PALINDROMIA

OYTIΣ-nak

Minden művészet titka,
hogy amit előrehaladásnak nevezünk,
az valamiképpen visszatérés is.
H. G. Gadamer

---

Elsőre inkább tűnik logikai feladványnak, mint irodalomnak. Mintha több volna benne a matematika, mint a poézis, vagy pontosabban: mintha az utóbbi alárendelődnék az előbbinek, a tartalom puszta kiszolgálója a számításnak. Felfogható grafikai műveletként is, amely tükrözéssel fordítja visszájukra az – ebben az esetben szóbeli – alakzatokat. ΝΙΨΟΝ ΑΝΩΜΗΜΑΤΑ ΜΗ ΜΩΝΑΝ ΟΨΙΝ – áll például jó néhány középkori keresztelőkút oldalán, azaz: „Vétkeimet mosd le, ne csupán arcomat”, hogy csak az egyik korai, széles körben ismert palindromát idézzem. A görögök az ilyesmit „rákírásnak” becézték, míg a középkorban cancrinusnak, retrogradusnak vagy reciprocusnak hívták; a ma ismert elnevezést csak a 17. században ötlötte ki rá Ben Jonson, arra utalva, hogy olvasásukkor a szem mindkét irányban ugyanazt az utat kénytelen bejárni. A visszájukra forduló egységek lehetnek betűk vagy szavak; hordozhatják ugyanazt a jelentést, vagy kiadhatnak más olvasatot is; maradhatnak lineárisak, de a legkülönfélébb alakzatokba is rendeződhetnek: csak az írás és olvasás megszokott törvényeinek fellazulása közös bennük. A palindromák legtöbbször megmaradnak a szellemesség szintjén, még akkor is, ha esetleg költők vagy nyelvészek leleményei: „Római fővezér rézevő fia, Mór” (Babits), „Ön ejtette ki talán már a kisadi-hidasi karámnál a tikettet, Jenő?” (Grétsy László).^[1]

Bizonyára az antikvitás betűvetői is el-elszórakoztak a visszafelé is olvasható kifejezésekkel, de a legrégebbi fennmaradt palindroma történetesen olyan bonyolult és hermetikusan titokzatos, hogy azóta sem győzik értelmezni – ez volna a híres SATOR-négyszög. Ennek varázsa a látszólagos egyszerűségben rejtőző bonyolultság: a szavak oda-vissza forgatásával keresztény és pogány jellegű misztikus üzenetek egyaránt előállíthatók.^[2] Hasonló, csak jóval összetettebb palindromikus alakzatokra lehet bukkanni a Távol-Kelet irodalmában. A hat klasszikus szanszkrit nyelvű eposz egyikeként számontartott Sisupála-vada 1800 strófájában több bonyolult palindroma van elrejtve, köztük olyan, amely 8×8-as négyzetet ad ki, s amelynek oldalai is olvashatók bármilyen irányban vízszintesen és függőlegesen: ennek szanszkrit elnevezése szarvatobhadra „mindenfelől tökéletes”. A Sisupála király sértegetéseiért bosszút álló Krisna történetét egy bizonyos Mágha szedte versbe, méghozzá virtuóz módon; a hozzáértők szerint nyelvi kétértelműségek, szójátékok, betűrejtvények sokasága díszíti. Vannak benne versek, amelyek a harc leírásánál kard alakba rendezhetők; a csatazajról szólva az egyik strófa a harci dob alakját adja ki, mások cikcakk, kerék, vagy egyéb formákba rendezve is kiolvashatók.

minden irányban olvashatók

Ennél háromszáz évvel korábbi az a kínai vers, amely egy negyedik században élt költőnő, bizonyos Su Hui műve. Az írásjelek egy 29×29 karakterből álló négyzetet alkotnak, s ez maga is több kis négyszögből áll: a sorok minden irányban olvashatók, s így összesen 2848 különféle olvasat lehetséges.

