MENET A KÉPTELENSÉGBE
1998 április
ABSZURD VÁLLALKOZÁS SZÜLETIK
Watson:
A darwini elmélet elfogadásából közvetlenül következik a felismerés is, hogy egy-két milliárd évvel ezelőtt élet a Földön csak igen egyszerű formában lehetett, és valószínűleg a ma létező legegyszerűbb életformákhoz, a baktériumokhoz hasonló volt. Természetesen e parányi baktériumok létezése arra utal, hogy az élő állapot lényege már ezen az elemi szinten is megtalálható, és az élet valamennyi formája – alacsonyabb és magasabb rendű egyaránt – ugyanazon alapvető biológiai törvényszerűségek szerint működik.
Majd később: Az élet legalapvetőbb tulajdonságait meg lehet találni egyetlen növekvő sejtben is.
Szent-Györgyi:
Kutatásaimban mindig az az elképzelés vezetett, hogy csak egyféle élő anyag van, ami elburjánzott glóbuszunk felszínén, miközben változatos formáit, méreteit, színeit és bonyolultságát tekintve, mindenhol alkalmazkodott az eltérő körülményekhez. A megjelenési formák nagy változatossága ellenére, az élet azonos, véges számú alapelvre épül, akárhol és akármerre, akármilyen alakban is jelenik meg előttünk: „a varangyos béka és a királyfi” között valójában nincs különbség.
Másutt: …meg voltam arról győződve, hogy nincs alapvető különbség az ember és az általa lekaszált fű között.
Monod:
(saját fordítás, mert főműve nem jelent meg magyarul) Az élet megjelent a földön: az esemény előtt mekkora volt a valószínűsége annak, hogy ez bekövetkezzen? Nem lehet kizárnunk a hipotézist, éppen ellenkezőleg, hogy a döntő fordulat egyetlenegyszer következett be. Ez pedig azt jelenti, hogy az a priori valószínűsége csaknem a nullával egyenlő. …ha a kódot tekintjük, úgy tűnik, hogy a bioszféra egyetlen eseménynek a származéka… Az a priori valószínűsége egy olyan különleges eseménynek, amely egyszer történik meg az univerzum minden eseménye közül, csaknem nulla. …Előre nem volt meg belőle semmi. A sorsa aszerint íródott meg, ahogy betöltötte, nem előtte. A mienket sem írta meg senki, mielőtt megszületett volna az emberi nem, mely egyedül volt képes egy logikai rendszerrel szimbolikus kommunikációt alkotni. Ez pedig egyszeri esemény, mely óva int bennünket az antropocentrizmustól. …Az univerzum nem volt terhes az élettől, sem a bioszféra az embertől. A mi számunkat Monte-Carlóban húzták ki a ruletten.
Dawkins:
Azután egyszer csak véletlenül egy különösen figyelemreméltó molekula jött létre. Ezt replikátornak fogjuk nevezni. Lehet, hogy nem volt a legnagyobb vagy a legbonyolultabb molekula a környéken, de rendelkezett azzal a különleges tulajdonsággal, hogy képes volt másolatokat készíteni önmagáról. Ez nagyon valószínűtlen véletlennek tűnhet. Az is volt. Elképzelhetetlenül valószínűtlen… Valójában nem is olyan nehéz elképzelni egy önmagáról másolatot készítő molekulát, mint első pillantásra látszik, ráadásul ilyen molekulának csak egyetlenegyszer kell keletkeznie.
Később: Négymilliárd év alatt milyen sorsra kellett jutniuk az ősi replikátoroknak? Nem haltak ki, hiszen régi mesterei a túlélés művészetének. De ne keressük őket szabadon lebegve a tengerben, már réges-rég feladták ezt a lovagi szabadságot. Most óriási kolóniákban nyüzsögnek, gigantikus zörömbölő robotok biztonságos belsejébe zárva, az élőlények belsejében, elzárva a külvilágtól, mellyel tekervényesen közvetett utakon érintkeznek, s melyet távvezérléssel manipulálnak. Itt vannak mindannyiunkban: ők teremtettek bennünket, testünket, lelkünket: az ő fennmaradásuk létünk végső indoka. Most gén névre hallgatnak, mi pedig az ő túlélőgépei vagyunk.
