AZ IGAZSÁG OSZTHATÓSÁGÁRÓL
1997 június
Visszapereljük a Dunát. Olvasó, gyere, fogjuk egymás kezét, induljunk az örvényesbe, nézzük, merre sodor ez a rövid mondat, zúgók és zátonyok között a kérdések milyen tengerébe ragad! Visszakapjuk-e, kérdezed. Ha tudnám, sem mondhatnám, mert aki embernek, államnak a jogi képviseletére szegődött, az a bírák asztalán fekvő eldöntetlen ügy kimenetelét nyilvánosan nem mérlegelheti. Hiába vagyunk itt, e ruhatár szegletében, nem súghatom a füledbe: „csak Neked elárulom”, hallomásból, szemvillanásból, korábbi ítéletekből a remény és aggodalom milyen kazlát gereblyéztem össze, nem mondhatom el, mert tiltja az ügyvédek hivatásetikája. De nincs is szükséged ilyen jóslatra, hiszen mindjárt látni fogod, önerődből is kirajzolhatod a várható döntés körvonalait.
Mesélek inkább egyet-mást a Bíróságról, a jogról, a perek természetéről, arról, milyen furcsa, nem hétköznapi világ törvényei szerint próbáljuk meg visszahódítani a mindennap forrását és éltetőjét, az édesvizet, s az emberlét „alapjául szolgáló” (otthonát adó) természet épségét.
farkasszem
Kezdjük a végén: lehet-e szavazás kérdése az igazság. A bírák ugyanis egy ítélet minden egyes rendelkező pontjáról külön-külön szavaznak. (Ebben az ügyben négy kérdéssel néznek farkasszemet. joga volt-e Magyarországnak felfüggeszteni, majd abbahagyni az építkezést 1989-et követően, joga volt-e Csehszlovákiának hozzákezdeni a C variánshoz 1991-ben és elterelni a Dunát 1992 októberében, valóban megszüntette-e a bős-nagymarosi erőműrendszert létrehozó szerződést Magyarország 1992 májusi ezt kimondó jognyilatkozata, s végül: mi következik a fenti három kérdésre adott válaszból.)
Az igazság és a szavazás viszonyát felvető dilemmára adható mindkét válasz csapda. Vélheted úgy, hogy igazság csak egy van, s ha a bírák nem jutnak egységes következtetésre, akkor jobb, ha nem hoznak ítéletet, mert nem fedték fel azt. Ekkor nemcsak szinte az összes hágai döntést ítéled visszavonásra méltónak, hanem örökös harcra buzdítasz, hiszen ha van igazság és annak tudója, akkor morális kötelessége azt érvényesíteni s a hazugságot legyőzni. Vakhit hirdetője és korlátlan uralkodó jelentheti csak ki: „az igazság én vagyok”. Tömegsírok megszakítatlan sora jelzi az egyetlen igazság követelésével, kikényszerítésévei kirajzolt utat.
Marad a kisebbséget leszavazó többség akaratát tükröző, nemegyszer – így utoljára a nukleáris fegyverek megengedhetősége kapcsán – egyenlő arányban megoszló, az elnök szavazatán múló döntés. Rettentő ez is. A közel harminc állam részletező érvelését meghallgató bírák közül hét, beleértve az elnököt, úgy vélte, az atombomba használata szélsőséges önvédelmi helyzetben megengedhető, a másik hét ugyanilyen képzett és megfontolt bíró viszont ugyanezen érvek nyomán kizárta, vagy éppen szélesebb körben is alkalmazhatónak tartotta.
Nincs ez különbül a nemzeti bíróságoknál. Az első fok igazat ad a felperesnek, vagy büntető ügyben elítéli a vádlottat, a másodfok az alperes javára dönt, vagy felmenti a bűnösnek hitt személyt. Hol az igazság? Talán nincs is, csak viszonyítás van, mégpedig az adott helyzet és a fennálló jog közötti hasonlóság megállapítása. A bíróság nem is igazságot oszt, csak azt mondja ki, a jogszabály követelményeinek melyik pereskedő tett inkább eleget. (Ezt tudomásul véve az ember lemond arról, hogy a jogszabály igazságosságát az adott ügyben vesse fel. Az igazságtalannak vélt törvényt is követni kell, amíg nem módosítja a választott hatalom. A természetjog vagy a polgári engedetlenség lehetőségeinek áttekintése nem fér e szúk ruhatárba, mint ahogy elmarad az önkény alkotta szabályokkal való morális szembenállás értékelése is.)
