Kenneth McRobbie

MIKI TITKÁHOZ MÉLTATLANUL

1995 február

MIKI TITKÁHOZ MÉLTATLANUL
Erdély Miklósnak, az avantgardistának

 

A politika sosem ölt meg senkit, mondtad majdnem;
                                                   ehelyett átfestetted
poszt-mindenkori vásznadon
(cinóber németül)
GEHEIMNIS
                                     ráébresztve a nézőt
a következő előtti megszállásra.

Ámbátor a sok füstölés hozott rád… töviskoszorút
a magad által sodortak
                                     ropognak a láb alatt
rózsadombi
(az első nagy meglepetés) elfoglalt
hatalomVillád padlóján

ahol a környező utcáknak
                                     sikerült megőrizniük
régi nevüket az
                           utolsó előtti megszállás idejéből
– vagy inkább a még azelőttiéből – első
átváltásod idején zsidó fiú cserkész
magyarba.

Most meg az egyik játéknak vége – a Wall végre lent.
                                           Ahogyan a
leértékelt áruhegyeket sem tudtad elképzelni
a párizsi áruházukban, mások
eredeti graffttivel
                              (lehetőleg vérvörösben)
a mi Globe-unk vagy Sun-unk
címoldalán,
melyekben a rólad vagy művészpalántáidról szóló friss hírek
futnak a Reuters vonalairól
                  úgy mint a legutóbbi ’kommunista’ elnyomás
egy vers cenzúrája, egy egész hétre
becsukott művészklub.

Miért is ne? Nagyon is realisztikus, sohasem hitted,
hogy az avantgárd lehetne bárhol is
más, mint lepraság.
                 Legalább ’ők’ gondoltak egy nagyot:
a tulajdonjog mint új művészeti forma,
és komolyan is vettek.

Te részben tovább játszottál, egy szomorú királyi kupola alatt
kék-arcú Marylinek
fotó-mozaikját ragasztva
                a korlátok mögött
sorakozó üres üvegek
tömege fölé, szépségszalonokba illő
hajszárítók mentén,
és amikor a diktatúra liberalizációból liberalizmusba váltott,
ön-csonkítások helyébe
papírmasé végtagokat nyomtál,
a Malév, a Lufthansa, az amerikai
határ, a képzelt Nyugat felé botorkálva.
Az utolsó látogatás célja: egy elragadó összejövetel
               a Harmadik Utca végén
tojásokat törsz fel egy fekete esernyőn
– míg a szemek peregnek lefelé
saját négyperces homokórádon
a Kádárok Szakszervezetében.

Ami igazán megrázta a hallgatóságot: hogy mertél
              rágyújtani utána
az ő tiltott, intoleráns,
füstmentesített övezetükben,
                         nézni, amint Amerika szemei
föl-le ugrálnak egy összecsukható
félgömbön
– mint később mondtad, annyira különbözött,
           amit belőlünk itt láttál,
attól, amikor két nap múlva
a köd a Kennedyn
                 északra repített
a montreali
nemzetellenes
alternatív happeningre.

A két reptér között buszozva, bármely külvilágnak csupán
                     egyetlen részét keresve,
a külföldiről készülő utolsó fotó idején
különbségünkről beszéltél,
                           az alkatiról,
szemünk
távlatáról.

Ez az, amiért látni szeretnénk – ha túl rajta nem is –
             ezt a népszerű
metafizikus
falat.
Egyet el nem képzelhettél
… vagy nem is akartál? Ez volt
a titkod?

kép | Erdély Miklós: Gyök 1. Antal-Lusztig-gyűjtemény, Modem