MUNKAGÖDÖR

Bíró Zsuzsának

Nem igaz, hogy nem tiltakoztam idejében! Ami engem illet, én rögtön jeleztem, hogy ez így nem lesz jó, és ugye, nekem lett igazam. Amikor ásni kezdték, az építésvezető – ő itt az atyaúristen – félrehívott és biztosított, hogy személy szerint megérti az érzelmeimet, de ne képzeljem, hogy kivonhatom magam a törvény alól. Állítólag nagyon is tekintettel voltak a természeti adottságokra. Hiába ugrálok, figyelmeztetett, mert ők se kezdők. De hát az én hozzájárulásomat senki se kérte. Hogy szarnak a hozzájárulásomra. Az én területemen? Az én időmből? Legyintett, le van itt minden vajazva régen. Azzal otthagyott, később már hiába kerestem, szóba sem álltak többé velem. Persze, én sem estem a fejem lágyára. Igyekeztem fellármázni a környékbelieket, ami itt folyik, mégsem maradhat az én magánügyem. Akkor már sejtettem, hogy a többiek is valamennyien ebben a cipőben járnak. Tetterős, fiatal emberek, családapák. Hogy lehet ebbe csak úgy beletörődni? De hát milyenek az emberek, csak a vállukat vonogatták. Tegyek valamit, ha tudok. Nem sok jóval biztattak. Elképzelheti ezek után, hogy mit éreztem, amikor mégis gyülekezni kezdtek. És éppen akkor, amikor a gödör lényegében elkészült, és magam is kezdtem kétségbeesni, hogy itt már semmi sem segít. Azt hittem, végérvényesen csalódnom kellett az itteniekben, de nem. Nem hiába győzködtem őket éveken át az összefogás, a közös fellépés értelméről. Akadtak ugyan, akik távolmaradtak, de az összhatás szerintem így is impozáns volt. Tudhattam volna, hogy így lesz. Akik már régóta egyet akarunk, egyszer majd valamennyien együtt leszünk, egy-egy szál virág a kézben (bár a vágott virágot én nem állhatom). Fogalmam se volt, hogy nekem ebben mi lesz a szerepem, csak tettem a dolgomat, ami éppen adódott, szokás szerint. Dolog, az akadt bőven. Hát igen, a baráti látogatások eközben lassan elmaradtak. Néha futólag üdvözöltük egymást, zavart, űzött tekintettel itt-ott összemosolyogtunk. De most már hamarosan túl leszünk ezen a gödör-ügyön! Észrevettem magát a sokaságban, örültem, hogy eljött, intettem is a szememmel, remélem, észrevette, hogy majd utána, utána, ugye beszélgetünk. Kérem, ne gondoljon semmi rosszra, nekem megint közbejött valami. Az a helyzet, hogy beletettek ebbe a ládába, és leeresztettek a gödör fenekére. Úgy látszik, ezt most már végig kell csinálnom. Rendben van, végtére is, ez az én gödröm.

kép | shutterstock.com