Lori Pottinger

NAGY GÁTAK ÁRNYÉKÁBAN

2001 december

NAGY GÁTAK ÁRNYÉKÁBAN

17 évvel ezelőtt az Ecologist közzétett egy figyelemreméltó tanulmányt A nagy gátak társadalmi és környezeti hatásai címmel, és ezzel hozzájárult a káros gátépítések leállítását szorgalmazó, széleskörű mozgalom elindításához. Az akkoriban radikálisnak számító tanulmány szigorúan bírálta a nagy gátakat és moratórium bevezetését követelte. 2000 novemberében a Világbank és a világ legtekintélyesebb gátépítő cégei által szponzorált független szervezet kiadott egy tanulmányt, amely alátámasztja az 1984-ben, az Ecologistban közzétettek nagy részét. Ha ezt a beszámolót elfogadják a gátak beruházói és építtetői, lehetőség nyílik a folyók és a tőlük függő közösségek védelmére.

BESZÁMOLÓ A GÁTAKRÓL

A Gátakat Felügyelő Nemzetközi Bizottság (WCD) létrejötte évek óta tartó kampányhadjárat eredménye. A kampányt meghirdető nonprofit és gátellenes szervezetek a nagyszabású gátak valódi hatékonyságát vizsgáló, független tanácsadó szerv felállítását követelték. A szerv feladatai közé tartozott nemzetközileg elfogadható feltételek és irányelvek kidolgozása a tervezés, kivitelezés, építés, működés és ellenőrzés terén csakúgy, mint a gátak működési engedélyének visszavonása. A több mint két éven át tartó kutatások, helyszíni szemlék és a lakosság bevonása során 1000 gátat vizsgáltak meg alaposan. A tizenkét megbízott a legkülönfélébb területekről érkezett: Göran Lindahl például a gépészeti óriás, az ABB ügyvezető igazgatója, Medhar Paktar pedig az indiai Mentsd meg a Narmadát mozgalom vezetője.

A WCD összegző beszámolóját 2000. november 16-án ünnepélyes keretek között hozták nyilvánosságra. A beszámoló messzemenőkig igazolja a gátak ellen már régóta küzdőket. Patrick McGully, a Nemzetközi Folyóhálózat nevű gátellenes csoport kampányszervezője úgy véli, hogy „ha a gátak építtetői és beruházói követik a WCD javaslatait, a káros hatású gátak kora leáldozik.”

a városi jómódú rétegek élvezik

A gátak és a fejlődés című terjedelmes tanulmány megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokkal támasztja alá, hogy a világ folyóinak több mint felét elrekesztő 45 000 nagy gát elhibázott kísérletnek bizonyult. Nem termelnek annyi elektromos áramot és vizet, mint azt támogatóik állítják, és az áradásokat sem képesek megfelelően szabályozni. Rendszerint óriási plusz költség-ráfordítást igényelnek és nem épülnek meg időben. Eddig 80 millió embert tettek hajléktalanná, és az általuk termelt hasznot a városi jómódú rétegek élvezik a kitelepített szegényebbek helyett.
Az ökoszisztémákra gyakorolt hatásuk katasztrofális. A WCD tanulmánya új és hatékony fegyvert szolgáltatott a nagy gátak elleni hadjárathoz, és a tiltakozók nem is késlekedtek felhasználni. Gátellenes aktivisták százai tették emlékezetessé a tanulmány megjelenését világszerte, miután felszólították az állami beruházó ügynökségeket, köztük a Világbankot, továbbá az exporthitel irodákat: hagyjanak fel a gátépítések támogatásával mindaddig, amíg sor kerül a bizottság javaslatainak teljes körű bevezetésére. Számos országban az érintett lakosok kártérítést követelnek a gátak okozta társadalmi és környezeti károkért. „Ideje, hogy a kormányok, a gátipar és beruházóik szövetsége beszüntesse a gátépítéseket, amíg politikájukba és gyakorlatukba be nem építik a WCD javaslatait” – indítványozta Liane Greeff, a dél-afrikai civil Környezetvédelmi Megfigyelő Csoporttól.

A WCD-tanulmány londoni közzétételén a vita több száz különböző érdekeltségű résztvevője volt jelen: a világ politikai vezetői, gátaktivisták, a gátipar tucatnyi mogorva képviselője és számos újságíró. Nelson Mandela volt a vezérszónok. James Wolfensohn, a Világbank elnöke, aki számos korábbi, káros hatású gát megépítéséért felelősségre vonható, megállapította: „Ez a tanulmány segít majd irányt szabni jövőbeli munkánknak… Számunkra az a kritikus kérdés, vajon a kölcsönöket igénylő országok, illetve a projektek pénzügyi szakértői elfogadják-e a bizottság javaslatait és hajlandóak-e építeni rájuk.”

A Világbank táblázatokkal és ábrákkal teletűzdelt sajtóközleménye szemléltette, hogy az utóbbi években milyen mértékben csökkentek a nagy gátak építésére nyújtott kölcsönök.

közös felelősségvállalás

Mary Robinson, az Egyesült Nemzetek emberjogi főbiztosa vízválasztó dokumentumnak nevezte a tanulmányt, amely „segít előrehaladni a közös felelősségvállalás útján, hogy az emberi jogok gyakorlása mindenki számára valósággá válhasson.” Véleménye szerint a tanulmány hangsúlyozza az egyre elfogadottabb vélekedést, hogy a globalizáció és a gazdasági növekedés korában nagyobb erőfeszítéseket lehet és kell tennünk az egyéni méltóság, a közösségek kulturális öröksége és a mindannyiunkat körülvevő környezet épségének védelmére.

