Nacsinák Gergely András

SZAVAK ATLANTISZA

[MINDEN KIS NESZ]

SZAVAK ATLANTISZA

Mitől függhet, hogy egy hangsor – tetszőleges, esetleges és esendő – megkapaszkodik-e a nyelvben: szert tesz-e a jelentés tőkesúlyára, összeforr-e az értelemmel, használatba veszik-e?

Ha pedig nem, mi lesz vele?

Maradjunk még az első kérdésnél. A másodikra vélhetően úgysem lehet felelni.

a mentális kamrapolcon

A neszmét úgy kaptam valakitől, ajánlással, mint „gyönyörű és pontos” szót. Ilyesminek lehetetlenség ellenállni. Egy darabig direkt nem néztem utána, mit jelenthetett – vagy mit akarna jelenteni –, csak letettem valahová szem elé, a kedvenc szavak képzeletbeli polcára. Ha nem tévedek, a „tükör” és a „kacskaringó” közé. Néha odapillantottam, és magamban kimondtam: neszme, neszme, így ismerkedtünk. Kedvelem az efféle jövevényeket, amikről nem lehet pontosan megállapítani, micsodák. A Királyi Természettudományi Társaság raktárának polcai lehettek tele ilyenekkel a 18. században, persze nem szavakkal, hanem furcsa lelemény-lényekkel, amiket az antipódusokra indított hosszabb expedíciókról hordtak haza Londonba a hajósok. Ezek némelyike ügyes vagy ügyefogyott csinálmány volt: a British Museumban láttam kiállítva egy példányt, azt hiszem, majomból és valami halból eszkábálták össze a furfangos matrózok, hogy aztán jó pénzért sellőivadékként értékesítsék. Egyebek közt a kacsacsőrű emlőst is efféle tapasztalatok alapján nyilvánították először hamisítványnak, zoológiai tréfának, de mindez más lapra tartozik. Mindössze azt akartam mondani, hogy ott, a mentális kamrapolcon a neszme is hasonló találmánynak tűnt: világos volt, hogy nem született, hanem valaki valamikor úgy csinálta – de vajon a nemből és az eszméből gyúrta eggyé, vagy a neszből ágazott ki valahogyan? És az illető mit akarhatott vele kifejezni? Mi okból tűnt számára úgy, hogy ez a szó hiányzik még a nyelvből, hogy meg kell idéznie valamit vele, valamit, amit magyarul mindaddig nem tudtunk kimondani?

jumpstory download20210522 095421

Ma levettem a polcról, hogy felboncoljam.

Már előre sajnáltam kicsit: semmi bajom a sellőkkel.

Azt találtam, hogy mindkét elképzelésemben lehet némi igazság: amíg csak gondolatban mondtam, az eszme volt benne a hangsúlyosabb, amikor viszont hangosan is kiejtettem, előreugrott belőle a nesz. Az is beigazolódott, hogy készítményről van szó, vagy elegánsabb megfogalmazásban: nemesített szóról, amit úgy akart a nyelv törzsére ráoltani – vagy Szemere Pál, vagy Arany János. Arany neve többször felmerül, egy 1860. április 14-ei keltezésű, Szemeréhez intézett levél kapcsán, amelyben arról értekezik, miképp születik a vers. Sejthetőleg azért, hogy ne kelljen Szemere félresikerült verselemzésével vesződnie, amelyet az író ugyanazon hó április 2-án kelt levelében kapott kézhez.

Mások viszont magának Szemerének tulajdonítják a szóalkotást, abban a bizonyos április eleji levélben. Neszme, avagy miből lesz a gálickő című írásában Móra Ferenc azt írja, hogy „ez a kedves, öreg bölcse a magyar irodalomnak” volt az, aki elnevezte „neszmének a műalkotás primum movens-ét, az eszmét, amikor már az olyan stádiumba jutott, hogy neszt csinál az író lelkében”.[1] És kétségkívül, ha a levelezést nézzük, Szemeréé az elsőség.

láthatatlan alap

Móra jól emlékezett a levélváltásra, de emlékezete megcsalhatta, ami az apróbb részleteket illeti: az ihlet primum movens-éről nem Szemere, hanem Arany tűnődik hosszabban, és nem is a neszezésről ír elsősorban, hanem az értelmet megelőző formáról (máshol „belső formának” nevezi): vagyis a gondolatkezdeményről, ami még nem gondolat, csupán hangalak, és az eszméről, ami még nem eszme, legföljebb lehetőség – és ami a vers láthatatlan alapja. „A szellemnyilatkozásban, ha főleg a költészetre s itt leginkább a lyrára szorítjuk – az alsó fokozat [a] neszme (nonsens, ugy-e?), vagy alig több ennél. – Nagyon igaz. Mi is lehetne, [az] inventio műveinél, egyéb mint neszme, vagy félig homályos eszme legfölebb. Itt nem a logica vezet bizonyos eszmékhez, itt a pillanatnyi helyzet, érzelem, kedélyállapotból fog eszme fejleni, s ha kisérhetjük is, szabályozhatjuk is további fejlésében, a csiráról, a keletkezés mozzanatáról nem adhatunk számot magunknak. (…) S ím, e neszmétől viselősen, a költő addig hordja azt, míg előáll az eszme, teljes szépségben”.[2]