Jacob:
Az evolúció elméletével eltűnik az eleve elgondolt harmónia fogalma.
Később: Mi lehet mármost a baktérium célja? Vajon mit akar termelni, ami jogossá teszi létét, meghatározza szervezettségét és indokolja munkáját? A kérdésre nyilvánvalóan egy, csakis egy válasz adható. Az a valami, amit a baktérium szüntelenül termelni igyekszik: két baktérium.
Később: A genetikai kód feltehetően azért univerzális, mert minden, aminek idáig élnie sikerült, egyetlen őstől származik. Márpedig egyetlenegyszer bekövetkező eseménynek nincs mérhető valószínűsége… a biológia bebizonyította, hogy az „élet” szó mögött semmiféle metafizikai egység nem rejlik. Az összeilleszkedés képessége, az egyre bonyolultabb struktúrák létrehozása, még az önreprodukció is, mind az anyagot alkotó elemek tulajdonsága.
Később: …az első rendszer, a genetikai memóriarendszer, minden organizmusban közös.
M. Smith:
Mindenesetre tény, hogy a kód egyetemes (univerzális): a GGC sorozat a vírusoktól az emberig minden szervezetben glicint jelöl és ugyanilyen egyetemes a többi bázishármas jelentése is. Ez arra utal, hogy van egy „legjobb” kód, amelyhez minden szervezet eljutott, vagy arra, hogy minden ma létező szervezet ugyanabból az egyszerű ősből alakult ki és a kód azóta nem változott… Ahogy az emberi nyelvek, a genetikai kód is nagymértékben esetleges… Ha tehát már kialakult a kód, aligha változik; amennyiben pedig minden létező szervezet egyetlen közös őstől ered, egyetemessége semmiképp sem meglepő.
Lorenz:
Bizonyos, hogy minden magasabb rendű állat és növény azoktól az organizmusoktól származik, amelyek „feltalálták” a kromoszóma-apparátust, a meiózist és a zigóta kialakulását, és minél több fényt derít a kutatás az alacsonyabb és legalacsonyabb életformák szaporodására, annál gyakrabban merül fel a kérdés, hogy az információk szerzésének és gyűjtésének azt a képességét, amit éppen most tárgyaltunk, nem az élet létrejöttéhez kell-e kapcsolnunk.
Én úgy gondolom: Az élet a legősibb sejt képtelen vállalkozása: elhatárolódás, osztódás, asszimilálás. Hártyával vagy fallal körülhatárolja magát, meghatározza, hogy eddig vagyok én, ezután jön a külvilág. Az osztódás matematika, önhatványozás. Az asszimilálás a külső világ felhasználása saját maga felépítésére.
Az elhatárolódás fenntarthatatlan.
A szaporodás kivihetetlen.
Az asszimilálás megoldhatatlan.
– Várjál egy pillanatra – mondja egy másik hang –, mióta megszületett, több milliárd év óta egyfolytában van élet. Mit beszélsz te sikertelenségről? Megoldhatatlanságról? Hiszen elhatárolódott, szaporodott és asszimilált, és ezt folyamatosan csinálja sikerrel.
– Úgy gondolom, hogy meghalunk, végünk lesz, s mint ahogy nincsenek, akik voltak, a jövőben nem leszünk. És mint ahogy az egész folyamat kozmikus viszonyoktól függ, és a kozmikus viszonyok biztosan megváltoznak, az egész folyamat eltörlésre ítélt.
– Ki törődik a végtelennel! Ameddig élek, enyém a világ. Annyi az enyém, amennyit meg tudok enni, fel tudok használni, és meg tudok érteni belőle.
