Telléry Márton

MÉREG

2013 március

MÉREG

– Egyébként pedig mégiscsak olcsóbb templomba járni, mint pszichológushoz – jegyeztem meg, sajnos, azt hiszem, némiképp gunyorosan. – Ráadásul, egy pszichológustól sosem hallod, hogy halálod után feltámadsz, és biztos lehetsz benne, azzal sem vigasztal, hogy a mennyországban derűsen mosolyogva vár rád az édesanyád, akinek alig néhány hónapja szórakozottan megfogtad a kezét egy este a kórházban, miközben azon gondolkodtál, mogyorós, vagy rumos ízesítésű forró csokit vegyél az automatából, és, bár még meleg volt, érezted, hogy már nem alszik, hanem halott. Soha nem biztat ezzel, nem is teheti, még akkor sem, ha ő maga hisz, vagy szeretne hinni benne.

Úgy láttam, nem figyel rám, miközben persze lehet, hogy nagyon is figyelt, csak éppen nem adta semmi jelét. Az asztalon mászkáló légyre szegezte a tekintetét, ami időnként meg-megtorpanva közelített egy darab kolbászhoz. Vastag falú üvegpoharat tartott fölötte szájával lefelé fordítva, és kínos lassúsággal egyre közelebb és közelebb eresztette az asztallaphoz, hogy aztán villámgyorsan lecsapjon vele – a légy felrepült, de csak a pohár által határolt teret mondhatta magáénak.

– Különben az ember hajlamos úgy tekinteni a pszichológusokra, mint mágusokra, nagy titkok tudóira – folytattam –, de az úgynevezett igazi, nagy titkok kérdéseiben nincsenek, nem is lehetnek előrébb, mint bárki más. Sőt, talán még hátrébb tartanak – tettem hozzá rendkívül ostobán, ma sem tudom, miért.

ködszerű gomolygás

Ő közben az asztal széléhez húzta a poharat, és ügyes mozdulattal újságpapírt csúsztatott alá. Megfordította, ügyelve, nehogy a pohár pereme és a papír között rés keletkezzen, amin át a légy elmenekülhet. Ezután a legfelső konyhapolcról rovarirtó sprayt vett le, a fúvófejet gyorsan-óvatosan az újságpapír alá dugta, és befújt a pohárba. Szemcsés, ködszerű gomolygás támadt az üvegfal mögött, a légy pedig mintha megdermedt volna, néhány másodpercig nem mozdult. Aztán őrült gyorsasággal kezdett repkedni, jó néhányszor nekiment a pohár falának és az újságpapírnak, sőt, a pohár fenekén is többször koppant, ami után egy pillanatig mindig háton fekve maradt, mind a hat lábával kapálódzott, az üvegen-papíron is áthallatszott kellemetlen, mélyen búgó zümmögése. Egyszer csak megszűnt a repkedés, megállapodott a pohár alján, jobbra-balra dülöngött, három pár lábát váltogatva mintha táncolna. Kicsit megemelkedett, az első lábait motollaszerűen, sebesen forgatta, a fejét meg lassan mozgatta, fel és le. Amikor abbahagyta, kicsit odébb mászott, de már nem úgy, mint egy légy – látszott, közben valamiképp átlényegült – hogy aztán folytassa a furcsa táncot.

Ő figyelmesen, mosolytalan mosollyal nézte a legyet, én pedig rosszul lettem. Iszonyúan felmehetett a vérnyomásom, mert a fülemben éreztem a szívdobogásomat, hideg, keserű hányinger kerülgetett, és lehet, hogy el is ájulok, ha 

Ennyi áll azon a könyvlapon, amit itt találtam az árnyékszéken, a másik fele teljesen üres. Az oldal száma hatvanhét, de fogalmam sincs, hogy ez egy regény hatvanhetedik oldala-e, egy novelláskötetből való, vagy más jellegű iromány. Barátom régi parasztházában nyaralunk, amit nagy kert vesz körül, viszont nem tartozik hozzá modern fürdőszoba vagy WC. Ezt nem bánom, szeretek kijönni ebbe a kis épületbe, ide a domb lábához a diófák alá, otthon úgysincs hasonlóban részem egész évben. Ezenkívül, bár ilyesmiről talán nem illik beszélni, ámulattal tölt el a mély gödörben hosszú évek alatt felhalmozódott rengeteg emberi ürülék, ami a friss, világosabb csúcstól tart a feneketlennek tűnő sötétségbe. Az árnyékszék egyben fáskamraként is szolgál, újságpapírt is találni benne, amit gondolom, gyújtósnak gyűjtenek. Az újságok tetején fedeztem fel ezt a lapot, és a majdnem egy hét alatt, mióta itt vagyunk, egyszer-kétszer mindennap elolvastam a szöveget. Ha valaki megkérdezné, szeretném-e tudni, ki a mesélő, ki a legyet elgázosító, mi a történetük, milyen kapcsolatban állnak egymással, férfiak vagy nők-e, s hogy miként folytatódik az elbeszélés, mi történik a szereplőkkel, a léggyel, azt felelném: persze, természetesen! Az igazság viszont az, hogy egyáltalán nem érdekel.

A TITOK LEGYEN! című összeállításból