MŰFORDÍTÁS, AVAGY MIBŐL KÉSZÜL A VIRSLI?

Nyomorgó egyetemi hallgató koromban – hogy mikor volt, azt nem árulom el, elég annyi, hogy 45 előtt történt – pontosan 25 fillérem volt egy vacsorára. Ebből negyed kiló kenyeret vásároltam és egy pár ujjnyi vékonyságú picike virslit, ami jóízű volt ugyan, de nagyon kevés, ezzel szemben igen olcsón adta Braun bácsi – mert csak az ő fűszeresboltjában lehetett kapni, a Práter utca elején, ide tértem be érte minden délután, az egyetemről jövet. Bevallom, többször felmerült bennem a gyanú, hogy a terjedelmén kívül más oka is lehet annak, hogy Braun bácsi ilyen olcsón árulja a virslijét, de sejtéseimet sürgősen száműztem a tudatom küszöbe alá. Míg egy napon… De ne vágjunk az események elébe.

Egy szép tavaszi napfényes délután, hogy a boltba benyitottam, Braun bácsit nem a pult mögött találtam, ahol rendesen állni szokott, nem, Braun bácsi fenn ült a pult tetején, könyvvel a kezében, mellette pedig ott állott Grün – akit szintén ismertem –, nála vásároltam a stoppolópamutot.

– Heidenröslein – mondta éppen Braun bácsi, amikor beléptem, de nem zé-vel mondta, hanem két esz-szel, a szó tehát rösszlein-nek hangzott, és Braun bácsi ezek után teljesen logikusan rózsácska helyett lovacskának fordította, aminek következtében a cím rendkívül eredetien így hangzott: Pusztai lovacska.

műélvezet

Ilyen izgalmas start után semmiképp sem akartam megzavarni Braun és Grün bácsit a műélvezetben, szerényen megálltam az ajtó és a pult között, és izgatottan vártam a fejleményeket.

– Sah ein Knab’ ein Röslein (vagyishát: rösszlein) stehn – olvasta Braun bácsi, és folyékonyan fordított:

– Látott a fiú egy lovacskát állni.

– Röslein (vagyis hát: rösszlein) auf der Heiden, lovacskát a pusztán.

– War so jung und morgenschön… olyan fiatal volt és hajnalszép…

Grün itt közbevágott:

– Lehet azt mondani egy lóról, hogy szép, mint a hajnal?

– Na hallja, egy költő miért ne mondhatná?! Hiszen ez költemény! Magának, úgy látszik, semmi érzéke a költészethez!

Grün megadta magát.

– Lief er schnell es nah zu sehn: futott gyorsan, hogy közelről lássa – olvasta és fordította Braun bácsi, és diadalmasan hozzátette:

– Na ugye! – Röslein, Röslein (vagyis hát: rösszlein) rot, Röslein auf der Heiden. — Lovacska, lovacska piros, lovacska a pusztán.

– Piros? – ütődött meg Grün. – Soha életemben nem hallottam piros lóról!

Braun bácsi már ingerült volt:

– Megint kezdi! Mondtam, hogy ez költészet! És ezen kívül műfordítás! Ami annyit jelent, hogy nem kell szórul szóra fordítani, hanem úgy többé-kevésbé. Mindenféle színű ló van. Van deres, almásderes, pej, meg mit tudom én, micsoda. A „rot” szónak meg biztosan mindenféle értelme van: rózsaszín, vörös, piros, barnásvörös stb. Itt biztosan nem szorosan véve pirosat jelent, hanem mondjuk például barnásvöröset. Vagy vörhenyest. Ez az! Vörhenyes! Vörhenyes ló az van! Csak maga ne legyen olyan háknis!

És tovább olvasott:

– Knabe sprach: ich breche dich, Röslein auf der Heiden – Fiú mondta: letörlek, lovacska a pusztán:

Grün:

– Letörlek?! Hát ez meg mi?

Braun bácsi megvakarta a füle tövét:

– Letörlek? Dehogyis letörlek! Biztosan betörlek! Nem hallotta, hogy a fiatal, vad lovakat be kell törni, mert különben nem engedelmeskednek? – Letörlek, betörlek – a német biztosan egyformán mondja mind a kettőt. – De a hangja már nem csengett olyan magabiztosan.

– Röslein sprach: ich steche dich, Dass du ewig denkst an mich – lovacska szólt: megszúrlak, hogy örökké gondolni fogsz rám…

– Megszúrlak? – horkant fel Grün, de közben, úgy látszik, megtanulta a műfordítás technikáját: – Talán megrúglak? Úgy megrúglak, hogy örökké megemlegeted! Nézze csak meg alaposan, nem az áll ott?

Braun bácsi azonban percről percre nyugtalanabb lett. Grün melléje lépett, és ő is belenézett a könyvbe. Hosszasan tanulmányozták a szöveget.

lónak fordítja a rózsát

– Látja, látja – szólalt meg bánatosan a rőfös, és a hangjában nem volt semmi diadal. – Ez a valami szúr és piros, ezt a valamit letörik, és kint nő a réten, ez a valami egy virág. Biztosan valami rózsafajta, mert hasonlít a „Rose” szóra. És még maga mondja, hogy nem értek a költészethez, és közben lónak fordítja a rózsát, mert maga még ilyenkor is a virslijeire gondol.

Így tudtam meg, ilyen körülményes módon, hogy az a rendkívül olcsó, mikroszkopikus nagyságú virsli, ami mindennapi vacsorámat képezi, bizony lóhúsból készül.

kép | shutterstock.com