JÉKELY ZOLTÁN VERSÉRŐL

A föld dicsérete

Édesanyám emlékének

Áldassál szent Alkímia,
titkos kohója lenn a földnek,
rejtett laboratóriuma,
amelyben csontjaink lassan kifőnek.
Áldassanak a gyökerek,
a némán működő erecskék,
e csendben őrlő gépezet,
mely desztillálja testeink szemetjét.
Nyugodhatsz mázsás kő alatt,
világtalan kis padmalyán a mélynek,
eljő a boldog pillanat,
midőn a szívós gyökerek elérnek.
S mint láthatatlan lány haja,
besző az indás, dús tenyészet,
mint legutolsó válfaja
minden földi ölelkezésnek.
Így ér el hozzád a világ
homokon szűrt üzenetével,
hogy porló szívedet egy éjjel
hegyes nyilacska döfi át…
Illat leszel, s párás, sötét
kertből lehelnek szét a rózsák –
Tán ez a másvilági lét,
maga az örökkévalóság!

A szent Alkímia, az átváltoztatás titkos művészetének fogalma maga is sokszor változott, a babonás aranycsinálástól a szellemi önmegvalósításig – s persze mind az alkímia egyetlen helyes definíciójának tekintette önmagát. A föld dicséretében minden együtt van a klasszikus kelléktárból: a titkos laboratórium, a kohó, a desztillálás, az öröklét elérése, de még a szerető is, akivel egyesülve a transzmutáció bekövetkezik. Csak épp mindennek helye nem egy gondosan berendezett műhely, hanem a sír mélye; alanya pedig a földben pihenő holttest. A halhatatlanság kereséseként felfogott alkímia ezért itt már eleve értelmetlen: nem is romlandó adeptus végzi e kényes műveletet, hanem a fáradhatatlan mindenség, amelynek ismérve az állandó változás és átalakulás. Egy percre sem pihen: trágyából életet sarjaszt, magból szárat nevel, szemetet bomlaszt, folyómedret kanyarít, összerendezi, ami szerteoszolna. Az adeptus tehát a természet, s a mi testünk a közönséges fém, az alapanyag, amelynek az ő kezében arannyá kell változni. Ez az arány azonban nem megfogható: csak annyi, mint a kertekből nyári éjjelen fölszálló rózsaillat; nem több, mint a virágok kelyhén megülő illékony pára – ezt az aranyat aztán senki sem tudja kézbe fogni, senki nem vélheti magáénak. Nincs is, aki ezt megtehetné, ha egyszer maga a kert, romlás és nyílás összege a vak alkimista. De akkor miért töri magát e fáradságos művelettel, miféle titkos terv vagy cél vezérli?

A TESTET ÖLT című antológiából

kép | vecteezy.com