Nacsinák Gergely András

FELHŐK ÉS ÓRÁK

FELHŐK ÉS ÓRÁK

A csoda a tökéletesen elrendeződő pillanat – írtam le épp az imént, egészen más összefüggésben, másik lapra, más megfontolásból. Fényvillamos zörgött el a Bartók Béla úton, lámpái megtöbbszörözve szikráztak fel a kirakat üvegén. És mintegy igazolásképpen, hogy a gondolatban lehet valami, mindjárt részem is volt egy csodában. Amolyan kisebb fajtában.

A Blake-féle talányos szókapcsolaton morfondíroztam a kávézó átmeneti melegében: fearful symmetry. Morfondírozásnak mondani talán túlzás: a szavak csak úgy oda-vissza verődtek a fejemben, halk surrogással a csend küszöbe fölött, mint a sziklák közé tévedt hullámok. Mintha léteznének szimmetriák, amelyek rettegéssel töltik el az embert – talán a rendezettség bizonyos fajtája ez –, holott általában és közmegegyezés szerint a bizonytalanság szüli a félelmet, azt pedig éppenséggel a káosz és rendezetlenség hívja elő. A világos mintázatok hiánya, az átláthatatlanság ösztönös óvatosságra sarkall – ellenben biztonságot sugároz minden, ami szimmetrikus, arányos, ami a szervezettség jegyeit viseli magán. Miért illethetők mégis a „rettentő” jelzővel egyes szimmetriák? Hogyan válik fenyegetővé a rend?

habozás nélkül

A gondolat sziklái közé tévedt szavak mellé ezen a december végi, magát délutánnak hazudó estén – amikor úgy viselkednek az órák, mint élemedett korú hölgyek, akik habozás nélkül mondanak nyilvánvaló életkoruknál jóval alacsonyabb számot – most egyszerre odasodródott a tudományfilozófus Karl Popper mondata, hogy „a racionális emberi viselkedés a tökéletes véletlen és a tökéletes determinizmus – a tökéletes felhők és tökéletes órák – közti határmezsgyén imbolyog”. Hogy minek kapcsán mondhatott ilyet Popper, sajnos, nem tudom. Egy regényben olvastam, amely tulajdonképpen egy őrültekházáról szólt.

A felhők szépsége magától értetődő, habár a tiszta véletlen habarja őket az égre; ellenben az órák pontossága, amely a tökéletes determinizmus megtestesítője – nos, ez a mechanikus bizonyosság valami okból sokkal hamarabb töltheti el az embert rettenettel, mint a felhők kiszámíthatatlansága. Talán mindkét véglet a jövőhöz fűződő viszonyunkról árulkodik, melyet a véletlenre szívesebben bízunk, mint a tervezettségre. Mindkét esetben mintázatokról van ugyan szó, de az órák ismétlődése véges mintázatokat, zárt rendet sugall, szemben a légkör játékainak praktikusan végtelen variációival.

shutterstock 260722619

Tehát felhők és órák. Ez a párosítás lenyűgözött, voltaképpen semmi másra nem emlékszem a regényből, csak erre. Aszimmetriák és szimmetriák. Rettentő órák és fenyegető rend. A racionalitás, mely minden üdítő véletlenszerűséget nélkülöz, épp annyira embertelen, mint a teljes esetlegesség, amely kisiklik az ellenőrzés lehetősége alól. Ugyanígy a szimmetria: minél inkább közelít a tökéleteshez, annál idegenszerűbb lesz. Mi, emberek, csakugyan órák és felhők keveréke vagyunk. Talányos teremtések: ha nincs elég felhő bennünk, ugyanúgy megbetegszünk, a lelkünk ugyanúgy felmondja a szolgálatot, mint ha kizárólag azok közt élünk; ha nincs precíz belső óránk és énünkből hiányoznak bizonyos nagy teherbírású rugók és gondosan metszett fogaskerekek, éppúgy működésképtelenné válunk, mint ha csupán ezek a tervszerű kapcsolatok tartanak össze. Az élni tudás művészete, ez az irigylésre méltó tehetség, talán nem is annak ügyes beosztásában rejlik, hogy mikor működjünk egyik vagy másik szellemében – óramódra pontosan vagy a felhők könnyedségével –, sokkal inkább ebben: tudni, hogy felhőóra az ember; belátni, hogy egyszerre működik mindkét módon, és hogy létfontosságú alkatrészei nem acélból, hanem párából és leheletfinom kristályokból állnak.

eliminálja a véletlent

Talán így kapcsolódik ide az a bizonyos „rettentő szimmetria” is, amely a Blake-féle apokaliptikus Tigris védjegye: az is a precizitás poklát hirdeti. A kitartó precizitásét, amely nem idomul, nem sérülékeny, amelyben nincs sem készség az engedékenységre, sem pedig vágyakozás az aszimmetriák után. Rendezettsége mesterséges: Blake-nél kohók, műhelyek terméke. A Blake-féle szimmetria annyiban rettentő, amennyiben hibátlan, és ismeretlen számára a hiányok ajándéka: a nyíltság. Annál rettentőbb, minél pontosabb. Minél pontosabb, annál biztosabban eliminálja a véletlent. És minél kisebb az esély a véletlenre és váratlanra, annál kevesebb alkalom nyílik a könyörületre. Az esendőség és esetlegesség nemcsak hibalehetőséget rejt, az irgalomnak is teret enged – annak az indokolatlan, önkéntelen mozdulatnak, amely minden számítás ellenében időnként mégis megtörténik. Aminek semmi haszna, ellenben a szépség lehetőségét hordozza magában. Meggondolatlan, talán illogikus és hebehurgya lépés, kimondottan nem jólfésült és aligha tervezhető.

Esetlegesség, amely némiképp hasonlóan a felhőkhöz, ráirányíthatja a figyelmet az égre.

shutterstock 519423805

Nagyjából idáig jutottam ezen az estébe dermedő délutánon a kávézó asztalánál – valójában eddig sem, mert csak a „rettentő szimmetriák” kapcsolódtak össze a „felhők és órák” képével –, amikor a mellettem álló könyvespolcon a szemem egy kissé kopott Kondor Béla-kötetre tévedt. Kézbevettem, nem is tudnám megmondani, miért – és mindjárt az első oldalon ez állt:

Egy boldogságtöredék

(W. Blake úrnak, tisztelettel a másvilágra)

A komoly felhők
szoknyácskája alá
beférkőzött az arany-Nap.
És ötágú sugaraival
cirógatja, tapintja
a domború földet aranyosan.
Másik arany-kezével
bogozza a felhő-bogokat,
hogy meztelenül simulhasson.
Nincs többé ablak
és semmi ház,
nincs ruha, kuckó
és aranyos szégyen többé!

Boldogságtöredék, ismételtem magamban. A töredék mindig aszimmetrikus. És többnyire szép.

Csoda volt, mondom, ha kisebb fajsúlyú is – maradéktalan pillanat. Nem mondhatom, hogy hegy vetette magát a tengerbe, vagy derűsen mosolygott egy hivatali személy, esetleg más kozmikus igényű történés esett – de mégiscsak összerendeződtek a dolgok, spontán és pontosan is, mintha együtt mozdultak volna a felhők és az órák. Az ilyen pillanatokban felfedi magát egy mélyebb, hajlékony szimmetria, amelyet nagyon szükséges megismerni, és amelytől nem idegen sem a játékosság, sem a gyöngédség.

Eleven, felhők-mérte idő.

kép | shutterstock.com