MENEDÉK

Ma bebújtam a kamrába,
oda sem férnek a nagyok,
kézen-lábon csúszva-mászva,
hiszen most kutya vagyok,
aki fél az emberektől.
Itt dobozpuha a meleg,
hiába hívnak, nem megyek föl.
Kolbásszal teli üvegek
játszanak velem a polcok alatt,
ugat velem a porcukor,
datolyán kúszó tésztadarab,
a porszívón rongy guggol
kacagva, már nem szipogok.
Sópárnára kucorgok lassan,
hallgatom, hogy kinn mi mozog.
Vihar lehet, mert dörögve csattan…

Hátha benyitnak.
„hát Te meg itt vagy?”,
kérdezik,
és nekik
a pormacska tátog csupán.
Jó lenne, ha nem haragudna apára anyukám.

kép | Marco Nedermeijer