MÚZEUM

Reggelente a múzeum hideg tényeire ébredsz,
Sosem látott, titokzatos látogatók állják körül
Ágyadat, mohó szemek fürkészik tested,
Felkelnél, de újra és újra visszahanyatlasz, meztelen
Tested még vonaglik párat, kiáltasz, belülről
Dörömbölsz a törhetetlen vitrin-üvegen, míg
Végképp ki nem simulsz, önnön szépségedbe
Bele nem sápadsz, míg oly sima és kemény nem leszel,
Akár a carrarai márvány, hogy attól fogva zárásig
Ott feküdj merev, tompa mosollyal ágyadon,
Mint valami etruszk szarkofágon, vallató tekintetek
Kereszttüzében, s mindezt csak azért, egyedül
Azért, hogy miután az utolsó látogató is
Elhagyja a termet, megelevenedve felkelhess, tehess
Pár lépést az ablak irányában, hogy megismerd végre
Árnyékodat, elrendezni magadban az elkerülhetetlent,
Hogy egy nap majd elmenekülj szobád múzeumából,
Hogy feltépve a zárt ajtót kiléphess
Oda, hol eddig is voltál.

kép | shutterstock.com