FENTRŐL ÖZÖNVÍZ
1997 június
Fentről özönvíz. Egy sárga villamos viharzott át valószínűtlen fényével. A dörgés csak később következett. Újra elsötétült, s a kettészelt utcán sehol sem találtam másik felem.
Itt egy félkarú, ott egy hiányos udvarú. Vagy már a vélhető jobbjára talált ég hanglemeze egy utolsó fordulattal. Kiiktatva a gyémánt hangszedő. Fekete farktoll rebbent a befutó utolsó körén. Hess, te, hess! A teljességhez jobban illett a csend.
A kentaurok utcáján a fölvert por. Aki elcsendesült, abból éppenséggel semmit sem lehetett kivenni. De jaj annak, aki magába burkolódzik. Hát továbbálltam.
Egy rinocérosz jött felém. Hirtelen lejátszódott egész életmesém. Micsoda példánya a vadonnak! Hogy lehet, hogy őt érintetlenül hagyta viharunk? De mégsem. Az orrszarv mögött kígyótest, vagy inkább letört fatörzs. Mit tesz a hebehurgya tett, végzetes tévedés? Nem győztem hálát adni óvatosságomnak, hogy nem adtam össze magam akárki jöttmenttel. Ha vesznem kell, vesszen csak fél-magam.
Most meg ez a gyermekláncfű. Vihar-e? Fűzápor? Kinek ez, kinek az az ébresztője.