SZERKEZET
2008 december
Kezdjük[1] a Korunk történetének elejéről vett mondattal: „Egyébként, mielőtt tervem megvalósításához fogok, úgy vélem, fel kell idéznem, milyen volt a város állapota, milyen a csapatok szelleme, milyen a tartományok helyzete, mi volt egészséges a földkerekségen és mi beteg, hogy ne csak a többnyire véletlen eseteket és történéseket, hanem a mögöttük rejlő értelmet s okokat is meg lehessen ismerni.”
Nos, mire a negyedik fejezettől az ötvenedikig érünk, elmondhatjuk: a város és a tartományok állapota válságos volt, s a földkerekségen minden beteg. Gondoljuk csak el: Neróé és Galbáé volt a közelmúlt tizenöt év, s erre következik Otho és Vitellius polgárháborúja.
undok vérontás
Tékozlástól megroskadt költségvetés, romló közellátás, általános korrupció, majd félszeg és népszerűtlen szanálási kísérletek; az első önjelölt ellenfél vesztegető és ígérgető kampánya, a hatalom félelme, habozása, az erőre kapott önjelölt fékevesztett populista uszítása, majd a katonai puccs és a rákövetkező undok vérontás. Mindehhez a szenátus és a lovagság gyáván asszisztál, majd a győztes puccsistának versengve (a kézcsókig) hízeleg, lelkesen bólint az új ígéretekre. És közben felüti fejét a második önjelölt ellenfél: ígérget, osztogat, gyilkoltat, hozza a katonai ellen-puccsot.
Ez már nem is válság, ez már katasztrófa.
Mielőtt azonban i. u. 69-ben eltemetnénk a Római Birodalmat, lapozzunk vissza az első fejezetre: „… méltóságunkat Vespasianus alapozta meg, Titus gyarapította, Domitianus még magasabbra emelte…” – írja Tacitus. Az alapozás pedig szintén 69-ben történt.
A paradoxont hadd oldjam fel egy anekdotával. Valamikor az érett Kádár-korban egy gyártócsarnok építése során a hatalmas – és profi-mód hatalmasan megvasalt – tartóoszlopokról szedték le a zsalut, s a művelethez a beruházó és a kivitelező mérnökei rendre felvonultak. Mit ad Isten, az egyik oszlop alján köbméteres lyuk tátongott – nem volt elég híg a beton, felakadt a vasazáson. S az oszlop állt, mint a cövek. Mire egy szenior mérnök ennyit mondott az elképedt társaságnak: „Uraim, a szerkezet sokat kibír.”
A Római Birodalom szerkezete sokat kibírt. Talán az elsőségért a jók közt anno dúló harcok edzették meg, talán a köztársasági múlt – ki tudja.
És a mi szerkezetünk?
Nem jogtalan a logikai ugrás. Több jeles közírónk hangoztatja: két olyan ember közül vagyunk kénytelenek választani, akiknek háborújában csak azt tudjuk, hogy az lesz a rosszabb, aki győz. Azt pedig, hogy válság van, egy egész tábor harsogja évek óta.
figyelmezek a szavára
Én a több jeles közírónkkal nem értek egyet, azt pedig, hogy válság volna – ráadásul évek óta – egyszerűen hazugságnak tartom. De aki azt mondja, hogy válság közeledik, ne adj’Isten fenyeget, annak figyelmezek a szavára.
Tehát: mennyit bír ki a mi szerkezetünk?
Az alkotmányos-jogi-politikai szerkezet teherbírásáról fogalmam sincs. De van egy országnak kulturális szerkezete is: azt illetően a legsötétebb kétségek között őrlődöm.
A tömegfogyasztásból már külön kategóriaként kell kiemelni – a book-reading Americans mintájára – a könyvolvasó magyarok kisebbségét. És mennyi a pocsék könyv… A középiskolákban hajszolt, zavarodott és megfélemledett tanárok tanítják az irodalmat és a történelmet (többféle) pártközpont-diktálta, sokszor meg nem gondolt gondolattal teli tankönyvekből. A túlszaporított egyetemek jelentős hányada papírgyárként működik.
Lesz-e, aki méltóságunkat megalapozza?
És most valami egész másról.
Tacitus Összes műveit a Bibliotheca Classica két köteteként az Európa adta ki 1980-ban, fordította, jegyzeteit és utószavát írta Borzsák István.
A hol bölcsen, hol bután vitatott Kádár-kor egyik igazán dicsőséges története az Európa Kiadóé. A kor verőemberek helyett külön-alkukkal, pénzzel, karrierrel igyekezett korrumpálni az értelmiséget; ez ellen a magas szakmai színvonalon működő műhelyek nyújtottak biztos védelmet. Ilyen volt, több más mellett, a Bibliotheca Classica műhelye is.
szerény honoráriumért
Borzsák István (1914–2007) valószínűleg igen szerény honoráriumért fordította le a több tucat ívnyi terjedelmű, közmondásosan nehéz latin szöveget, tiszta, világos stílusban, az eredetihez méltó, keményen kikalapált mondatokban.
Tisztelegjünk a kiadó, a sorozat s a műfordító előtt.
-
Az írás a KELL EGY JÓ SZÓ című sorozatba egy Tacitus-idézethez készült. Az idézet: „A reszkető várost, amely nemcsak a friss gaztett szörnyűségétől, hanem egyszersmind Otho korábbi erkölcseitől is rettenetben élt, most Vitelliusról szóló új hír rémítette meg… Most aztán, hogy a végzet akaratából az egész emberiségnek szégyentelenségben, tehetetlenségben, dőzsölésben két leghitványabb képviselője választatott mintegy a birodalom vesztére, nemcsak a senatus és a lovagság, amelynek mégis valami része volt az állam kormányzásában, és érdeke fűződött fennmaradásához, de még a tömeg is nyíltan kesergett… Majdnem felfordult a világ akkor is, midőn az elsőségért a jók közt dúlt a harc, mégis megmaradt Gaius Iulius Caesar, megmaradt Caesar Augustus győzelme után a birodalom; megmaradt volna Pompeius és Brutus alatt a köztársaság. Most Othóért vagy Vitelliusért menjenek a templomokba? Mindkettőért istentelenség könyörögni, mindkettőért kárhozatos fogadkozni két olyan ember közül, akiknek háborújában csak azt tudhatták, hogy az lesz a rosszabb, aki győz.” (Korunk története I. könyv. 50.) ↑