Ilyen esetekben az olvasó egyszerre csodálja a képként megjelenő szöveget és annak értelmét: a palindromát nem hallani, hanem olvasni kell, ellenőrizni, oda-vissza forgatva ízlelgetni. Köztes műfaj tehát, valahogy úgy, mint a képversek vagy a chronogrammák, ahol ugyanazon látványnak párhuzamosan többféle értelmezése lehetséges. Végtére mégiscsak nyelvi játék ez, mint az anagramma, még ha annál szigorúbb szabályokat követ is; a szavakkal és betűkkel zsonglőrködés pedig a költők és filozófusok feladata. A kérdés csak az, ad-e valami többletet a szövegnek az egyszerű lehetőség, hogy visszafelé is olvasható, vagy a reverzibilitás csak afféle elmetorna?

A palindrom-jelenségben kétségkívül van valami mágikus, ahogy a tükrökben is; valami, ami lehet több, mint pusztán a leleményesség vagy a szellemes megoldások fölötti döbbenet. Su Hui versnégyszögében ugyanúgy el lehet tévedni, akár egy labirintusban, és úgy lehet kószálni benne, mint a vadonban. A Mágha által írott eposz sorai egészen más színezetet nyernek, ha felsejlik bennük-mögöttük a kard vagy a zegzugos ösvény képe. Hogy palindromával van dolgunk, elsőre talán fel sem tűnik: fölfedezése viszont a szöveget mindjárt valami nehezen megnevezhető többlettel ruházza fel, mintegy titkos üzenetté avatja.

A palindromikus jelleg nemcsak a nyelv sajátja lehet, hanem minden olyasmié, ami ismétlődő egységekre bontható. Ezek a betűk mellett lehetnek számok vagy hangok, de akár sokkal különösebb dolgok is: a DNS-ben is vannak palindromikus szekvenciák, amelyek megfordítva is ugyanazon mintázatot adják ki. A legismertebb zenei palindroma alighanem Haydné, akinek 47. szimfóniájában egy teljes tétel fordítható meg; állítólag Sztravinszkij egyik utolsó műve, a Bagoly és a cica is eljátszható visszafelé. A palindroma rejtezni szeret, mint akinek titka van – vajon hol bujkálhatnak még?

A klasszikus palindrom a lineárist tükörszimmetrikussá változtatja, avagy megmutatja a lineárisba rejtett szimmetriát. Ilyen palindromikus ábrák azok a rajzok, amelyek elforgatva, fejjel lefelé egészen mást mutatnak, mint előtte: fel lehet idézni például Dalí Elefántok és hattyúk című képét. De létrejöhetnek-e efféle palindromák például az építészetben? A filmek, amelyek az időrend megfordításával kísérleteznek, nem mozgóképes palindromák-e? A palindroma varázslata ugyanis épp az, hogy megfordíthatóvá teszi a dolgok menetét, azaz áttételesen magát az időt, amelyet egyébként hajlamosak vagyunk az olvasáshoz hasonlóan előrehaladásként érzékelni egy adott vonalon. Talán az áthallás miatt lehet a palindroma olyan zavarba ejtő – mintha egy folyó a szemünk láttára visszafelé indulna meg, az esőcseppek pedig lentről fölfelé csorognának végig az ablaküvegen.

inkább a szómágia

A középkorban talán ezért is éltek a gyanúperrel, hogy az efféle oda-vissza forgatható és értelmezhető szövegek sokkal inkább a szómágia, mint az egyszerű irodalmi trükk területére tartoznak – elvégre a teremtés előrehaladását és kibontakozását megfordítani tipikus ördögi megnyilvánulás. A SATOR-négyzet vérrel írva kimondottan hatásos amulettnek számított a szerelmi varázsláskor, és fennmaradt néhány történet, amely a palindromákat magával a Sátánnal hozza összefüggésbe.

