PETRI GYÖRGY VERSÉRŐL
1994 július
lsten éjjel ágyam szélére ül,
a szakállszőröket egyenként kicsavarozza
államból és (mindig három ångstrőmmel)
hosszabbakat csavar be a helyükre.
A használtakat egy Nivea-krémes dobozba rakja,
aztán szublimál.
Ez hetek óta így megy. Minden éjjel
settenkedik az államon.
Felébredek, hogy szúr. Káromkodni
készülök, de szavam elébe vág:
Ez a végleges méret.
– Jól beszorítom.
Szakállam mint megdühödött kefe
sikálja a fekete levegőt:
Szórakozunk?
Mi lett volna, ezzel a fáradsággal,
mindjárt ezt belerakni? Nem riaszt fel folyton,
s maga nem végeskedik ennyiszer ebben a
lyukban, ahol még én is alig férek.
Mond valamit – morogta szórakozottan,
s a szőröket
visszaszórta a Niveás dobozba –
ha akarja: leszerelem az egészet. Én megértem.
De hát – ne legyenek iIIúziói:
a fogakat is,
meg a fákat
minden éjjel, ugyanígy …
(PETRI GYÖRGY: A megváltás hátulütői)
Az idéző persze magáról beszél, a helyről, ahol élünk (éltünk, élnünk adatott), vízivárosi metszéspontokról (Csarnok söröző s a Csarnok maga, van-e még, ki e helyet vastraverzeivel, az emeleti virágosokkal, locsolásfoltos aszfaltjával, homályos sikátoraival, a bejárati trafikkal, felidézni [ne] tudná?), azt gondolja, a személyesen nem ismert, sokszor látott krónikás és saját terei metszik egymást – mint egyszer régen a Toldy Gimnáziumban, ahol diákként az önképzőkörben hallgatta az akkor egykötetes költőt –, úgy látja, P. Gy. sokkal előbb és sokkal több mindent tudott, mint ő, így ezt a három ångstrőmöt is, ma már maga is szakállas (épp tizenöt éve az, hogy pontosak legyünk), ezért (vagy másért) a végeskedés is egyre jobban izgatja, meg a fogak is, meg a fák is.
Isten szórakozásai
Az idéző 1979-ben már kimásolta a vers néhány sorát, tudós dolgozat jeligéjeként. Akkor még tájékozatlanabb volt Isten szórakozásaiban (végtére is: kockázik vagy sem?!), most egyre inkább úgy érzi – nézve a világ sorát Szarajevótól Kigaliig (ki fogja két év múlva felismerni a szinte magyarországnyi Ruanda fővárosát, ahol a tuszik több évszázados uralmát a hutuk harmincöt éven belül másodszor bosszulják meg, ezúttal félmillió embert mészárolva le), hogy bizony a Gondviselő nem oltalmazó, hogy ígéretei a végleges méretről, a jók megjutalmazásáról távolabb vannak, mint valaha.
Olvasgat hát (ha munkája engedi), s főképp, mindenekelőtt, nézelődik. Tudja „Nem túl sok ugyan / a látnivaló, de a szürkületben / kiélesedik minden: / egy női test, egy faág, / arcod pihéi”. Olykor felfénylik egy szobába zárt liget a város felett.