
Mondjuk: nem létezem. Az, aki itt
a hangomon beszél, nem érdekel.
Nincs mért dicsérnem hasznos tetteit,
nincs mért szidnom. Távol él vagy közel
hozzám – nem tudhatom. Nem én kerestem
a pénzét, s nem én költöm el. Ha fáj a
háta, nem az enyém fáj. A melegben
is csak ő izzad. Milyen iskolákba
járatták, s mit tanult – tudom is én.
Nem számít, mit vesz magára, hogyan
alszik, mi gőzölög az asztalán,
mitől fél, mit vár, hord-e a fején
sapkát, boldog-e. – Ami hátravan,
így talán elviselhető. Talán.