– Én is ezt mondom. Az élet pusztulásra ítélt helyi folyamat csodálatos villanása. Minden részlete instabil, független elemek függvénye, és az egymást evés miatt örökös küzdelemre ítélt. Ezt nevezed sikernek?
– Azt nevezem sikernek, hogy soha nem látott jelenségsorozatot alkotott. Hogy ameddig élek és te élsz, soha nem látott módon érzékelek, érzek és gondolkozom. De ennél még több is, mert ezt a folyamatot tovább adom.
– Ez csak távlat kérdése. Nem érinti a lényeget.
Úgy vélem: Abszurd jelenség fejlődött és bontakozott ki, de a variációk csak felületes változatok, a különbség nem érinti sem a kémiáját, sem a mentalitását, az univerzális mindenütt azonos.
Mi emberek, a többi élőlénnyel együtt, szolgáljuk az ős egysejtű abszurd vállalkozását,
beszéddel, szervezkedéssel, fegyverekkel,
csatákkal, felszereléssel, lakásépítéssel,
okossággal, butasággal, megszállottsággal,
ügyeskedéssel, élvezettel, szenvedéssel,
stratégiával, erőszakkal, ravaszsággal,
pusztítással; termesztéssel, hittel,
dekorációval, buzgalommal, fantazmagóriákkal,
elképzeléssel, bűnbánattal, büntetéssel,
felfedezéssel, hamisítással, megértéssel,
értetlenséggel, tagadással, magyarázással,
lázadással, rendezkedéssel, képzelettel,
látással, káprázattal, fogalmakkal,
szeretettel, gyűlölettel, reménnyel,
találékonysággal, tanulással, tehetséggel,
vad ambícióval
és a vadságon belül
még vadabb együttműködéssel.
AZ ABSZURDITÁS FOLYAMATA
Az abszurditásnak nincs megoldása, csak folyamata van. Mire az ember megjelent és beszélni kezdett, a rafinált és erőszakos testvérgyilkosság és egymást fogyasztás már kifejlődött, a beszélő élőlénynek ebbe a helyzetbe kellett beleilleszkednie.
A képtelenséget nem lehet belátni, mert az feladás lenne, a belátó kiesne a versenyből, és csak a megszállott harcos szaporodik. A beszéd első feladata az abszurditás kimagyarázása volt, az értelem megteremtése az értelmetlenségben. Az értelem első tevékenysége volt a megoldás és értelem belemagyarázása a világba.
A folyamat pedagógiájának evolúciósan kifejlődött eszköze az élvezet és a szenvedés.
Az élet a legközönségesebb anyagokból mérhetetlen bonyolultsággal építkezik. Nem az anyagok különösek, azok csupán felhasznált szerkezeti elemek, a különös a konstrukció, az organizmus. Az élet a legizgalmasabb és legváltozatosabb részjelenség egy tökéletesen unalmas és sivár világban. Az egyedek és csoportok kiépülése mind pusztulásra ítélt zsákutca, és ezek célratörő, érzékeny, ugyanakkor kivétel nélkül bukásra ítélt harca. Az ősképtelenség megoldhatatlan feladatai csodálatos változatokban bontakoznak ki. A folyamat célja elérhetetlen, megvalósíthatatlan, de a lény lényege, hogy ezt nagyon akarja.
– Ez nem tetszik nekem. Lehet, hogy az egyének elpusztulnak, de az egyének talán jelentéktelenek.
– Az egyének játsszák el a drámát, bennük jelenik meg az emberi tartalom lehetősége, ők alkotják a történelmet, ők alkotják a tömeget, a tömegek vezetőit, a szenteket, az igazmondókat, a nagy felvilágosítókat, a rendcsinálókat, a forradalmárokat, a mintaképeket és az eltévelyedetteket, a kódexek megfogalmazóit és másolóit, ők azok, akik megtapossák a kódexeket, nekik vannak érzelmeik, emlékeik, felfogásuk és betöltött sorsuk. Őket tanítják, etetik, szervezik, ítélik el, irányítják, dicsőítik, róluk írnak életrajzot, őket nevezik ki, koronázzák meg, gyalázzák és végzik ki.