In girum imus nocte et consumimur igni – „Körbejárunk éjjel és fölemésztődünk a tűzben”; talán késő római eredetű mondat, bár voltaképp lehet akármilyen régi. Hagyományosan az éjjeli lepkékre értik, de tekintettel arra, hogy a középkorban „az ördög versének” nevezték, miért ne lehetne egyéb sötétben járó és nem feltétlenül látható teremtmények mottójának is tekinteni? Ilyen „ördöngös”, disztichonba öntött palindroma az is, amelyet állítólag maga a Gonosz mondott Szent Mártonnak, aki nem habozott szamárrá változtatni őkelmét, hogy aztán a hátán lovagoljon be Rómába: Signa te, signa, temere me tangis et angis/ Roma tibi subito motibus ibit amor. Jelentése nagyjából: „Vess keresztet te, ki vakmerőn érintesz és megkeserítesz / óh Róma, sietős léptekkel jön hozzád, akire vágysz”. (Tóth Péter fordítása) Szellemes mondat, bár nem kimondottan pokoli – az olvasóban az a kétely támadhat, hogy nem pusztán visszájára fordíthatósága miatt vált belőle ördögi lelemény. Mondatok, amelyek önmagukba zárulnak, versek, amelyek nem vezetnek sehová – kígyó módjára tekeredő szavak, irány nélküliek, amelyek a pokol köreit idézik, ahol nincs előre-hátra, jobbra vagy balra, és ahonnét nincs szabadulás. Mint az északi tengerpartokon fehér kavicsból kirakott játék-labirintusok, amelyek gyermeki egyszerűségük dacára mégis az Örök Labirintus mélységes borzalmát idézik. A palindrom is ilyen nyelvi csapda; vagy inkább a nyelv ügyes kelepcéje, melyben vég nélkül verődnek oda-vissza a hangok; zárt rendszer, kalitka; társasjáték – a végén mindig újra a kiindulópontnál találjuk magunkat. És ennyiben néha hasonlít az univerzumra.

A firenzei ókeresztény Battisterio padlóján, a zodiákus kör középpontjában sugárzó Nap ábrája körül látható az alábbi felirat: en giro torte sol ciclos et rotor igne – „Tüzem által, én a Nap, mozgásba hozom a köröket, és magam is körbeforgok”. Közben a felirat is körbefut, megfordul, visszatér. Olvasod, körbejársz, újrakezded.

És nincs vége.

„Óriás palindrom az idő, föl-le jár előttünk, mint az inga, s olvasható minden irányból.” (Orosz István: A Fal mitológiája, I.)

1. A leghosszabb értelmes és hétköznapi használatban elterjedt szó-palindroma különcséget számontartó Rekordok Könyve szerint a finn saippuakivikauppias, azaz zsírkő-kereskedő, tekintet nélkül arra, hogy valóban létezik-e efféle különös szakma. Angolul hosszabb-rövidebb palindromikus prózaművek is születtek, mint a Satire Veritas David Stephens tollából, amely majdnem 59 ezer betűből áll. Nem maradhat említés nélkül az 1800-as évek végének bravúros magyar palindromja, melyben Breyer Gyula sakknagymester egy egész szerelmi vallomást tett reverzibilissé. Nádasi K. Ottó Kis-Adán, májusi szerdán e levelem írám. A mottó: Szívedig íme visz írás, kellemes író! Színlelő szív rám kacsintál! De messzi visz szemed… Az álmok (ó csaló szirének ezek, ó csodaadók) elé les. Írok íme messze távol. Barnám! Lám e szívindulat Öné. S ím e szív, e vér ezeket ereszti ki. Szívem! Íme leveled előttem, eszemet letevő! Kicsike! Szava remegne ott? – Öleli karom át, Édesem! Lereszket évaszív rám. Szívem imád s áldozni kér réveden – régi gyerekistenem. Les ím. Előtte visz szíved is. Ég Érte reszketek szeret rég és ide visz. Szívet – tőlem is elmenet – siker egy ígérne, de vérré kínzod (lásd ám: íme visz már, visz a vétek!) szerelmesedét. Ámor (aki lelőtt ó engem, e ravasz, e kicsi!) Követeltem eszemet tőled! E levelem íme viszi… Kit szeretek ezer éve, viszem is én őt, aludni viszem. Álmán rablóvá lesz szeme. Mikor is e lélekodaadó csók ezeken éri, szól. A csókom láza de messze visz!… Szemed látni csak már!… Visz ölelni!… Szoríts!… Emellek Sári szívemig. Ide visz Ottó. Ma már ím e levelen ádresz is uj ám: Nádasi K. Ottó Kis-Adán. ↑

2. A SATOR-négyzet mintájára Arany János is feltette magában, hogy alkot egy hasonló szó-képet, ami sikerült is neki a takar-adoma-konok szavakból, de – saját bevallása szerint – mire kész lett, alaposan belesajdult a feje, és a műnek vajmi kevés értelme volt. ↑

felső kép | Michael Dziedzic, unsplash.com