HONI ORNITOLÓGIA – NÉPLÉLEK

Amikor elolvastam Nemes Nagy Ágnes idézetét^[1], azonnal érteni véltem, miről is van szó. Úgy éreztem, pontosan tudom, miféle romantikus, idilli képekkel festi le Petőfi a gólyák fészkeit, hogy versében a gólyafészek túlmutat önmagán, s a magyar hon, a magyar néplélek szimbólumává válik. Érzéseimben megerősített a Demokrata egyik 2007-es cikke, amelyre az interneten böngészve akadtam, amikor a keresőbe a „Petőfi” és a „gólyafészek” szavakat gépeltem: „A magyarság életében léteznek olyan jelképek, amelyeket megpillantva valami édesbús érzés önti el az embert, szinte megmagyarázhatatlanul. A hazát, az otthont, a nyugalmat, a hűséget jelentik ezek a furcsa, megható érzést kiváltó szimbólumok. Ilyen a gólya, Petőfi Sándor legkedvesebb madara. Az imponálóan nagy madár nemcsak nálunk él, de annyira hozzátartozik a magyar tájhoz, hogy egy szép falu vagy község el sem képzelhető gólyafészek nélkül. Költöző madár, az őszi-téli hideg elől hosszú útra indul, melegebb tájakat keresve. De az igazi otthona az az ország, ahol fészkel, ahol biztonságban költi ki fiókáit. Nemrég hagytak el bennünket, Szent István-nap után tartják a gólyabúcsút, és még néhányat körözve a gyülekezőhely fölött, valószínűleg szomorúan hagyják el hazájukat. (…) Még el sem kezdődött a tél, de már várjuk a tavaszt, a hűséges hazatérő gólyákat, akik nélkül nincs igazi magyar táj. Óvjuk, szeressük őket, mert nélkülük a magyar lélek is szegényebb lenne.”

egészen más regény

Jól mulattam azon, milyen groteszk, hogy a Demokrata másfél évszázad után szinte ugyanazokkal a szavakkal, stiláris jegyekkel ír a gólyákról, mint Petőfi korában szokásos volt. El is határoztam, hogy hozzászólásomat egyik kedvenc Borges novellám alapján írom meg – a novella főhőse Pierre Ménard, aki újra megírta a Don Quijotét. Nem arról van szó, hogy gépiesen átmásolta, nem is átírta, hanem megpróbálta összegyűjteni mindazokat az élettapasztalatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a 20. században létrejöhessen ugyanaz az irodalmi mű, amit a tizenhetedik században Cervantes írt. Persze Borges is rámutat arra, hogy valójában egészen más regény születik. „Cervantes és Ménard szövege szóról szóra azonos, csakhogy az utóbbi mérhetetlenül gazdagabb.” „Ménard töredékes Don Quijotéja finomabb Cervantesénél. Ez otromba módon szülőföldje szegényes vidéki valóságát állítja szembe a lovagi képzelgésekkel; Ménard a Carmen földjét választja ’valóságul’ Lepanto és Lope századában.”

Csakhogy míg Borgesnél a későbbi mű, Ménard alkotása nyer mélyebb értelmet és ér el magasabb nívót, vagy a korábbi Cervantes regényhez képest többletértéke van, addig Petőfi és a Demokrata-cikk esetében ez a viszony épp fordított. Petőfi Sándor a sokunk szemében unalmas tájat, az Alföldet úgy tudta leírni, megjeleníteni, hogy a táj jellegzetességei, élővilága a magyarság, Magyarország szimbólumává válhattak. Olyan egyetemes magyarság-jelképekké emelte az Alföld tárgyi kultúráját és élővilágát, hogy a külföldi turisták szemében Magyarország mindmáig egyet jelent a hortobágyi csikósbemutatókkal.

