Handi Péter

MAGAM BOGOZÓ

2008 december

MAGAM BOGOZÓ

A.-nak

Így, amint az esti ágy
dünnyögtető ölében
a megrövidült idő széleibe kapaszkodom,
s vásznakba ölelt lúdpihék
simítják a nap gondjait,
te már szusszanatlanul
ívelődsz mellettem, mint
a múlandóság előképe, ikon,
már nem vagy velem, ha csak az éj óráira is,
de elhagysz, és tán létezésem előtti
pannók csusszannak képzeletedbe
– ilyenkor ágypuhán
helyet csinálok magamban haragjaidnak,
provokátor-létem verten eloldalog,
akár egy rossz színész a színpadi balfenéken,
számolnám sértő iróniába tűzdelt tetteim
sorát vagy a szótlanságokból emelt falat,
negyvenhét év „gondatlanságból elkövetett” bűneit,
kivonok, szorzok és osztok ezalatt,
futok szédülten tőled és feléd,
magam bogozó gombolyag vagyok,
kit ide-oda gurítgat a lét;
a szemhéj mögötti csillagszórásban
alásüllyedek, megemelkedem,
a „nem talállak” gondolatra
gerincig fut a félelem.
Addig tart ez az önfelszámolás,
míg felém billen fejed,
s az árkosodó vánkoson
karod hídján egyensúlyozva
az álom ránk oson.

kép | shutterstock.com