Márton László

HÓBUCKÁK ÉS KÖNYVOLDALAK 

1997 március

HÓBUCKÁK ÉS KÖNYVOLDALAK 
Mottók:
1. „Jelek a szélben, rajzolat a hóban”
(Tomas Venelova. Múzeum Hobartban)
2. „Már a hóeltakarítás is nagy többletmunkája a városi lakosságnak”
(Szekfű Gyula: Forradalom után)
Amikor ezeket a sorokat írom, két hete hó borítja Budapestet, Magyarországot, Kelet-Közép-Európát és mindent, ami a szabad ég alatt van. Két hónap múlva, amikor ezek a sorok megjelennek (anélkül, hogy napvilágot látnának, elvégre belső ruhatárról van szó), ebből a hóból, amely idei hó, noha őrzi folyamatosságát a tavalyi hóval, a szabad ég alatt már semmi sem lesz látható; ide, a belső ruhatárba szeretnék átmenteni belőle egy hóemberre való adagot.

Sajnos, a hóembergyúrás kimaradt az életemből. Gyerekkoromban fázott a kezem, s képtelen voltam belátni, hogy egy idő után már nem fog fázni, ha túljutok a kezdet nehézségein. Mire ezt beláthattam volna, jöttek a hetvenes évek, hó nélküli, enyhe télvizekkel. most pedig felnőtt vagyok, és a gyerekeim azok, akiknek fázik a kezük. Valójában persze nem ez a legfőbb nehézség. A hóembergyúrás kockázatos dolog. Embert gyúrunk a magunk képére és hasonlatosságára, gyarló karikatúránkat. Répából van az orra és széndarabokból a fogsora (bár ezzel nehézségek vannak, amióta földgázzal szokás fűteni). Mi lesz, ha egyszer valaki túl köze] hajol a répaorrhoz, és a nagy munkától kimelegedve, lihegve – életet talál belé lehelni? Mi lesz, ha egyszer valaki, embergyúrástói felforrósodott kézzel, a hófej formálása közben belevési a hóhomlokba – véletlenül kikanyarodott héber betűkkel, jobbról bal felé – Isten titkos nevét? Mi lesz, ha egyszer egy ilyen hóember elindul – ki fogja őt megállítani? Talán a láthatatlan hólapátok hajnali zörgése? Erről a hajnali zörgésről szeretnék beszélni, és persze a láthatatlan hólapátokról is. Meg a sóról is, pontosabban arról a félreértésről, amely miatt a só, illetve annak vizes oldata el-árasztja a téli utcákat. Valaki egyszer S betűt gépelhetett H betű helyett, és azóta télen együtt jár a hó meg a só. Más értelmes magyarázatot nem tudok a só jelenlétére; ha ugyanis a havat ellapátolják a láthatatlan hólapátok, akkor előbukkan az aszfalt, ha nem lapátoljak el, akkor a járókelők letapossák; mindkét esetben járható lesz, nem úgy, mint sózás esetén, amikor térdig érő, szennyes latyakká változik, majd a kályha melegétől kivirágzik a nadrágok, szoknyák szegélyén; valamint sóvirággal borítja az öreg néni ridiküljét, mert az öreg néni hóna alatt viszi a dakszlit sétálni, ugyanis a hideg, csípős latyak szétmarná a dakszli bőrét, aki ezért hón alól pisil, így viszont annak a negyven évvel ezelőtti kecskének a bőrét marja szét, aki volt szíves átváltozni ridiküllé.

magán bűnök és köztisztaságok

Feladatok: 1. Utánanézni, hogy negyven évvel ezelőtt, a forradalom leverését követő hónapokban készítettek-e kecskebőrből ridikült, Vagy azt esetleg Bécsből kapta az Angéla néni? 2. Örvendeni, hogy nem tárgyesetben gépeltek H betű helyett S betűt, mert akkor most nem sót, hanem savat fröcskölnének a magán bűnök és a köztisztaságok. 3. Újév reggelén frissen hullott havat gyűjteni fazékba, tűzhelyen kiolvasztani, teát főzni belőle; lágy vízben jobban érvényesülnek a tea zamatai, mint csapvízben. Előnyben részesítendő a tavaszi szüretelésű darjeelingi tea, de japán zöld tea is megteszi, ez esetben ajánlatos fenyőgallyról szedni a havat, mert a tűlevelek fanyar mellékíze meghitt komolysággal itatja át a főzetet. 1. Ellapátolni a havat a ház elől és a Csaba lépcsőről.

vecteezy snowballs pyramid winter game snow 13673931

Kiegészítő megjegyzések: 1. Lapátolni hajnalban célszerű, amikor a hó még nincs összetaposva. Te magad légy a láthatatlan hólapát. 2. Ha a teavíznek való hó gyűjtése közben egyszer elmegy melletted a 39-es busz, az nem baj, attól a teavíz még iható marad; a koromszemcsék szépen összegyűlnek a fazék alján. Mindazonáltal nem árt igyekezned, mert ha kétszer megy el melletted a 39-es busz, amely húszpercenként jár, és környezetbarát járatnak számít, akkor mondj le a teavízről a következő hóesésig. 3. A hógolyókról is lehetne írni, de nem érdemes. Minden hógolyó egy-egy elkezdett, ám be nem fejezett hóember, abortált hóembrió. Most a könyvoldalakról kellene, hogy beszéljek, de már nemigen van rá hely. Arról, hogy mit ír Rilke barátja, Rudolf Kassner a tájbeli erővonalak és az emberi arcvonások párhuzamairól. Arról, hogy miért éppen Kassner könyve fölé hajoltam úgy, mintha sövényekkel beültetett, behavazott síkságot néznék hegyoldalból, holott az írói világba magasból kukucskáló, olvasó és kíváncsiskodó torzpofa víziója egy másik korszakban élő, másféle gondokkal és gondolkodói feladatokkal viaskodó író, Giwi Mergwelaschwili munkáiban bukkan fel. Egyelőre csak annyit, hogy a belső ruhatárban elhelyezett értéktárgyak mindenki számára hozzáférhetők, ám (reményeim szerint) mégsem kallódnak el; azonkívül az elmúlt két órában, amióta írom e sorokat, odakint öt-hat fokot emelkedett a hőmérséklet, és most olvad.

kép | vecteezy.com