SZÓKÖZÖK HATÁRAIN
2000 január
Géher István 60. születésnapjára
„A magasság izgat bennünket, nem a lépcső fokai; szemünk a csúcson, járni a síkon szeretünk. A művészetnek csak egy részét lehet megtanítani, a művésznek az egészre van szüksége. Aki félig ismeri, mindig tévelyeg, és sokat beszél; aki az egészet bírja, csak tenni szeret és ritkán vagy későn beszél. Amazoknak nincsenek titkaik és nincs erejük; tanításuk, mint a sült kenyér, ízletes, és jóllakat egy napig; de lisztet nem lehet vetni, s a vetőmagot nem lehet megőrölni. Jó a szó, de nem a legjobb. A legjobbat szó meg nem érteti. Legfőbb a szellem, amelyben cselekszünk… Az igazi művész tanítása feltárja az értelmet; mert ahol a szavak hiányzanak, beszél a tett.”
(Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei)
Kedves Tanár Úr!
Abban a tanulmányban, melyet legutóbb fordítottam a Liget számára, a szerző felteszi a kérdést, vajon az oktatás számára tényleg a hagyományos intézmények a legmegfelelőbb helyek-e. Szerinte a jövő évezredben az oktatás kikerül ezen intézmények falai közül – tartok tőle, hogy ez a ki- egyben bekerülést is jelent, és nem szellős hellén oszlopcsarnokok közé, hanem egy laptop memóriájába zsugorítva, a képernyőre. Nem vagyok a technikai haladás ellenzője, ezt mégis visszafejlődésnek érzem, mert sok megabit közt óhatatlanul elvész valami nagyon fontos: a tanár személyiségének közvetlen hatása. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy Te sokak számára azt a költő-író-tanárt testesíted meg, aki személyisége varázsával az intézményesített keretektől függetlenül hat a diákokra; Nemes Nagy szavait kölcsönvéve úgy is mondhatnám, hogy szóközök határain is emelkedhetnek oszlopok. Ezért merem magamat a tanítványodnak nevezni annak ellenére, hogy a neved hivatalosan sohasem került be az indexembe.