MÁNDY HANGJA
2006 március
Itt vannak Mándy könyvei a polcon. Bármikor leemelheted valamelyiket.
A fényképe is a könyvek borítóján ücsörög, de néha belül is megtalálod, akár másodszor is, ha már fellapoztad a könyvet. Ott van.
De hiányzik Mándy hangja. Az élő hang. Micsoda vacak egy hang volt az! Mintha mutálna. Nem lehetett tudni, hogy még kialakulóban van, vagy már végleges. Minden percben bármivé változhatott. Női hanggá, férfihanggá, de ha úgy hozza a sors, akár gyerekhang is lehet belőle.
És mégis, mintha ez az állandó, rettenetes bizonytalanság tartaná fenn! Mintha ettől rezonált volna. Így tűnt fel nekem.
Ha egy mondat szerencsésen elhangzott már, nem lehetett tudni, mi történik majd a következővel. Átvergődik-e ennek a bizonytalan intonációnak a kapuján, vagy beragad, megfullad. Előfordult, hogy a hang fele megfulladt, fele kimászott, föl-le csúszkált, tornázott a levegőben.
Lehet, hogy Mándy porai megvannak, hiszen azt mondják, az anyag nem vész el. Kár, hogy a hang nem anyag. A hangszalagról persze megszólal, de az mégis más. A levegő másként rezeg. A könyv meg nem is hangszalag. Hogy van ez?
Engem rettenetesen bánt az ilyesmi.