mesterséges világ
Mi hát a döntés mércéje? Nem az igazság, hanem a jogszabály, amely lehet igazságos a mi mércénk szerint, vagyis jövőbarátságunkat értékelő, de lehet igazságtalan, konzervatív, mondjuk ebben a vitában az ipari fejlesztést a környezetvédelemmel szemben előnyben részesítő. A per arról szól, melyik állam tett eleget a nemzetközi jog őt kötelező szerződési és szokásjogi szabályainak. A nemzetközi jog mesterséges világ, amelyben nem a személyes értékválasztás, a józan ész vagy a legfrissebb tudományos felismerés kormányoz, hanem az államok ellentétes érdekeinek összecsiszolásával, folytonos kompromisszumokkal évtizedek során kialakított jogszabály. (Gondolj bele, most fogalmazzák az ENSZ-ben a nemzetközi folyók használatának szabályait: nyilván a folyón feljebb fekvő állam érdekei ellentétesek az alant fekvőével: az előbbi minél több jogosítványt akar, vizet elvezetni öntözésre, visszatartani tározásra, energiatermelésre, csatornát táplálni vele, az alábbi meg csorbítatlan hozamot, ahogyan az fellegből, tóból érkezik. Az egyezmény csak akkor születik meg, ha kiegyeznek.)
A mérce tehát a nemzetközi jog, s a felek éppen arra törekednek, hogy az álláspontjukat megerősítő normák létét és a pozíciójukat megrendítő parancsok feletti elsőbbségét bizonyítsák. Szlovákia azzal próbálkozik, hogy az erőműrendszert létrehozó 1977. évi szerződés mindent felülbíráló és a magyar megszüntető nyilatkozatot, a C Variánst, a csehszlovák államutódlást túlélő voltát bizonyítsa. Magyarország szerint a szerződés már nem él, ezért a sokkal több óvatosságot követelő és a környezet védelmét határozottabban előíró egyezmények és szokásjogi szabályok (pl. a kétoldalú vízgazdálkodási egyezmény, a riói biodiverzitási egyezmény, az elővigyázatosság jogelve) a mérvadók. Hágában nem az a kérdés: mi az igazságos megoldás, hanem az, mi a nemzetközi jognak – legalább a bírák többsége szerint – megfelelő.
Miért tartanák be a felek az ítéletet? Hiszen valamelyikük részben vagy teljesen igazságtalannak gondolhatja, sőt az általa kötelezőnek tartott joggal is ellentétesnek. A könnyebb válasz szerint az ellenszegülő megtörésére az ENSZ Biztonsági Tanácsában elrendelhető szankciótól való félelem miatt. A szövevényesebb szerint az őszre várt ítélet nem lehet gyökeresen téves: 1993 óta mindkét oldalon kiváló tudósok és jogászok sorolták az érveket három fordulóban, több ezer oldalon, majd szóban három héten át. Aki egy vagy több ponton veszít, beláthatja, hogy a jog nem azokat az elveket, értékeket követi, amiket ő választott, de nem érdemes kétségbe vonnia, hogy a nemzetközi jog mint egész mégiscsak a nemzetközi közösség érlelt bölcsessége, a vakhitkeltette harcok elkerülését lehetővé tevő közös nevező, melyet fenntartani – akár egy kedvezőtlen ítélet betartásának árán is – érdemes, mert az alternatíva kétségbeejtő.
vigasztalódj
Olvasó, lehet, most neheztelsz rám, mert nem súgtam meg titkot, holott biztos voltál benne, én tudhatom, mert résztvevő vagyok. Ne tedd, vigasztalódj a gondolattal, hogy a perbeli szereplő helyzete talán a Tiednél is nehezebb. Ő ugyanis a kérdések elől a ruhatárból kilépve sem menekül.
Mennem kell. Lejárt az időm. Egy kupacba söpröm össze céduláimat. Nem tudom eldönteni, eldobjam vagy megőrizzem őket. Hogyan induljak el? Legszívesebben levenném az ingem, és kifele menet fölakasztanám az üres fogasra.