MONOLÓG

Kit [1], fiam, beszélnünk kell, és megkérnélek, hogy pár percig ne szöszmötölj a könyveiddel, hanem csak rám figyelj. Akár rá is gyújthatsz [2], ha nem bírod ki, engem igazán nem zavar, ez a köteg papiros, ami közé bezártál, amúgy is bűzlik a dohányszagtól. Megszokja az ember, ha veled kénytelen egy fedél alatt lakni, már ha egyáltalán fedélnek nevezhető ez a málló mennyezet és lakásnak ez a mocskos kis lyuk, amin ráadásul Tom barátoddal osztozol – és akkor erről a ti barátságotokról még nem is szóltam [3]. De nem panaszkodni akartam, ezért igazán nem tartanálak fel, csak éppen május 30. van, és az előérzetem azt súgja, ezt a mi közös dolgunkat még ma el kell intézned, különben késő lesz [4].

Már lassan négy éve felém se nézel [5]: amióta eladtad a letisztázott kéziratot a színháznak, és hatalmas sikert arattál, itt rostokolok összekeveredve mindenféle alakokkal, buzeráns királyokkal [6]és megalomán hódítókkal [7], vallási fanatikusokkal [8]meg ókori szeretőkkel [9]és ráadásul nemrég idelökted ezt a német kuruzslót [10], aki állandóan latinul beszél – igazán elviselhetetlen. Eddig nem szóltam, de ma május 30. van, Kit, és te Deptfordba készülsz [11].

Talán különösnek találod, hogy éveken át némán tűrtem, de bevallom: eleinte megrészegített a siker. Igaz, hogy mindenki utált, és nem múlt el este, hogy ne vágtak volna ocsmányságokat az engem alakító színész vörös parókás fejéhez [12](szóban s olykor tettben is), de el kell ismernem, nagy formátumú figurának teremtettél, akit nem egykönnyen felejt el a néző. Főhős lehettem egy véres bohózatban [13], és rövid időre a sok gazember fölé emeltél, irányíthattam őket kedvem szerint, hogy a darab végén a csúcsról bukjak alá és egy üstben végezzem. Hallgattam eddig, de ma május 30. van, és Ingram Frizer különös parancsot kapott [14].

Félre ne érts: nem az bánt, hogy a darabod végén meghalok, hiszen tragédiát írtál, és én belenyugszom a döntésedbe. Hova jutnánk, ha minden szereplő kénye-kedve szerint végezné, és a szerzők csak beteljesült szerelmekről, örökéletű uralkodókról és sikeres szélhámosokról írnának! Az ellen sincs semmi kifogásom, hogy zsidóvá tettél, bár őszintén szólva megkérdőjelezhető a magabiztosságod, hiszen, valljuk be, Kit, te még soha életedben egyetlen zsidóval sem találkoztál. Több mint háromszáz éve kitiltottak minket Angliából [15], és legfeljebb néhány kikeresztelkedett marrano [16]menekülhetett ide Portugáliából meg Spanyolországból. Amit olvastál vagy hallottál rólunk, a legendák és balladák [17]a gyerekgyilkos, kútmérgező [18]zsidókról persze színtiszta hazugság, és bármibe lefogadnám, hogy Jacob von Königshofen strassburgi beszámolójáról nem tudsz, hogy fogalmad sincs, 1349-ben hogyan égették meg az ott élő kétezer zsidót, mert nem találtak más magyarázatot az öldöklő pestisre, és különben is, az egész város a zsidók adósa volt, és az adóslevelek is velük égtek [19]. Minderről nem tudsz, sem arról, ami Konstantin császár első törvényei óta [20]történt, hogy a keresztények országról országra üldöztek, és újból és újból elvették mindenünket, gyilkosnak neveztek és árulónak meg júdásfajnak, de én mégsem haragszom, hogy zsidóvá tettél; valakinek ezt a szerepet is vállalnia kell, mert időről időre fel kell áldozni egy-két bűnbakot, hogy a történelem kereke meg ne akadjon, és ezt te is tudod, Kit, mert ma május 30. van, és Eleanore Bull [21]kocsmájához hordókkal megrakott szekér érkezett, hogy feltöltsék a gyorsan apadó készleteket.