jumpstory download20210522 095802

Vagyis Arany a Szemere által felvetett szót a gondolat, elképzelés előtti, jelentést és mondanivalót (sense) még nélkülöző non-sense magyarításaként érti, és meg is dicséri Szemerét „új és találó észrevételéért”, ami a költészet genezisét illeti. Ez, mint a levél többi részéből kitűnik, megfigyelése szerint leginkább a ritmusban rejtezik. A nyelv hullámzása, dallama az, ami világra hoz egy sort, egy szókapcsolatot, amelynek értelme egyelőre nem nyilvánvaló, vagy tán nincs is, de hord magában valami sejthetőt, kapcsolódik hozzá egy érzelem lehetősége. Viselős hangok. A népköltészetre hivatkozik, meg Vörösmartyra, akinek nagy költeménye, a Szép Ilonka (akkoriban) köztudomásúlag abból a mágikus egy sorból született, hogy „hervadása liliomhullás volt”. Már csak ki kellett bontani belőle a költeményt.

Hanem mi is volt Szemere eredeti felvetése?

Hogy a műalkotás létrejöttében – „jelesűl a költészetre szorosabban a dalászatra nézve” – bizonyos fokozatok figyelhetők meg. „A legcsekélyebb talán nem egyéb, mint neszmélet. Ha a neszme fogalomig, észig ébredez, vagy mint mondani szoktuk, eszmélkedik föl, gondolattá szervesűl. De ugy látszik hogy nemcsak agyunk és főnk, hanem kebelünk és szívünk is termesztenek némi neszmélethez hasonló vágyat, sőt talán gondolatot is…”.[3] Az a bizonyos neszme tehát egyelőre névtelen „vágy”, fogalmiság előtt járó gondolatféleség, még csak nem is szavak vagy ritmus, mint Aranynál, nem az agy és a fő terméke, hanem valami annál is elemibb, zsigeribb, első moccanás. Innen nézve inkább Móra az, aki fején találta a szöget, amikor „neszezést” emleget: valamit, ami a zörej és az ötlet határán egyensúlyoz, és a szavakhoz még semmi köze.

kecses és praktikus

De még mindig marad a kérdés: min múlott, hogy ez a szó mégsem vált elterjedtté? Min múlik, hogy egy használhatónak tűnő és hiánypótló szó gyökeret ereszt-e a nyelv talajába, vagy elszárad? Vannak egyértelmű esetek: az „orrfuvolászati négyzetrongy” kétségkívül kevésbé meggyőző, mint a „zsebkendő” – de esetünkben itt nem holmi torzszülöttről van szó, hanem egy kecses és praktikus szóról, ami nemcsak természetesen is lehetne, de amelynek nemléte végül is magyarázatra szorul, minthogy olyasmire vonatkozna, amire azóta sincsen jobb szavunk. Mi általában beleszületünk a nyelv áramába, és igen kiváltságos alkalom egy szónak nemcsak a születését, de a kimúlását is tanúként követni: a neszmével és neszmélettel márpedig éppen ez a helyzet. Talán nincs értelme mélyebb okot keresni, mint hogy verset alkalmasint jóval kevesebben írnak, mint ahányan orrot fújnak. Sőt: előbb vagy utóbb a költők mindegyike rászorul a zsebkendőre, ám fordítva ez nem áll: a náthások közül korántsem mindenki szorul a verselésre. Ezért a neszme mindig is feleslegesebb szó lesz, mint az utóbbi – ami inkább elgondolkodtató, hogy a korabeli irodalmárok sem neszeltek fel a szó adta lehetőségekre. Talán korán érkezett – és a versírásra való reflexióra a pályatársak akkoriban kevesebb hajlandóságot mutattak, mint a mívelésére. Utóvégre az eszmélet szó maga is friss jövevény volt még, Barczafalvi Szabó Dávid alkotása, idegenkedhettek is tőle, vagy kevésnek gondolták a fennköltebb „ihlet” mellé állítva. Vagy épp ellenkezőleg: az is elképzelhető, hogy túl találónak érezték, semhogy ínyükre lett volna efféle műhelytitkokat közreadni. A nagyközönségnek legyen elég a papírra nyomott költemény, s hogy közben a költőn belül – kebelében vagy egyebütt – mi moccan, neszez, az maradjon az ő dolga. Ki tudja.

jumpstory download20210522 095901

Mindenesetre a szó végül megmaradt a lexikonok formalinjában ázó csodabogárnak.

Pedig akár életre is lehetne galvanizálni még.

Talán van valahol, a tudattalan vagy a nyelv még éppen kivehető formákat őrző mélyrétegeiben, a szavaknak valamiféle üledéke, ahol gyűlnek, egyre gyűlnek a volt vagy lehetséges, de használatba nem vett szavak. Atlantisz meséje talán ezekről az elsüllyedt jelentésekről is szól – kimondásra váró, ám e pillanatban kimondatlanul maradt dolgokról, amelyeket hiányolunk.

  1. In: A Daru utcától a Móra Ferenc utcáig, Magvető, Bp., 1962.
  2. Idézi: Tokai András, Mi is a „neszme”? – azaz miből lesz a költemény?, in: http://tokaiandras.blogspot.com/2012/03/mi-is-neszme.html
  3. Arany János összes művei XVII., Budapest, Universitas, 2004, 384–85.
    kép | jumpstory.com