AKI MÁSNAK VERMET ÁS
MAGYAR CSALÁDI KALENDÁRIUM [1989 július]
A munka társadalmában élünk.
Ebből következik, hogy aki másnak vermet ás, az dolgozik.
Nekünk erre illik most koncentrálnunk.
A veremásás: munka. Szellemi és fizikai mozzanatok összessége. Először is ki kell ötleni, hogy hová ássuk a vermet, amelybe az illetőnek bele kell majd esnie. Milyen talajba, milyen eszközökkel ássunk? A kavicsos talajt jobb tán először kapával fellazítani, akárcsak az ősgyepet, ki ne csorbuljon az ásó éle. Homokos talajba fütyörészve is áshatunk, csak vigyázni kell, hogy be ne omoljon a homokpad fala.
De ez még odább van.
Előbb még azt kell tisztázni, milyen mély legyen a verem.
Ki tudjon-e mászni belőle az illető, aki beleesett vagy mozdulni se tudjon? A beleesés a cél, vagy az, hogy benn is maradjon?
Jó, maradjon benn.
munkamegosztás
De akkor mi lesz velünk? Ha olyan mély vermet ásunk, hogy az illető ne tudjon kimászni belőle, mi magunk se fogunk az ásás végeztével. A veremásó is bent marad? Bent bizony. Csak úgy tud kijönni ásás végeztével, ha társa van, aki kihúzza. Vermet ásni tehát csakis társasan lehet, ha nem akarunk ráfizetni. Munkamegosztás. Egy, aki ás; egy, aki kihúz. De ha ez így van, akkor a közmondás elejét át kell alakítani, csakis a többes szám használata valóságszerű. Akik másoknak vermet ásnak, azok…
Az a borzasztó, hogy ez sem igaz. A társadalmi munkamegosztás olyan fokán, mint amilyenen mi élünk, már különválik a szándék a cselekedettől. Én azt akarom, hogy amaz belezuhanjon, de mással ásatom meg a vermet. Bérmunkában? Szerződésben? Kényszerrel? Emberbaráti szeretetből? Mindegy. Enyém a verem gondolata, de ő ássa. Aki másnak vermet ásat, maga esik bele?
De mi lesz azzal, aki ásta? Ő is beleessen? Hiszen végül is ő ásott. Mondhatta volna, hogy kérem, én ezt nem vagyok hajlandó kiásni. De nem szólt semmit, csak ásott.
Essen hát bele ő is. Akik másnak vermet ásnak, essenek mind bele.
Igen ám, de ha egy ilyen ásó ember beleesik, joggal hivatkozhat arra, kérem, én nem tudtam, hogy milyen célból ásatják velem ezt a vermet. Nem szólt nekem senki semmit. Azt hittem, aknát ásunk a vízórának, azt hittem, gödröt ásunk a zöldtrágyának.
Nehéz eset.
A veremásás munka, és mi valamennyien dolgozunk. De nem tudni, hogy mi lesz a munkánk vége, mire használják annak eredményét.
És aki már eleve magának ás vermet?
Akkor abba is más essen bele?
Vagy ő maga?
Mi mindannyian vermet ásunk, de azt se tudjuk, hogy verem-e.
Ásunk, a trikó a hátunkra tapad, egymás lélegzetét halljuk a verem alján, ettől új erőre kapunk, nem akarunk semmire se gondolni, csak ásunk tovább, egyre lejjebb.
Néha felnézünk, már csak tenyérnyi folt az ég.