli „pógárok”, hogy oda menjek X-hez, az tud ilyet, de X éppen nem volt otthon, vagy „nem tudott ilyet”, amikor végre valaki a falun túli cselédsort ajánlotta. Ott akadtam id. Gorda Józsefre, aki a fenti történetet elmondta nekem. Ott csapott meg először az „élő mitológia” szele, ott éltem át először, hogy még találhatok emberekre, akik élőszóval képesek felidézni olyan, egykor hallott történeteket, amelyek különös, feltárásra váró múltba vezetnek.

Id. Gorda József története úgy kezdődik, mint egy mese: „Valamikor vót egy asszony mög egy embör.” A régebbi (Kálmány Lajos gyűjtése és Berze Nagy Jánosné a harmincas évekből) és az azóta lejegyzett új változatok megmondják, ki volt ez az emberpár: Ádám és Éva. A színhely a Paradicsomkert, az öregember maga az Isten. Az elbeszélés témája a férfi és a nő közti különbség eredete, a nemi jegyek keletkezése. A szereplők és a színhely a Bibliából ismertek, de ott szó sincs arról a csodás vízről, amelyben az első emberpár állítólag megmosdott, Isten sem tanácsolt nekik effélét. Arról sincs szó, hogy Ádám és Éva közt hatalmi viszály dúlt volna, netán egymást még tettlegesen is bántalmazták. Honnan vette hát id. Gorda József és a többi, az ország különböző helyein élt/élő mesélő azt a történetet, amelynek van némi köze a Bibliához, de a lényegi ott mégsem található?

viszály

A monda bizonyos elemei (paradicsomi folyó, vízbe merülés) megtalálhatók egy bizonyos Ádám és Éva élete című pszeudoepigrafikus könyvben, amely zsidó forrásra vezethető vissza, valószínűleg az i. e. 1. században keletkezett, s amelynek a későbbi századokból görög, latin és óegyházi szláv változatai maradtak fenn. Más elemei (Ádám és asszonya – nem Éva, mert Éva teremtése előtt Isten egy másik asszonyt formált Ádám számára, Lilithet – közti ellentét, viszály, az asszony megbüntetése) más zsidó forrásokból ismeretesek. Az Ádám és Éva élete című műben szó esik arról, hogy az első emberpárt a bűnbeesés utáni vezeklésük közben az ördög megkísérti: az ördög megjelenése a víznél, annál a bizonyos paradicsomi folyónál, amelyet a magyar mondák, a zsidó forrásokhoz hasonlóan megneveznek (Tigris, Nílus stb.), ebben a mondában úgy alakult, hogy az ördög helyett annak a teremtményei, a darázs, légy, szúnyog stb. kapnak fontos szerepet. A fenti mű nemcsak a mohamedán, hanem az európai keresztény világban is népszerű volt a középkor első századaitól. A szakáll-bajusz eredetéről szóló mondát mai formájában először egy német mesterdalnok, Hans Vogel „Das Bart wachsen” kéziratban fennmaradt költeményéből ismerjük, a 16. századból, majd a múlt század végétől Európa számos, egymástól távol eső országában is feljegyezték népi változatait.

Az eredetmagyarázó mondák között számos akad, amelynek eredete, hasonlóan a bajusz-szakáll mondához, a Biblia keletkezési helyén és körülbelül vele egy időben keletkezett apokrif, pszeudoapokrif evangéliumokra megy vissza, vagy későbbi zsidó forrásokból, midrásokból származik. Ezek a művek nagy hatással voltak Európa – főleg szájhagyományban élt – középkori költészetére, műveltségére. Néhány ezek közül itt-ott fennakadt az írásbeliség hálóján, másokat soha nem írtak le. Az eredeti forrástól többé-kevésbé eltávolodtak, mondái formát öltöttek és típusonként különböző variánsgazdagságban élték meg az utolsó egy-két századot, amikor számos országban (nálunk csak az elmúlt 19. sz.-ban és századunk első felében) népszerű olvasmány lett egy-egy történetből kalendárium, ponyvafüzet vagy újság lapjain. De az írásos nyomok száma igen csekély, a népköltészet sokkal gazdagabban és változatosabban tükrözteti a régi forrásokat, mint a köztük hídként feltünedező egy-két írásos nyom a megelőző századokból.