A nacionalizmus Petőfi korában haladó eszmének számított. A romantika eszméi összefonódtak az idegen elnyomás elleni, a nemzeti függetlenségért folytatott harccal. A Demokrata cikkének ugyanarra a szimbólumrendszerre építő hazafiassága viszont már vagy jó száz esztendeje a bezárkózó, modernizációellenes törzsi nacionalizmus egyik jellegzetes megnyilvánulása, ráadásul posztmodern kulturális közegbe ágyazva.

jelentésárnyalatok

Írásom tehát szépen kerekedett, de valamiféle bizonytalanságtól hajtva, vagy talán hogy az összehasonlítás minden apró részletére kitérhessek, s így karikírozhassam az újnacionalista giccset, leemeltem vaskos Petőfi-kötetemet a polcról, és magabiztosan lapozgattam az ismert sorokat, hogy a gólyafészekre vonatkozó jelentésárnyalatokat, hasonlatokat összegyűjtsem. Lelkesedésem azonban hamar alábbhagyott, amikor hosszas keresgélés után is csupán két sorra bukkantam. Az egyik a Sári néni című költemény harmadik versszakában olvasható, ahol a gólyafészek csupán egy hasonlat alkotóeleme, ráadásul a versnek amúgy sincs sok köze a magyar néplélekhez:

Haja tél, – ha látom, szinte fázom –
Fejér, mint a fejérített vászon,
S borzasan űl feje tetejében,
Mint a gólyafészek a kéményen.
Sári néni, hej, mikor kendet még
Sárikámnak, húgomnak nevezték!

A másik, immár valóban a gólyafészekre, s vele a magyar tájra utaló sor pedig az Ősz elején első strófájában található:

Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek…
Vándor népe ott halad.

A biztonság kedvéért még a négykötetes Petőfi-szótárt is fellapoztam, ami Petőfi minden ránk maradt nyelvi adatát számba veszi. A szótár is csupán erről a két versről tud. Vagyis Petőfi összes írásában, a verseitől a prózáján át a levéltöredékekig, mindösszesen kétszer fordul elő a gólyafészek szó. A fészek szó ugyanakkor 24 másik írásban kerül elő, de vagy általában mint madárfészek, vagy más madarak (például fülemüle, csalogány, fecske, varjú) fészke, illetve rókafészek, valamint emberi búvóhely értelmében, például „Rákóczi egykori fészke”.

Igaz, Petőfi A gólya című versében arról ír, hogy a gólya a kedvenc madara, de a leírásból úgy tűnik, gyermekkori emlékek miatt kötődik a madárhoz, s még ebben a gólyához írt költeményben is csupán egy nagyon rövidke leírást találunk magáról a gólyáról:

Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam… félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán azért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Minthogy Petőfi lényegében nem írt gólyafészekről, nem hiszem, hogy sokkoló élményt jelent bárki számára, ha Petőfi-kötettel a hóna alatt felpillant egy gólyafészekre. Mindig is csodáltam Petőfit, amiért képes volt a magyar nyelvet megújítani, s a magyar táj jellegzetességeit, élővilágát és természeti kincseit költészetén keresztül a magyarság, Magyarország szimbólumává emelni. Mindezt pedig olyan természetességgel tette, hogy – úgy tűnik – az utókor még azokat a néphagyományban korábban is nagy becsben tartott helyi jellegzetességeket is vele kapcsolja össze, amelyekhez nem sok köze volt, s lám, még Nemes Nagy Ágnest is megtéveszthette. Úgy tűnik, Petőfi fejünkben élő alakja és életműve sem mentes az olyasfajta hamis toposzoktól, mint amilyen a magyar táj és néplélek testet öltése a csikósban, gulyásban, pusztában, és persze a gólyafészekben.

1. Az írás egy Nemes Nagy Ágnes-idézethez készült. Az idézet: „Két gólyafészek van. Az egyiket Petőfi írta, még iskoláskorunkban, délibábos éggel és sok kövér gulyával együtt. A másik a valódi gólyafészek.
   Mindenkinek merném ajánlani: nézzen meg egyszer egy gólyafészket, ha módja van rá. Úgy hat, mint a villámcsapás. A szemle után esetleg évekig eltarthat, míg az ember némi hasonlóságot fedez fel rajta a Petőfi-félével. Pedig Petőfi csodálatosan megbízható.
   Kevés dolog elképesztőbb, mint a tárgy és a vélemény szembesítése. (Gólyafészek) ↑

kép | adobe.com