BEFŐTTEK
[CSAKUGYAN ELFELEJTETTE?]
Nem szelektálok a gyümölcsök között, mint egyes óvatoskodók, nincs, amit tetszés szerinti sorrendbe rendezzek. Nem tartok erdei gyümölcs-mixet a fagyasztóban, nincs baracklekvár a kamrában, de még aszalt szilva, almalé se. Nincs sherry, és még anyám banános csendéletét is a szomszédra sóztam. Nincs bennem meg a szükséges kényszer, hogy uralkodni akarjak az évszakok, meg úgy általában, az idő fölött.
Elmondom, nálam hogy megy a gyümölcsfogyasztás. Elmegyek vásárolni, tejet, zsömlét, joghurtot, és ha van leárazott gyümölcs, veszek, ha nincs, nem. Nem kell ezt ragozni. A szűk sorok között szívesen nekimennék a vállammal vagy kosarammal azoknak, akik ott állnak a gyümölcsös szekciónál. Mindig egy kicsit riadtan nézik az árut, megérinteni csak akkor merik, ha a tekintetükkel a látható oldalakat már mind letapogatták. Van, aki még meg is szagolja, amit kiszemelt, én meg köszörülöm a torkom, és exkjúzmízok, rajtuk keresztül vezet az út a joghurtomig.
szemem sarkából kiszúrom
Van, akinek minden éppen kapható gyümölcsöt egyenként meg kell néznie, hogy hm, barack, akarok barackot? Narancs, mennyire szép a narancs? Édes is vajon? Sok a mandarin magja? Egyszerű hámozni? Meg hogy magyar szőlő vagy spanyol? Nekem nincsenek ilyen problémáim, feltartóztathatatlanul haladok, működésem sima, egyenletes, már a joghurtra fókuszált szemem sarkából kiszúrom a piros keretes árat, és a hozzá tartozó árut menet közben dobom a kosárba. Nem értem, mit kell annyit tervezni egy gyümölcs megvételén. Ha nem eszi meg az ember aznap, minek vesz egyáltalán? Dekorációnak nem jobb a növény? Cserépben az ablakban?
A nagymamám például szerette érezni, hogy minden mozdulatának funkciója van, hogy neki olyan rendszerben zajlik az élete, aminek az évszak nem kerete, hogy az időbe ő nem belevetett, hanem éppenséggel az évszakok ritmusa igazodik a tevékenységeihez, az idő tagolódik köré. Ősi szabályszerűségek és sejtések teszik helyre a keze által a polcon a ringlóbefőttet. Aztán a cél és ok összeér, amikor leveszi. Arany-narancssárga csíkos kistányérre kirakja. Az utolsó üvegnyit pontosan akkor veszi le, amikor a gyümölcsárak a szezon végéhez érve befőzéshez újra alkalmassá válnak.
Miért kell az előttem álló, az utat az esernyőjével sorompóként elvágó pasasnak decemberben ananász? Mert van. Ott vár az ananász a felső polcon, míg ő minden soron izgatottan végigmegy, egyenként megnézi a gyümölcsöket, egyenként megfontolja: kell? Kell. Vagy: Kell? Nem kell. Minden alkalommal a gyerekeire gondol, büszkék lesznek-e, hogy apa levadászott nekik egy ananászt decemberben. Ilyenkor nem kielégítő simán összekoccanni, vaddisznó módjára kell elcsörtetni mellette. Jó lenne a változás szeleként megcsapni az ilyet.
egy korty szilva
Az, hogy évente két kiló lekvárt befőzött, ugyanúgy nem védte meg a sztróktól a nagymamámat, mint a dátumozott körtekompótok, ringlóbefőttek. Minden rendszer addig működik, amíg egyszer csak soha többet. Az egyik munkás, aki segített a konténerbe üríteni nagymamám lakását, talált egy kompótot a kockás viaszosvászonnal bevont kamrapolc hátuljára csúszva. Először azt hittem, az idei termés utolsó darabja, amit a következő befőzés előtt már pont nem sikerült a nagymamámnak kistányérra ürítenie. Fakó, szétázott, ikraszerű golyók voltak benne. 86’-ot jelzett nagymamám kézírása, a születésem éve. A munkás megkínált egy korty szilvával, mikor meglátta.
Miért kell eltenni ringlót befőttnek? Mert van. Azért van a ringlónak értelme, mert terem. Ha nem lenne értelme, nem teremne, és eltenni se lehetne. Engem az egészben csak az zavar, hogy a ringló már eleve se valami jó. Hát még eltéve. Az idő, a cukor, az energia, a tartósító, az elrakáshoz szükséges anyagok egyetlen, bármelyik eleme többet ér, mint az eredmény, a ringlóbefőtt. Ami ott állhat aztán évekig, évtizedekig, talán évszázadokig a spájzok polcain. Meg újabban a kasszák mellett, hogy amíg az ember a csokiért harcoló gyerekbőgést hallgatja, nézhesse a tartósítóban lebegő göböket, hogy talán még nem késő.