Dalos Margit

MILYEN SZÉL?

2001 szeptember

MILYEN SZÉL?

Egész éjjel tutult a járdaszél. Igazi járdaszél volt. Járdaszél annyi mint ószél meg főszél. Ha azt mondom: annyi mint, mindig nevetnek. Nikolka azt mondja, hogy az olyan alsótagozatos. Tényleg elemistás, mondja Matild is. Mióta Nikolka szakközépbe jár, tőlem is elvárják, hogy úgy tegyek, mintha nem csak elemibe jártam volna. Huszonnyolc meg ötvennégy, az annyi mint nyolcvankettő, mindig is így mondtuk, fejben meg írásban is, végig egészen az ezrekig meg tízezrekig, ők meg úgy mondják, hogy ennyi plusz ennyi egyenlő annyival, rázzák a rongyot, Matild is vihog a taknyos Nikolkával. Egész nap azon nevettek, hogy három pun háború volt, úgy mint első pun háború, második pun háború és harmadik pun háború. Nikolka utánozta az osztálytársát, aki fiú lehetett, mert Nikolka vastagból vékonyba ugráltatta a hangját, és állt magát kihúzva és okos képet vágva, de nem bírta sokáig, visítva vihogta, hogy azt is mondta: úgy mint, és Matild nevetett a taknyos lányával, rázkódott a hasuk, a hátuk, nem tudták abbahagyni, így nevethetnek rajtam is, ha nem vagyok ott. Jobb, ha nem is mondok nekik semmit.

ne panaszkodjon már

Akkor is hogy nevettek, amikor mondtam nekik, hogy minden éjjel járdaszél van, hallom, ahogy görgeti a papírokat, leveleket, konzervdobozokat, nejlonzacskókat, és hallom, ahogy az ószél összecsap a főszéllel, és vágják egymáshoz a sok zörgő szemetet meg szárnyas ringy-rongyot, mert JÁRDASZÉL annyi mint ÓSZÉL mínusz FŐSZÉL, vagy FŐSZÉL mínusz ÓSZÉL, ezt az éjszakából sosem tudtam kihallani, ez volt a reggelek meglepetése: nálunk törik meg az utca egyenessége, s a kapuból láttam, hogy melyik szél győzött, vittem a kapuhoz az IKV vödrét, az IKV seprűjét, morogtak velem, hogy milyen hamar megtelik a kuka, mondtam az ügyintézőnek, hogy mielőttünk dühöng a JÁRDASZÉL, és énnékem ezért pótlék is járna; a többi házak elől eltakarít és idehord mindent, nekem kell mindent összeszedni, kukába tenni, na ne panaszkodjon már Mihajlovics bácsi, mondta az előadó, sokszor már akkor mondta, mikor még ki sem nyitottam a számat, és Matild is kinevetett mindig, csak amióta ő csinálja a söprést, azóta sír folyton, hogy minden szemetet ide hajigálnak. Éjjel alszik, mint a mormota, nem figyel a járdaszélre, füle se lenne hozzá, azt se tudja, mi az a főszél és mi az az ószél; a lába, a dereka sem érzi egyiket sem; nekem már az amputálás előtt is tudta a lábam, hogy most indul a templom mögül az ószél, és a patika sarkától a főszél, és ahogy a ház előtt forogtak, körbe-körbe gyilkolták egymást, a derekamban is kések forogtak, éles konzervdobozok, letört faágak, zizegő papírok, tekeredő rongyok. A derekamba, lábcsonkomba, vállamba is beforog a JÁRDASZÉL. Matild jajong helyettem: megint vastagon ideszemeteltek; mondom neki, menj az IKV-hoz, verekedd már ki azt a pótlékot. Hol él maga, papa, egy éve már, hogy társasház lettünk. Mondja, és rám csukja az ajtót.

A JÁRDASZÉL hívó szóra készült összeállításból
kép | adobe.com