SÉTA A KALAPON

Széleskarimájú, sötétszürke kalap. De egyáltalán nem gőgös, hivalkodó. Inkább olyan otthonos. A teteje beroggyant. A karimája enyhén lejtős. Én meg ott álltam a szélén. Körülnéztem, tájékozódtam. Hatalmas szi­var füstölgött a kalap alatt. Okádta a füstöt. De ebben se volt semmi fe­nyegető. Merészen előrenyúló orr. Meglehetősen gúnyos tekintet. Hová bámult ez a szivarozó férfi? Mit láthatott abból a füstfelhőből? Leszólok hozzá. Bemutatkozom. Ez a legkevesebb. Hiszen ő a házigazda. Ugyan! Ez teljesen felesleges. Valahonnan ismerjük mi egymást. Mindent tud rólam. Már az is jó jel, hogy nem pöccint le a kalapja széléről.

Leguggoltam. És úgy iskolásan tagolva rákezdtem.

A-bé-ab!

vaskalap

ha megütöd megharap!

Elhallgattam. Ez meg mire volt jó? Ez az ostobácska gyerekvers?

A házigazda egy pillanatra kivette a szivart a szájából. Rövid, türelmetlen mozdulat.

Visszahúzódtam a kalap széléről.

Sétára indultam. Útra keltem. Eljött már az idő, midőn vándorolni kell… vándorolni kell!
egyedül vagyok
Alighanem egyedül vagyok ezen a kalapon. Olyan biztos? Lehet, hogy összeakadok valakivel. Lehet, hogy már régóta figyelnek. Nevetgélnek, összekacsintanak. Micsoda fura pofa! Csak nem akarja körbejárni? Ó, ó, hiszen ez egy nagy felfedező!

Majd váratlanul elém fut egy lány. Rámnevet. A nyakamba ugrik. Mi az? Már meg se ismersz?

Egy régi barátom lobogtatja a kezét. Öregem! Mit keresel itt? Egy öreg jegyszedő a Fővárosi moziból. Ma nem lehet belógni, fiatalúr! Telt házunk van.

Jegyszedő! Ugyan mit keresne itt egy jegyszedő? Errefelé nincs mozi. Miért ne len­ne? Régi filmeket adnak abban a moziban. Vagy éppen újakat! Sehol máshol nem játsszák azokat a filmeket, csak a kalap mozijában. Minél előbb be kell jutnom!

Rákapcsoltam. Szinte futottam. De mindjárt le is lassítottam. Nyugalom! Majd csak rábukkanok arra a mozira. A lányok is feltűnnek a kalap sétányán. A lányok és a régi barátaim.

Nem tűnnek fel a lányok. Se a lányok, se a régi barátaim. Nem bukkantam rá semmi­féle mozira.

Magányos séta egy elhagyott tájon.

Körülöttem lehullott levelek, ágak, széttaposott virágok.

Valaha fák lehettek ezen a kalapon. Mi lett velük? Elszálltak a levegőben? És azok a széttaposott virágok? Ki tette ezt velük? Mindenesetre járt itt valaki. Hová tűnhetett? A házigazda egyszerűen megunta? Lefricskázta a kalapról?

Elsárgult térség. Kikopott fű.

Esküszöm, hogy itt játékokat rendeztek! Szabadtéri játékokat. Valahonnan színészek érkeztek. Vándorszínészek. Alkalmilag összeverődött, kis csapat. Soha, sehol nem kap­hattak szerződést. Csak itt léphettek fel. Milyen darabot adtak elő? Shakespeare: Szentivánéji álom. Modernebbeket is műsorra tűztek? Zenével? Zene nélkül? Lehet, hogy még zenészeket is hoztak. Ha nem is éppen egy fesztiválzenekart.

Itt talán még én is színre kerülhetnék. A kalap színházában. Mindenesetre össze kéne verbuválnom a társulatot.

És ha én is rendezném a darabomat? Ha mint rendező is bemutatkoznék… ?
roppant kockázatos
Meg kell szereznem a házigazda engedélyét. Hát ez aztán nem olyan egyszerű. Koc­kázatos, roppant kockázatos. Egyáltalán, hogyan lehet megközelíteni? Talán ha végigmennék a szivar hídján. Valahogy becsúszok a kalap alá… Milyen tekintet fogad majd? Egyáltalán, rám emeli a tekintetét?

A házigazda még mindig szivarozott. De most már fekete füstfelhők törtek fel belőle. És ez bizony nem éppen biztató.

A házigazda megsértődött. Neheztel rám valamiért. Talán, hogy olyan otthonosan mozogtam. Vagy megsejtett valamit a terveimből? A Világszínházból? Attól tart, hogy berendezkedek a kalapján?

Dehát ez a kedvesen rozzant kalap valóságos menedékhely!

Akkor is be kell mutatkoznom.

És aztán egy kis beszélgetés. Ha nem is éppen baráti beszélgetés. Ilyesmiről nem is álmodhatok. De legalább néhány kérdés.

Kissé arrébb mélyen legörbült a kalap széle. Valaki egyszer innen levetette magát. A házigazda utánanyúlt? Vagy észre se vette? Vagy ha észre is vette…? Hagyjuk ezt. Ne firtassuk.
azt hiszem, melléfogtam
Milyen szivart szív? Remélem, nem veszi tolakodásnak, de mégis érdekelne. Talán én is rátérnék arra a márkára. Hiszen ön bizonyára régi dohányos… példaképnek te­kinthető. Le merném fogadni, hogy mindig szivarozott. A cigaretta szóba se jöhetett. Az valahogy nem férfias. Esetleg olykor pipázik. Nem, azt hiszem, melléfogtam. Az se az ön műfaja. A szivar! Csakis a szivar!

Valahogy így kezdeném. Egy kissé hízelegne a hiúságának. Közben még be is mutat­kozhatnék úgy tapintatosan.

Elnézést, de azt hiszem, valamiről megfeledkeztem. Igazán sajnálatos. Nem akarom mentegetni magam, de ön olyan ismerősnek tűnt. Csakis így történhetett. Nyilván sem­mit se mond önnek a nevem, de ha megengedi….

Csakhogy egyszerűen nem tudtam megszólalni.

A kalap szélén kuporogtam. Valami kétségbeesett nyüszítés tört fel belőlem.

– És nem akarok visszaélni a bizalmával! Soha… de soha…!

Elakadtam. Ha lehet, még jobban összehúztam magam. És aztán már igazán semmit se tudtam kinyögni. Mindegy. Hiszen úgyse hallaná. Az én hangom nem jut el hozzá.

Felálltam.

Most már semmi séta. Ne ingereljük a házigazdát.

Fel kell jutnom a kalap tetejére. Arra a félrecsúszott, beroppant hegycsúcsra. Ott majd meghúzom magam egy horpadásban.

Vagy tegyek még egy rövidke sétát?