Ha még a 20. század második felében is élnek emberek, akik szájhagyományból ismernek történeteket a világ és a rajta, benne lévő jelenségek keletkezéséről, teremtéséről, és nagyon különböző eredetű epikumokat is olyan záradékkal látnak el, hogy „azóta van”, „attól kezdve van, hogy…”, azt mutatja, hogy ez a mitologikus gondolkodás, kérdésfeltevés az emberi elme olyan sajátja, amely nem enyészik el egyhamar, alapvető igényt elégít ki.

rosszul sikerült teremtmények

A magyar eredetmagyarázó mondáknak egy része származik csak a zsidó vagy más, elő-ázsiai népek irodalmából a középkori nyugat-európai műveltségbe került történetekből. Más részük keleti, délkeleti szomszédainktól érkezett a bogumil eretnekséggel együtt. Ezek az ún. dualisztikus teremtésmondák, amelyeknek lényege, hogy a teremtés nem egyetlen teremtő élőlény, Isten műve, hanem Isten segítőtárssal vagy éppen egy csekélyebb erővel rendelkező vetélytárssal, az ördöggel együtt tevékenykedett. Általában úgy, hogy az ördög végezte a teremtés manuális részét, Isten irányítása mellett vagy őt utánozva, de hatalma csak az anyagra terjedt ki, lelket adni, de egyáltalán, a tökéletességet elérni nem tudta. Az ő teremtményei a hibás, rosszul sikerült teremtmények vagy a kifejezetten ártó, kártékony lények, kellemetlen jelenségek.

Nyugatról ért hozzánk számos olyan eszmei áramlat, amely legendaköltészetünket befolyásolta. A kolostori költészet vagy a barokk vallásosság nyomai is fellelhetők olyan népi szövegeken, amelyek Jézus, Szűz Mária, a Szentcsalád életének egy-egy epizódjához kötik bizonyos dolgok keletkezését, teremtését.

Más európai népek folklórja is ismeri természetesen az eredetmagyarázó mondákat, teremtésmondákat. Más népek folklórjában is a mitikus gondolkodás mechnizmusa működött, amikor ezek a történetek mítosszá alakultak és a világ jelenségeire fogalmaztak meg költői válaszokat.

A magyar hagyományt számba véve szembeszökő azonban, hogy a mi prózai költészetünk kevésbé homogén, mint például a finneké vagy bolgároké, a németeké vagy a dánoké. Nálunk többféle hatás keveredett egymással: megvan az is, ami Nyugat-, de az is, ami Kelet-Európában volt népszerű. Hozzánk mindig kétfelől jöttek a kulturális javak is, nemcsak a hódító hadseregek. Ez a kétféle hatás kiütközik, népi kultúránk bármelyik szeletét vizsgáljuk, akár az egész műfaji csoportot, akár olykor csupán egy-egy elbeszéléstípust.

Eredetmagyarázó mondáinkat vizsgálva azonban nemcsak ennek a bizonyságát élhetjük át, hanem kiindulópontot nyerhetünk annak felismeréséhez is, hogy öreg parasztemberek szájából elhangzó történetek is ezeréves európai ittlétünket dokumentálják. A 88 éves id. Gorda József mondotta történet kétezer éves vándorút egyik végállomása: a kutatók feladata megmutatni, milyen kulturális talajról, milyen állomásokon át érkezett hozzánk, az olvasó pedig büszkélkedhet, Gorda József révén ő maga is részese lehet egy több ezer éves kulturális örökségnek.

kép | adobe.com