MIRE FÖL…?…DET ÉR…
2004 május
„Egy szemet egy szemért, egy fogat egy fogért…
… egy várost egy városért.”
(Teller)
Miközben a 2004. március 11-i reggeli
madridi robbantás-szekvenciák talált tárgyait, élő és elhalt
rekvizitumait néztem a képdobáló televízió kép
mutatásai nyomán, újfent eszembe jutottak a Corvin-
lóncos késő újkori nagy magyar látnoki
szentenciái.
Na persze, az áruló ellenség soha nem akkora
csalódás, mint az áruló vértárs. És hát – spanyol
közvetítéssel – mennyi mindent köszönhet az európai
az ősarab kultúrának, zene, irodalom, filozófia, matematika,
képzőművészet és építészet hadd ne …
Poco de Lucia gitár-sírása, Carme Pinós igualadai temetője, a vadkatalán,
spanyolul még megszólalni sem hajlandó klasszikus-szecessziós térszobrász
Gaudí.
– Hogy már Európánkban is? – sápítozunk amúgy fásultan tudomásul véve
Afganisztán, Irak stb. több ezernyi vétlen civil áldozatát: Ámbár Madridban
román és romániai magyar építőipari vendégmunkások és jó néhány
arab is, vagy az ominózus szeptember 11-e legnagyobb részt színes
bőrű halottai sem
képesek nem felidézni bennünk a Reichstag égését, Kassa
bombázását, Pearl
Harbor potemkin-
akcióit.
Mire föl…?
det ér egy-egy globálháztáji háborús
kormány, nem
mindegy? Budapesten mind
a három földalatti
vasút az Erzsébet tér alatt találkozik.
Zöldteát iszom, kerékpárral és gyalog
mászkálok és mire föl… a hegyekbe vágyakozom.
Nem bosszankodom, hogy tavalyi nagy munkám – részben az egész –
máig nem fizette az önös kormányzat. Óh szívatástudat!
képembe
röhögnek irigy mandarinok.