RADNÓTI MIKLÓS VERSÉRŐL
2012 augusztus
HAJNALI KERT
Az alvó házból csöndesen
kijött a feleségem,
egy könnyü felleg úszik épp
fölötte fenn az égen.
Mellém ül és a hajnali
nedves füvek most boldogan
felé sikongnak, hallani
és fordul már a hallgatag
virágok szára, jár a fény
s megvillan rajtuk néhol,
nesz támad itt, toll villan ott
s kakaska kukkorékol.
Rigó pityeg választ s a kert
susogni kezd, minden bokor
alján apró fütty bujdokol,
kibomlik sok hüvös levél,
s felfénylik itt egy szalmaszál
a fűben és két ág között
kis pókok fényes szála száll.
Ülünk a fényben, hallgatunk,
fejünk felett a nap kering
s lehelletével szárogatja
harmattól nedves vállaink.
Radnóti utánozhatatlan Édenkert-teremtésben: talán csak Weöres tudta még ezt a huszadik században, de ő nagy, mitikus aranykorokat írt meg, még ha csak néhány sorban is – Radnóti versei tele vannak apró, barátságos, köznapi édenkertekkel: „s arany napoknak alján pattanó / labdák körül gomolygó gombolyag, / gyereksereg visong; a réteken / zászlós sörényü, csillogó lovak // száguldanak a hulló nap felé!” (Himnusz a békéről) A Hajnali kertben is az egyetlen kozmikus méretű elem a nap, de mindössze annyi dolga van, hogy felitassa a férj és feleség vállairól a reggeli harmatot – máskülönben fejük felett, e magán-univerzum két törékeny tengelye körül kering. A többi apróság: füvek, virágok kelyhe, és a fényben csillanó pókfonál, rigó hangja a bokrok közül. Mindaz, ami mellett csak ellép az ember, míg hallatlanul fontos dolga után siet: országot építeni, országot rombolni, megsarcolni a többit, kizsarolni a megélhetéshez szükségesnek vélt koncot. Pedig ha van hétköznap, ez inkább az: a világra érvényes Édenkert, meglehet, csakugyan elveszett, de egy-egy darabja itt bújik meg körülöttünk észrevétlenül, a külvilágtól kicsalt-kialkudott béke néhány percében, magán-kertek mélyén, állandó fenyegetettségben.
„Az ormon üldögélsz s térdeden a néked ért / ifjú asszony alszik, mögötted szakállas / haditettek, vigyázz! Kár lenne éltedért, / s kár világodért, mit enmagad kapartált tíz kemény körömmel életed köré, míg / körötted körbe-körbe lengett a halál” (Vihar előtt).