Mégis, mit gondoltál, miről gondolkodom fennhangon monologizálva, amikor újra és újra elmondatod, micsoda szörnyeteg vagyok? [22]Ki hallott már ilyen sületlenséget, hiszen tudhatnád, hogy épeszű ember könnyen talál kézenfekvő magyarázatot, bármilyen gazságot tesz, de miért járkálnék éjszaka betegeket gyilkolászni, ha nincs belőle semmi hasznom? Mint rendesen, itt is elvetetted a sulykot [23], csak hogy az aljanép is értsen a szóból, mintha nem volna elég, hogy Barabásnak neveztél el, a gyilkosról, akit Jézus helyett felmentett a pészachot ünnneplő nép, mintha nem vöröslene eléggé a kócos szakáll meg a izzadt paróka a színész fején, te újabb és újabb bizonyítékokat adsz: a tulajdon lányomat is meg kell mérgeznem, amikor apáca lesz, és bosszút állok szolgán [24]és nagyúron, papon és hadvezéren [25]egyaránt. Hiába gazfickó majd’ minden szereplőd, a keresztények, a törökök semmivel sem kevésbé, mint a zsidók, a végén mégis Ferneze, a máltai kormányzó diadalmaskodik, aki a darab elején a zsidók vagyonából akarja megfizetni a törökök követelte adót, aztán fizetés helyett inkább rájuk támadna. Nincs igazság, még egy színdarabban sincs, de én nem haragszom, Kit, csak pár sort kérek, egy kis igazítást, vagy mondd kidolgozásnak, továbbgondolásnak, amitől a darab is csak teljesebb lenne, az alakom teltebb, erősebb és főleg érthetőbb, mert a bosszúvágyam így csak nevetséges hőzöngés, vérgőzös cirkusz, amiben a vöröshajú a bohóc. Csak pár sor, esetleg egy rövid monológ, amitől minden megváltozna, értelmet nyerne… Menned kell? Hát jó. Talán majd valaki más [26]. Egy utolsó jó tanács: a helyedben, Kit fiam, ma este jól a szemembe húznám a kalapom [27].

A „Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?” című összeállításból

[1] Christopher Marlowe (1564–1593) drámaírót és költőt barátai Kitnek szólították.

[2] Marlowe egyik elhíresült mondása, hogy “mind bolond, aki nem szereti a dohányt és a fiúkat” szerepelt az ellene felhozott vádak között, amikor perbe fogták istenkáromlásért.

[3] Thomas Kyd, szintén drámaíró, Marlowe szobatársa az ellene indított per egyik tanúja – állítólag megkínozták, hogy ellene valljon, és a szobában talált istenkáromló kéziratot Marlowe művének mondja.

[4] Marlowe-t 1593. május 30-án ölték meg.

[5] Marlowe valószínűleg 1589-ben írta A máltai zsidót, és úgy tűnik, hamarosan be is mutatták, majd sok éven át nagy sikerrel játszották a művet.

[6] Marlowe egy másik darabja a homoszexuális II. Edwardról szól.

[7] Tamerlán, az egykori szkíta pásztor hatalmas birodalom felett uralkodó hódítóvá válik. Felemelkedésének és bukásának történetét Marlowe két részből álló, monumentális színdarabban írta meg.

[8] A Párizsi mészárlás című, töredékesen fennmaradt darabban Marlowe a Szent Bertalan-éji vérengzés történetét, a háttérben folyó politikai csatározásokat dramatizálta. Az Erzsébet-kori drámaírók (például Shakespeare) témaválasztására egyáltalán nem volt jellemző, hogy időben ennyire közeli eseménnyel foglalkozzanak (bár a mintegy 22 000 hugenotta legyilkolása 1572-ben történt, a protestáns–katolikus ellentét még húsz évvel később is mindennapos politikai problémát jelentett), ezért is jelentős, hogy a sok egyéb mellett titkos katolicizmussal is vádolt Marlowe éppen ezt választotta témájának. Rosszindulatúbb feltételezések szerint éppen azért tette, hogy a gyanút elterelje magáról.

