Mándy Iván

EGY INFÁNSNŐ

1989 nyár

EGY INFÁNSNŐ

Jön le a lépcsőn. Olyan méltóságteljes közvetlenséggel. Ki tudja! Talán még régen ebben az öreg, pesti házban. A lakásokban, az emeleteken a lépcsőkön. Na persze! Hiszen már többször is járt Bauer Lajosnál. Az infánsnő Henriknek szólítja. Olykor Lajos Henriknek.

Bauer ablakán kopott, áttetszően vékony szőnyeg. Teljesen felesleges. Hiszen az ablak oly sötét. Különben is itt senki se leskelődik. És ez valahogy nyomasztó.

A lakók egyszer eltűntek ebből a házból. (Hová tűntek?) De aztán néhányan mégiscsak visszaszivárogtak. (Honnan?) De, mintha sose ismerték volna egymást. Valami szégyelnivalójuk lehetett. Tétova, félénk köszönések ha véletlenül összeakadtak a gangon vagy a lépcsőházban. Elsurrantak egymás mellett.
furcsa szokások
Meglehetősen furcsa szokásokat vettek fel. Akadt, aki lépcsőn ebédelt. Esetleg a vacsoráját is éppen ott fogyasztotta el. Gondosan megterített a harmadik emeleti lépcső kövén. Természetesen a feleségének is helyet szorított maga mellett.

Az alázat napja!

A hónap egy bizonyos napján nem vitték le a szemetet a kukákba. Felvitték a hatodik emeletre a kuka tündéreihez. Két hajlott hátú, szürke kabátos öregasszonyhoz. Ugyan! De hiszen nem is öregek és nem is vének. Maguk az örök időtlenség. Soha egy szót sem szóltak. Soha le nem vetették azt a szürke kabátot. Szótlanul nyitottak ajtót a lakóknak. Szótlanul válogattak a szemétládákban, a vödrökben. Válogattak, csemegéztek. Ide-oda surrantak a csomagok között. Meglengettek egy koszladt harisnyát. Szalámihéjat csavartak az ujjuk köré.

Singe en costume

Az ünnepély!

Igen, a hónap egy másik napján ünnepélyt rendeztek. Iszogattak, beszélgettek. De soha egy hangos szó! Inkább valami mélységes szomorúság. Megesett, hogy valaki sírdogálni kezdett.

Hangok hullámzása.

—    Nem szabad, Ilonkám … kérlek ne … !

—    De miért? csak hadd sírja ki magát!

Egyszer egy kopaszos férfi ráborult a lépcsőház karfájára. Feje előrecsuklott, két karja lelógott a mélybe. Hányt, de olyan diszkréten.

Mögötte egy öreges hang.

—    Meg kell érteni. Ervint meg kell érteni.

—    Jaj, Arnold bácsi! A te örökös megértéseid … !
egy meztelen lány
Ha valaki elment mellettük, felállva köszöntötték. Akárcsak az infánsnőt, ahogy levonult a lépcsőn. Poharat nyújtottak felé. Az infánsnő mosolyogva biccentett. Félretolta a poharat. A hölgyben egyébként semmi gőg. Útközben benéz egy-két ablakon. És kit lát? Egy meztelen lányt, ahogy végighever a díványon. Egy olyan finomfenekű lányt. Ó, igen! Bauer Lajos előtt nem ismeretlen ez a lány. Mindegy. Nem fontos.

Egyszer, egyetlen egyszer, megkocogtatta az ablaküveget. A finomfenekű lány finom feneke megremegett. És az infánsnő egyszer talán leül majd arra a díványra. Nincs beszélgetés. Meg se szólítja. Csak éppen egy kicsit elüldögél. Kezét végighúzza a lány fenekén.

Most mindenesetre folytatja útját lefelé. Csönd kíséri. A ház csöndje.

lapin chasseur

Gyerekhang az emeletről.

—    Hol a sapkám? Hová tettétek?

Az infánsnő megáll. Talán meg akarja keresni azt a gyereket? A gyereket és a gyerek sapkáját?

Tovább, tovább lefelé. Egy pillantást vet arra az atlétatrikós férfira. A férfi fejkörzést végez hihetetlen lassúsággal. És, mintha tulajdonképpen meg akarna szabadulni attól a fejtől.

Suttogó lépcsőházi hang. — Laudon utca! (Csönd.) De ki volt Laudon? Ki volt?
elegáns mozdulat
Az infánsnő megáll a kapualjban. A kukáknál. Alig észrevehetően felemeli az egyik kuka fedelét. Éppen csak résnyire. Egy elegáns mozdulattal beleejt egy levélkét. Bizonyára illatos levélkét.

Kinek szól a levél? Ki jön majd érte? Vagy lehet, hogy a kuka tündérei repítik el a címzetthez?

Az infánsnő már az utcán. A téli utcán.

Kifagyott villamossínek. Kifagyott, üres villamossínek. Csak maga a járdasziget. Nincs ácsorgója. A jelzőtáblák semmit se jeleznek.

Kutyák csapata vágtat át az úttesten. Alig hallható, elkínzott nyüszítés. Mögöttük néhány árny. Valaha vadászok lehettek, de most már csak árnyak. Talán egy pékségbe akarnak benyomulni, talán egy gyógyszertárba. Ugyan! Ugyan! Ők már inkább csak besurrannak valahova.

Az utcák felásva. Táblák. Behajtani tilos!-táblák. Dehát nincs is hova behajtani. És nincs is, aki behajtson.

Cigogne

Sötét árkok, mély gödrök. Sírgödrök, ahonnan már a halottak is kivesztek.

Az emberek eltűntek. A tiltások megmaradtak.

Az infánsnő még egyszer visszanéz a házra, a kapualjra, az udvarra. A vékonyka fára az udvaron. Eltűnik, szertefoszlik a levegőben.

Maradt egy árva fa.

kép | lynea, adobe.com