VILÁGSZERTE

A WCD tanulmánya hatalmas jelentőségű. Ha a gátépítők és a beruházók valóban követik javaslatait, soha többé nem születnek az eddigiekhez hasonló, zárt ajtók mögött tervezett, káros, nagy gátak, mint az indiai Narmada folyón a Sardar Sarovar, ahol Medhar Paktar és még ezrek ígérik, hogy vízbe ölik magukat, ha a gát megépül. A Sardar Sarovar számos kérdésben nem felel meg a WCD javaslatainak, mint például a kitelepítettek kárpótlása, újbóli letelepítésük, a költségtérítés, a közbeleegyezés, a hatékonyság, a környezeti hatások tekintetében, és még folytathatnánk a sort.

Ugyanez mondható a vitatott törökországi Ilisu-gátról a Tigris folyón. Az Ilisu-projekt több mint 90 falvat áraszt majd el, köztük a páratlan történelmi jelentőségű Hasankeyf városát. 78 000, túlnyomórészt kurd nemzetiségű életét változtatja meg. A költségek minimum 1.6 milliárd dollárt tesznek ki. Miközben a török kormány megtagadta a WCD-től terveinek vizsgálatát, egyértelmű, hogy az Ilisu-gát sérti a WCD irányelveit. Még csak számba sem vették a gátépítés lehetséges alternatíváit (mint például a már működő áramszolgáltatás hatékonyságának javítása). Az érintetteket nem tájékoztatták küszöbön álló kiköltöztetésükről, nem készültek sem környezeti, sem társadalmi hatástanulmányok. Kader Asmal, a WCD elnöke így fogalmazott: „Bár javaslatainkat nem kifejezetten az Ilisura dolgoztuk ki, nem igényel túlzott intelligenciát a felismerés, hogy az Ilisu nem felel meg a WCD irányelveinek.”

VÁLASZREAKCIÓK

Bár a WCD beszámolóját a megbízottak teljes egyetértésben fogadták el, és a civil szervezetek széleskörű támogatását élvezte, nem meglepő, hogy a gátiparban sokan becsapva érezték magukat.

,,A tanulmány hangneme a gátak szerepét illetően negatív, általánosítja az ártalmas hatásokat és alábecsüli a társadalmi és gazdasági előnyök jelentőségét” – jelentette ki a Nemzetközi Vízenergia Társaság (IHP) a tanulmány megjelenése napján közzétett nyilatkozatában. Azt állították, hogy a WCD az adatokat helytelenül dolgozta fel, a gátak negatív hatásait felnagyította. Támadásuk azonban bátortalannak tűnt. Amikor célozgatni kezdtek, hogy a „fejlődő” országok kormányai a tanulmányt akár „beavatkozásként” is értékelhetik, nyilvánvalóvá vált az ellentábor kétségbeesése.

a megszokott üzletpolitika

Ugyanakkor a gátipar néhány képviselője elkötelezte magát a WCD beszámolója mellett. Például a svéd Skanska cég a publikáláskor bejelentette, hogy üdvözli azt, és követni fogja útmutatásait. „Kiemelkedően értékesnek tartjuk a bizottság munkáját” – mondta Axel Wenblad, a Skanska Csoport képviseletében. „Fontos lépés megtételét jelenti a fenntartható fejlődés irányában, mert nyílt és átlátható folyamatokat teremt, amelyekben az összes érintett fél részt vehet, különösen a közvetlenül érintettek.” Ennyit a megszokott üzletpolitikáról.

HOGYAN TOVÁBB?

De vajon a WCD-beszámoló közzététele nyomán csökken majd a káros hatású gátak száma, és gazdaságosabban bánunk energia- és vízkészleteinkkel? Néhány radikális aktivista rámutatott, hogy a bizottság nem javasolja a gátépítések leállítását, hanem a gátak „előnyeit”, illetve hatásuk enyhítésének lehetőségeit taglalja.

Arundhati Roy írónő, a Mentsük meg a Narmadát mozgalom támogatója úgy véli, a tanulmány egyáltalán nem jelent áttörést, inkább a gátépítők hasznára válik, ha állításait nem erősítik meg tettekkel. „Sok nagyon fontos dolog szerepel a WCD-tanulmányban, bár nyilvánvalóan kompromisszumról van szó. Az a baj, hogy a beruházó ügynökségek felhasználhatják a tanulmányt felvilágosult álláspontjuk színlelésére, miközben a valóság továbbra is egészen más. Az ipar most tanulja az általunk használt nyelvezetet, de közben ugyanúgy jár el, mint eddig.”

Phil Williams hidrológus és gátellenző osztja ezt a véleményt. Úgy gondolja, a beszámoló nem teljesítette célját. „A bizottság – írja a Guardianban – meghátrál fő feladata elől és nem foglal állást a gátak ’fejlesztési hatékonyságát’ illetően, és azt hangsúlyozza, hogy a korábbi gátak gyenge színvonalú tervezése okolható a károkért. Ez ellentmond a kritikusok vádjainak, miszerint a tervezés minőségétől függetlenül a gátak elkerülhetetlenül társadalmi és ökológiai problémákhoz vezetnek… Hasonlóan az atomerőművekhez, a nagy gátak vitájában sem az a kérdés, hogyan javítsuk a tervezés színvonalát, hanem hogyan szabaduljunk meg tőlük.”

kép | adobe.com