Albert-Lőrincz Márton

MINT HIGANYBAN AZ ÉLŐ MOLEKULA

[SZAVADAT NE FELEDD]

MINT HIGANYBAN AZ ÉLŐ MOLEKULA

Mondtam nyomaveszett barátomnak telefonon,
hogy jövök,
amikor évek múltán megkerült a világhálón,
sztrókja volt,
közvetlenül a rehabból jött,
meghúzódott egy bérházban Budán,
előtte se tétlenkedett,
érvényes személyi igazolványa nem volt,
a nevét titkosította,
csak barátainak tárta fel,
amikor valahogy rátalált egyikünk a neten.
Nem mondta el, hol s merre járt,
mit hagyott el az egészségén kívül,
nem mesélt az ukrán éveiről,
a francia éveiről,
a román éveiről,
mint higanyban az élő molekula, kitörlődött,
akárcsak nálam a katonaévek.
Szárnyalt a szabadságban,                            
áthatolt a felhős égen,
légies volt a mámorító határtalanság.
A fogda udvarán figyelte a madarak repülését.
Látta, hogy lehúzza a mély a megsebzett madarat,
és már nem  láthatja  emberi szem.
 
A révésszel tárgyalt, amikor megnyomtam a csengő gombját.
Nem várt, szavam felejtette.
A szememre vetette, hogy jöttem.

kép | Patrick Henry Bruce, wikimedia.com