MÁSVILÁG 8.
2005 szeptember
„Magyarország nem volt, vélhetőleg nem is lesz, de lehetne.”
Pszeudo-Széchenyi
Az ELTE Bölcsészkar Olasz Intézete Umberto Eco termékeny ötletét honosítva bevezette az önfinanszírozó képzést.
Kiszámították, mennyibe kerül, amíg egy diák eljut a diplomáig, majd az összeget megszorozták öttel. A kurzust „Diploma XXL” címen hirdették meg. A fölvételi vizsgán gondosan kiszűrték az amúgy is tehetséges jelentkezőket. A beválogatott és előre fizető kevesek tetszésük szerinti időközönként (lehetőleg havonta) teszik le félévi vizsgáikat: ekkor megismerkednek és kellemesen elbeszélgetnek az illetékes oktatóval, aki igényüknek megfelelő érdemjegyet ír be indexükbe. A szigorlatok hasonló módon zajlanak, természetesen az államvizsga is. Utóbbit azonban több beszélgetés készíti elő, melyeknek nehéz, de nem elérhetetlen célja az irodalom, az írók iránti jóindulat fölkeltése.
a legfinomabb kecskebőrre
A végzett önfinanszírozó piros (kérésre zöld) szattyánbőrbe kötött, mélynyomott aranybetűs, merített papírra kézzel írott leckekönyvet kap, valamint a tanulmányok sikeres elvégzését tanúsító kétféle diplomát. A „kézi” az indexhez hasonlóan kivitelezett, 15×20 cm méretű kétlapos könyv. A „kódex” 50×100 cm méretű, a legfinomabb kecskebőrre kalligrafikus által latinul (magyar fordítás külön mellékelve) írott oklevél pácolt tölgyfa (kérésre kék metál) keretben, kettő darab arannyal futtatott nemes méhviasz pecséttel, a fölfüggesztéshez szükséges megbízható acélszerelvényekkeI.
A képzési modellt a dékán kísérleti jelleggel engedélyezte. A bevételt a tanszék közakarattal a szemináriumok létszámának csökkentésére és az oktatói létszám emelésére fordítja,[1] ily módon lehetővé téve például a közepesen tehetséges, de szorgalmas hallgatók íráskészségének javításához szükséges „tutori” munkát.
-
Az olaszos kollégák nyilvánvalóan olvasták Kálly Géza közleményét, de föltehetőleg nem kívánták megvárni az Oktatási Minisztérium adományát. ↑