– Utálom az individualizmust.
– Ha az egyén lényegtelen, mert esetleges, múlandó, könnyen elpusztítható, irányítható, terelhető, tömegesen kivégezhető – mi lehet még az életen belül fontos?
– Lehet, hogy a hasonlíthatatlanul csodálatos folyamat a fontos.
– De hát ez is csak elvont fogalom, s kinek, minek fontos? Ha az egyénnek fontos, akkor lényegtelen, hiszen az egyének sem fontosak. Ugyanez áll a társadalomra és a fajra. Biztos, hogy az életfolyamat a szervetlen kozmikus világnak nem fontos. Ha valaminek vagy valakinek nem fontos, az a világegyetem és a csillagos univerzum. Ha a fontosság azt jelenti, hogy másnak a léte függ tőle, akkor bármilyen fizikai energiaállapot fontosabb az életnél, mert az élet attól függ és a világ az élettől független, nélküle tökéletesen megvan és működik. Csak az élet függ szűk kozmikus feltételektől. De az is lehet, hogy a fontosság fogalma egy megveszekedett élőlény egyedeinek rémálma.
Amúgy a világ nem igényli, hogy megismerjék. A mesterségek és a természettudomány ismerete és ennek az ismeretnek az általánosítása melléktermék. Főirány és főfeladat az abszurd életküzdelem szolgálata.
Átutazók vagyunk, csak pillanatokra lehetünk otthon ebben a világban, az évmilliárdok alatt kifejlődött arzenált percekig birtokoljuk, majd továbbadjuk és eltűnünk. Rövid időre találkozunk és elbeszélgetünk.
TRANSZCENDENS SPIRITUÁLIS GONDOLATOK
A pontos és objektív megfigyelés tájékoztat a való világról, az emberi gondolkodás konstrukciói, a babonák, elméletek, hitek és ideológiák pedig arról, hogy az ősegysejtű nagymama miféle vállalkozásba fogott.
A transzcendens gondolatok csodálatos megjelenései az őseredeti határvonalaknak, a terjeszkedésnek és a világ felfalásának, és az élet nyugalom nélküli, instabil csatáját mint a világ alapvető törvényeinek megvalósulását jeleníti meg. A jól kifejlesztett transzcendens gondolat minden formájában kifejezi, hogy egy világteremtő, harmonikus, mindent tudó bölcsesség az ember kedvéért alkotta meg ezt a végtelenül bölcs és jó világot, és feldíszítette a kozmosz dekorációival. A beszélő egysejtűcsemete transzcendens és istent teremtő gondolatai ennek a lénynek az uralmát és uralmának folytonos terjeszkedési törekvéseit próbálják legalizálni, sőt ezt próbálják a világ legfőbb indítékának és mozgatójának tekinteni. A transzcendens spirituális babonás rémülettel és gyűlölettel figyeli az objektivitásra törő vizsgálódást, undorító, kicsinyeskedő, akadékoskodó, cinikus, szentségtelen materializmust lát benne, ugyanis ez a fajta vizsgálódó mér és megfigyel, ebből következtet, míg a spirituális elképzel, mégpedig gyönyörű szellemi alkotást képzel el, és a jelenségeket úgy akarja látni, hogy ebbe az elképzelésbe beleférjenek.
