ROHAN, DE HOVA?
2008 szeptember
(ad notam: Magányban)
„Az óra lüktet lassú percegéssel”,
léptekre bontva rohanó időt;
Az ember eltöpreng, közben köhécsel,
kétes vektorokból húz eredőt.
Testére bajok kisded raja támad,
– Kínos ez inkább, mint irtóztató
Izmok sorvadnak, ízületek fájnak,
A szellem fürge volt – most matató.
Volt mesterségem, s volt egyszer egy műhely,
Hol egybeforrt vágy, tenni bátor ész
munkált; s egy célja volt, a dráma-mű, mely
emberhez szóljon, s ép legyen, egész.
Mesterségem leírta új kor bölcse,
A műhely: rom, csak pora száll tova;
kótyavetyére jut munkánk gyümölcse.
Rohan az idő, rohan – de hova?
Hova? Egy istenkéz sem tartja vissza:
A fogyasztás ül hangos diadalt,
A butaság oly öntudatos lesz- Ah,
A rossz ízlés zeng majd győzelmi dalt.
Mindegy, ki az, aki majd sorsot intéz:
A hatalom lesz legfőbb igaza;
Zsebét erős megtömni az erős kéz,
S a szájon olcsó malaszt a haza.