MÁSVILÁG 13.
2005 július
„Magyarország nem volt, vélhetőleg nem is lesz, de lehetne.”
Pszeudo-Széchenyi
Hiába látok rá önvakultságomra – restelkedem is miatta –, mégsem tudom tárgyilagosan, személyes érintettségemmel mit sem törődve rögzíteni a Szalay utcai eseményeket. Nekifogok századszor is, próbálom (hisz évekig napilapnál dolgoztam) egy normális, már-már mínuszos hír műfajába gyömöszölni, mintha a fogalmazás szenvtelensége és tömörsége eleve józan bólintás volna: helyes, jól van. Végtére Magyar Bálint oktatási miniszter is szűkszavú kommünikében közölte, hogy intézményében észszerű és radikális összevonásokról döntött. mindenekelőtt arról, hogy az Oktatási Minisztérium eztán csak a Szervita téri épületben működik, és Demszky Gábor főpolgármesterrel egyeztetve a Szalay utcai épülettömböt (amely korábban, hosszú évtizedekig, a Rákosi- meg a Kádár-rendszerben is az oktatási és kulturális tárca székhelye volt) átadják a Fővárosnak. A miniszter és a főpolgármester nem állt kamera elé, a tülekedő újságírókat megkérték, hogy amíg a „leépítéssel” és az épület átalakításával járó súlyos gondokat nem tudják emberségesen megoldani, ne keltsenek zavart fél-igaz híresztelésekkel. Miután a fővárosi közgyűlésen a képviselők döntő többsége „igen”-nel szavazott, három-négy héten belül megkezdődik az épület belső átalakítása, majd a munkálatokról tudósítsanak folyamatosan. Magyar Bálint javaslatára ugyanis hajléktalan, illetve úgynevezett átmeneti szállást létesítenek a hatemeletes házban. A reszocializáltak – kiváló tervezők és gyakorlott építésvezetők irányításával – maguk végzik az építési munkákat, s a továbbiakban is fontos elv marad, hogy a lakók ne legyenek kiszolgáltatottak az állam vagy a tehetős emberek karitatív gesztusainak – hogy mindenben megtalálják érdekeltségüket, és minél előbb önálló lehessen az életvitelük.
Szakértők szerint Budapest és környékének egyre nyomasztóbb „hajléktalan-ügye” csakis a különböző tárcák (az esélyegyenlőségi, környezetvédelmi, gazdasági, informatikai, egészségügyi stb.) összehangolt „nagy beruházásával” képzelhető el. Az apró-cseprő jótékonykodások, karácsonyi és egyéb akciók a 21. században már annyira visszatetszők, úgyszólván ósdiak, hogy inkább ártanak, mint használnak.
nem tetszettem magamnak
Hallom és olvasom ezeket a nemcsak szívdobogtatóan pozitív tartalmú, hanem végre-végre cafrangok és csinnadratta nélkül, mondhatni dísztelen méltósággal közölt híreket, és az első pillanatban egy óvodás dacosságával reagálok: még hogy Magyar Bálint javaslatára! Hiszen több mint két esztendeje jelent meg Az egész ügymenet című szociografikus mesém, amelyben többek között az intézmények-apparátusok beteges felduzzadásáról is írtam, és – igaz – zárójelben megjegyeztem, hogy „milyen nevelőereje, példaértéke volna egy radikális önkorlátozásnak, s ha mondjuk az egyik belvárosi épületet [az Oktatási Minisztériumról szólva] átalakítanák hajléktalan- és átmeneti szállássá, deklarálva, hogy Európában végképp nem tűrhető el a nyomor, a kiszolgáltatottság, a társadalmi igazságtalanság és züllöttség olyan, nemzetközileg egyébként tudomásul vett foka, amikor kormányzati jóváhagyással, legfeljebb sajnálkozással tömegek „hálnak az utcán”. Szóval nem tetszettem magamnak, ahogy felkaptam a fejem, s mintha a tulajdonjogomat védeném, mondtam: még hogy Magyar Bálint javaslatára! De csakugyan pillanatnyi volt ez az idétlen, amúgy idegen felcsattanás, máris bölcselkedéssé laposodott, amelyet a gerjesztett ámuldozás sem tett rokonszenvesebbé: hogy persze, egy ilyen nagyszabású programhoz sok-sok ember akarata és munkája kell, s hogy igazán mindegy, név szerint ki a kezdeményező, meg hogy mennyire nem tudható, megjelent szövegeink hogyan hatnak, hogyan élnek tovább, hogy a folyamatosan tapasztalt közöny, lám, látszólagos… és így tovább, végtelenül. Miközben javában restelkedtem, és szorongva intettem magam: aki szabadságot és egyenlőséget akar, annak önmagát is meg kell szabadítani a kicsinyesség és az önzés mindenféle változatától – s mint egy boldogító fürdőzés után azon tűnődtem, hogyan vehetnék részt a tervek szerint már az év végén üzemelő szállás mielőbbi kialakításában.