[9] Még cambridge-i egyetemista korában fordíthatta le Ovidius Amoresét. 1599-ben, évekkel a halála után a canterburyi püspök parancsára nyilvánosan elégették a szeméremsértőnek ítélt művet.

[10] Doktor Faustus Marlowe talán legismertebb darabja.

[11] Marlowe halálának színhelye.

[12] Az Erzsébet-kori színházi hagyományoknak megfelelően a zsidót alakító színész sárga vagy vörös parókát viselt.

[13] Több Marlowe-kritikus úgy véli, A máltai zsidócsak akkor értelmezhető, ha nem tragédiaként, hanem véres bohózatként, ‘farce’-ként olvassuk.

[14] Ingram Frizer Marlowe gyilkosa, valószínűleg titkosügynök, és egyesek szerint megbízást kapott, hogy kocsmai verekedés ürügyén végezzen az íróval.

[15] 1289-ben a zsidókat elűzték Angliából.

[16] Például Roderigo Lopez portugál marrano, I. Erzsébet királynő orvosa, akit 1594-ben kivégeztek, mert állítólag meg akarta mérgezni a királynőt. Ma sem tudjuk, igaz volt-e a vád, de az biztos, hogy az eset hatására az akkor már halott Marlowe darabja hihetetlen kasszasikert hozott, és erősen befolyásolta a zsidók elleni közhangulatot (talán az ítéletet is).

[17] Rendkívül népszerű volt egy kisfiú, Hugh of Lincoln balladája, amelyben a gyermeket egy zsidó lány a házába csalja és vérét veszi.

[18] A pestis okozta tüneteket sokan azzal magyarázták, hogy a zsidók megmérgezték a városok vízellátását biztosító kutakat.

[19] A zsidóüldözések visszatérő, nem is titkolt oka volt, hogy az uralkodóktól az arisztokrácián át a polgárságig sokan tartoztak zsidó pénzkölcsönzőknek. Tulajdonképpen ebből a – mindenki által legitimnek tekintett – szituációból indul ki mindhárom, zsidót szerepeltető Erzsébet-kori színmű (Marlowe darabja mellett A velencei kalmár és Robert Wilson A három londoni hölgycímű műve).

[20] 315-ben Konstantin hivatalosan Jézus Krisztus gyilkosainak nevezte a zsidókat és fokozatosan egyre több korlátozó törvényt hozott. Fia, Konstantinus folytatta munkáját, és „ártalmas szektának” nevezte a zsidókat.

[21] Eleanore Bull deptfordi kocsmájában halt meg Marlowe. A tulajdonosnő egyébként a híres/hírhedt matematikus-varázsló, dr. John Dee rokona volt.

[22] A második felvonás harmadik jelenetében Barabás, a máltai zsidó azzal kérkedik Ithamore-nak, a török rabszolgának, akit csak az imént vásárolt meg, hogy éjszakánként a városfal tövében meghúzódó betegeket öldösi és kutakat mérgez meg.

[23] Marlowe minden főhőse a szélsőséges túlzás áldozata, legyen az hatalom, tudás vagy szerelem utáni vágy.

[24] Barabás megmérgezi saját szolgáját is, amikor az zsarolni próbálja.

[25] Két kéjsóvár, pénzéhes pap is áldozatául esik és elárulja a keresztény máltai kormányzót éppúgy, mint a törökök hadvezérét.

[26] Shakespeare hét-nyolc évvel később írja meg Shylock monológját: „Hát a zsidónak nincs szeme? A zsidónak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? nem ugyanaz a táplálék táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a baj bántja, nem ugyanaz a gyógyszer gyógyítja, nem ugyanaz a tél és nyár hűti és hevíti mint a keresztényt? Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? és ha meggyaláztok, ne álljunk-e bosszút?”

[27] Ingram Frizer egy tőrrel homlokon szúrta Marlowe-t a jobb szeme fölött.

felső kép | Rembrandt: Öreg zsidó portréja