MAGAMHOZ MÉREM
2002 szeptember
Szeptember, trónodhoz térdelni jöttem.
Kevés a kevés és túl sok a sok.
Bárányfelhőid úsznak át fölöttem,
Magamhoz mérem az áhítatot.
Elered, zuhog, megáll, esik újra.
Kopog a föld misztikus dobjain.
Liturgiádat ősz, ki az, ki tudja?
Elvét célt, irányt a ritmus, a rím.
Madár ír madártant a karcos égre,
Híg burája a rétre boltosul;
Rikolt az igen és kushad a mégse,
Mindenség brácsáján feszül a húr.
Úgy poroszkál lován, hogy meg se hallom,
Halkan kopogtat kapuin az alkony.