Amint feltűnt az észszerűség a zsákmányszerzésben, a szervezkedésben, a védekezésben és a mesterségekben, szükségessé vált, hogy ezt az észszerűséget a tökéletesen észszerűtlen alapindítékra is kiterjesszék. Az egész folyamat elején már megjelent mint legfontosabb elem a kényszer, hogy a dolgot folytatni kell. És nem azért jelent meg, mert valami rajta kívül levő ok meghatározta, vagy mert ez benne lett volna a világ általános rendjében, hanem a létezése véletlenével együtt jelent meg, szervezetileg hozzátartozott, és a mohó vágy, hogy életben maradjon, a szervezet leglényegesebb és leguniverzálisabb funkciója lett; szelekciósan kifejlődött és megőrződött, mint egy általánosan nélkülözhetetlen elem. Ennek a szolgálatában fejlődtek ki az életküzdelem észlényeinél a képzeletkonstrukciók, a spirituális fantáziaépítmények, melyek minden esetben magukon hordják feladatuk és származásuk bélyegét és az eredeti organikus strukturáltságot, ráadásul azt a jellegzetes individualizmust is, mely az életet jellemzi. Ugyanis itt nincs egyformaság, mint az atomok között, minden faj különbözik és nincs két egyforma egyed.
Egy abszurditás magyarázata, egy képtelenség realitásnak feltüntetése óriási feladat, de ezt az ember kénytelen megszállottan végezni, mégpedig az emberelőd óta a legújabb időkig. Kultúránknak ez a legfőbb tartalma és ezt szolgáljuk felfedezéseinkkel és minden eszközteremtő képességünkkel, tájékozódó megfigyelésünkkel, lélegzetünkkel és emésztésünkkel. Kultikus tánc a tűz körül, koponyalékelés vagy katedrális, haláltábor vagy mauzóleum a Vörös téren, sólyom fejű isten vagy jóságos és titokzatos űrlény, mind egyformán az ősegysejtű képtelen vállalkozásának magyarázata. Minden szertartás és beavatás védekezés a kegyetlen valóság ellen, hogy véletlen és véletleneknek kiszolgáltatott kínos esemény vagyunk, bizonygatása, hogy mi vagyunk a világ lényege, értünk lett az egész, és a mi mentalitásunk az egész univerzum alkotója és mozgatója.
A világ mesével etetett gyerekei vagyunk, és mi magunk is boldogan vetjük bele magunkat a mesékbe, mert mint képzelgő és beszélő élőlények, ez a természetes elemünk, és mert a dolgok hagyják, hogy meséljünk róluk.
az életfolyamat természetes pedagógiája
A spiritualizmusnak nem ellentéte az érzékiség, a hatalmi őrület, a bűnözés és az úgynevezett materializmus, csupán a káprázatba kapaszkodás más-más elnevezése, és akik ezeket a megoldásokat keresik, egy biológiai jelzőrendszer áldozatai. A nemi kielégülés, a táplálkozás, a győzelem extázisa, a birtoklás biológiai jutalommal jár, ugyanakkor a kifosztottság, a sérülés, a betegség, a vesztés, a kiszolgáltatottság szenvedés, ez az életfolyamat természetes pedagógiája. Van viszont mesterséges fájdalomcsillapító és élvezetokozó módszer és szer, mely valódi céltól függetlenül a jelzőrendszert manipulálja, mint a kísérleti macska agyában a diódák.
Tág a tér a gyönyörű szimbolikus legendáktól a brutális áldozatokig és beavatási szertartásokig, a jónak a rossz elleni csodálatos küzdelme spirituális alapon, melyben szerepelhet a káprázatos emberi magyarázóképesség, hogy egy-egy vallásháború vagy hősies nemzetvédés esetén a hóhér a jó képviselője és a csecsemő az elpusztítani való gonosz. Születnek szobrok és megható zeneművek, kórusok, festmények és könyvekbe kristályosodott legendák hősökről, csodákról, mennybemenetelről, tökéletlenségről és tökéletességről, jóról, rosszról, igazságról, és ami még fontosabb, az igazságtétel eljárásairól és bajnokairól, isteni javaslatokról és dorgálásról, kárhozatról és megdicsőülésről, de mind-mind az ősegysejtű evolúciósan kifejlesztett parancsa egy fantáziával és beszéddel terhelt variációban.
Vigyázzunk, ez nem rossz – természetes alapon jött létre, elpusztíthatatlan és szükséges eleme az emberi dialektusban előadott életküzdelemnek.