Pintér Sándor

MOHÓN KARCOLJA

2010 október

MOHÓN KARCOLJA

Csillagpillantásod jégmalmában őrölsz,
Hogy lehessek útszéli kavics: mindent
Átfogó tekintet, mely egyszerre szelídít uszályát
Vonszoló angyalt és tüzet okádó cerberust;
A Te szemeddel választom ketté – nehogy össze-
Gabajodjon a fent a lenttel – kadmium-izzású
Delét az égnek s a gyökerektől rojtos földet;
Szemeddel-szememmel birtokba véve így a felfoghatatlan
Jeleket küldő Nagybetűs Láthatatlant –
De csak egy csiga a nyálkás avaron, de csak
Egy varjú a madárvemhes égen – többre mi futja?
Valaha voltak neveink is, szólítani egymást, s most
Hiába keresem, nem találom egyiket sem.
Azt mondod: sátoros bodza, azt mondom: dérlepte
Kökény, feleselsz: ametiszt, jáspis, bólintok;
Gránit és bazalt. Azt kérded: ki vagy, s én
Felelek: ha egyáltalán. Szemtől a szem, elválik
Kéztől a kéz, s még mielőtt vonatunk befutna
Az Elkerülhetetlen nevű állomásra, lekésve végképp
A benned szunnyadó Holdat, felülök rozsdásan
Csikorgó Göncölökre, hogy hiába nappalod, éjed:
Örökké szárnyaim keshedt nyikorgása s a
Hirtelen örvényű űri szél –
Ölthetsz bár száz és száz köntöst, hiányom
Mohón karcolja megtanult csontjaid.

kép | August Brill, flickr.com